Rajka (, ) község Győr-Moson-Sopron vármegye Mosonmagyaróvári járásában. Északról Szlovákia, nyugatról Ausztria határolja.
Fekvése A község a Mosoni-síkság északnyugati csücskében, a Duna Körtvélyesi-(Somorjai) víztározójának közelében, Mosonmagyaróvártól 15 kilométerre északnyugatra, Pozsonytól pedig 20 km-re délkeleti irányban helyezkedik el. A 15-ös főút mellett fekszik. Tőle nyugatra halad el az M15-ös autópálya, illetve az országhatáron túli folytatása, a D2-es autópálya, amelyek az E65 és E75 európai útvonalak részei. Ez az egyetlen település a megyében, amely (részben) a 48. szélességi körtől északra fekszik.
Közlekedése bélyegkép|160px|Rajka vasútállomás A település központjának főutcája az országos közútként 1408-as út, mely Mosonmagyaróvár északi részén ágazik ki a 15-ös főútból, Feketeerdő és Dunakiliti érintésével éri el Rajkát, végül a 15-ösbe visszatorkollva ér véget. Utolsó szakaszán ágazik ki észak felé a Dunacsún felé vezető, de országos közútként csak az államhatárig számozódó 1409-es út. 1996 és 1998 között elkészült a települést elkerülő M15-ös autópálya. A legközelebbi ausztriai település, Németjárfalu (Deutsch Jahrndorf) felé az 1502-es út vezet Rajkáról; ezen közelíthető meg a Magyarország, Ausztria és Szlovákia hármashatáránál kialakított pihenőpark is.
Rajka vonattal a on érhető el. 2009 októberétől 801-es jelzéssel helyi buszjárat közlekedett a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház új épületétől Rajkáig, amelyet 2010 decemberében négy megállóval bővítettek ki. 2015 szeptemberétől a járat csak az oroszvári vasútállomásig megy, elkerülve Dunacsúnt.
Története Kiss Lajos földrajzi etimológiai szótára szerint először 1297-ben, Royka alakban fordult elő írott forrásban a község neve, amely valószínűleg szláv személynévből keletkezett. A templom első említése 1313-ból ismert, a torony átmeneti román-gót stílusa ebből az időből származhat. Nagy Lajos 1352-ben villa Rajk néven említette okiratában, amelyben Schwarz Hermannak, a magyaróvári várőrség tisztjének udvartelket adományozott. 1683-ban a Bécs ostromából visszavonuló törökök Rajkát is fölégették. Bél Mátyás a 18. században tekintélyes mezővárosként említette: „A lakosok többnyire németek...” Rajka 1721-től mezőváros. Első evangélikus temploma 1650-ben épült, ezt 1784-ben újraépítették, s 1923-ban tornyot is kapott. 1741-ben új templomot emeltek a katolikusok is. 1830-ban posztó-, 1912-ben szalaggyárat alapítottak a településen.
A kiegyezés Rajkára is jelentős hatást gyakorolt. A Rajkai járás központjává vált, vasútállomást, postát és távirdát kapott, s 1897-ben nagyközség lett. Trianont követően járásszékhelyi szerepe megszűnt. A második világháború alatt a németek fölrobbantották a Rajkát Dunakilitivel összekötő Kis-Duna hidat. A párizsi béketárgyalásokon a csehszlovák fél kérte a falu átadását a pozsonyi hídfő részeként, de ez nem teljesült.
1946 tavaszán a német lakosság zömét, 859 főt kitelepítettek.
21. század 2007-ben a schengeni egyezményhez való csatlakozással megszűnt a határellenőrzés és a határátkelőhelyek szabadon átjárhatóvá váltak, ami felértékelte a települést a pozsonyiak számára.
Pozsony közelsége miatt a közelmúltban 5 ezer fősre duzzadt népességű község a második világháború óta az első magyarországi település, amelyben többségében szlovák nemzetiség él. Amióta a két ország közötti határon megszűnt az ellenőrzés, a könnyebb mobilitás elsősorban a gazdasági indítékú szuburbanizációt élénkítette. Pozsonyból a polgárok leginkább az olcsóbb megélhetés (főleg a kedvező árú ingatlanok) miatt költöznek ide.Cséfalvay Attila - A határon inneni települések is szépen lassan Pozsony elővárosai lettek (Telex.hu, 2021.03.17.) Emellett előnyt jelent számukra, hogy Rajkán majdnem mindenhol elérhető a két legnagyobb szlovák mobilszolgáltató (Orange Slovensko, T-Mobile Szlovákia), illetve foghatók a szlovák digitális és analóg felszíni tévécsatornák is. 2012-ben a lakosság fele, 2022-ben közel a 70 százaléka szlovák állampolgár volt.Íme a népszámlálás eredményei: 900 ezer katolikus eltűnt, öregszik a társadalom - HVG, 2023.09.26. A betelepülés a korábban ott élő embereknek is több munkalehetőséget biztosít, mivel a település lakossága megduplázódott.Rajkán egyre több a szlovák állampolgár – Index.hu, 2012.02.22.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Varga Kálmán (független) 1994–1998: Varga Kálmán (független) 1998–2002: Varga Kálmán (független) 2002–2006: Varga Kálmán (független) 2006–2010: Bazsó Lajos (független) 2010–2014: Kiss Vince (független) 2014–2019: Kiss Vince (független) 2019–2024: Kiss Vince (független) 2024– : Kiss Vince (független)
Népesség A település népességének változása:
Etnikai megoszlás 2011-es népszámlálás során a lakosok száma 2622 volt, közülük 70,3%-a magyarnak, 19,4% szlováknak, 10,3% németnek, 2,6% más nemzetiségűnek mondta magát (14,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt nagyobb a végösszeg 100%-nál).
A 2022-es népszámlálás során a lakosok száma 5239 fő; 63,2%-a szlovák, 37,2%-a magyar, 3%-a német volt.
Vallási megoszlás A 2011-es népsz. alapján a vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 49,5%, evangélikus 2,9%, református 2%, görögkatolikus 0,2%, más felekezetű 0,7%, felekezeten kívüli 11,9%, illetve 32,9% nem nyilatkozott.Rajka Magyarország helységnévtára (KSH, 2011)
A 2022-es népsz. alapján a vallási megoszlás: római katolikus 27,2%, evangélikus 2,6%, református 1,1%, görög katolikus 0,7%, más felekezetű 3,4%, felekezeten kívüli 22,1%, illetve 43,0% nem válaszolt.
Nevezetességei Hennin–Zichy-kastély, a Stahrenberg-ház, ma evangélikus paplak, Liszt Ferenc nagyapjának háza. Római katolikus Szent Márton-templom – 13. századi, többször átépítették. Evangélikus templom Szoborpark a magyar–szlovák–osztrák hármas határon.
Nevezetes rajkaiak Itt született 1669-ben Forgách Simon császári és királyi tábornok, kuruc tábornagy. Itt született 1883. október 23-án vitéz Jány Gusztáv (eredetileg Hautzinger) vezérezredes, a Magyar 2. hadsereg parancsnoka. Itt született 1890. július 14-én Knapp Miksa válogatott labdarúgó
Jegyzetek
További információk
Kategória:A Mosoni-síkság települései Kategória:Moson vármegye települései Kategória:Győr-Moson-Sopron megye települései Kategória:Határátkelőhelyek