A Kispest-Honvéd FC Magyarország egyik legismertebb labdarúgócsapata Budapest XIX. kerületéből. A kispesti klub jelenleg a magyar labdarúgó-bajnokság első osztályában szerepel. Az egyesületet 1909-ben Kispesti AC néven hozták létre, majd 1926-ban a Kispest FC nevet vette fel, és 1944-ben egy rövid ideig másodszor is az alapításkori nevét használta. A 14-szeres magyar bajnok csapat több mint egy évszázados története során 1916-tól kezdődött az első osztályú menetelés, melyet 2003-ban egy idényre, 2023 és 2026 között három idényre másodosztályú szereplés szakított meg.

A klub életében azonban a sikerek voltak meghatározóak, és ezek közül két aranykorszak is kiemelkedik. Az első az 1950-es években volt, amikor a gárdának Budapesti Honvéd SE volt a neve, és a korra jellemzően a háttértámogatást az első számú katonacsapatnak a Honvédelmi Minisztérium biztosította. A „Nagy-Honvéd”-nak nevezett klub a legjobb labdarúgókat ebben a korszakban tudhatta magáénak: Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Bozsik József és Czibor Zoltán az Aranycsapat gerincét is képezték. Nekik nagy szerepük volt abban, hogy a csapat az 1950-es években négyszer nyert magyar labdarúgó-bajnokságot. Az 1980-as és 1990-es évek elején volt a klub második aranykorszaka, amikor nyolc bajnokságot nyert. Ez időben külön meg kell említeni a csapat korábbi játékosát, majd edzőjét, Tichy Lajost, akinek oroszlánrésze volt a sikerek elérésében. A nemzeti tizenegy gerince ekkor megint a Honvédra épült, és a csapatnyi kiváló képességű válogatott játékos közül kiemelkedett a világválogatottságig jutó Détári Lajos.

A rendszerváltás után megváltozott az állami támogatás rendszere, és ez gyökeres változást követelt az anyaegyesülettől. Ennek látványos következménye volt, hogy 1991-ben a labdarúgó-szakosztály Kispest-Honvéd FC néven különvált a többitől. Az önálló klub 2003-ban felvette a Budapest Honvéd FC nevet, melyet 2026-ban cserélt le újra a Kispest-Honvéd FC névre.

Összességében az eddigi történelme során tizennégy alkalommal nyert magyar bajnoki címet, tizenkétszer volt ezüstérmes és hat alkalommal bronzérmes. A Magyar Kupát nyolcszor nyerte el, a magyar labdarúgó-szuperkupa döntőjében háromszor játszhatott, de eddig ott győzni még nem tudott. A legnagyobb nemzetközi sikerét 1959-ben érte el, amikor megnyerte a Mitropa kupát. A magyar labdarúgó csapatok élvonalbeli mérkőzései alapján számított eredményességi listán az előkelő 3. helyet tudhatja magáénak. A 2016–2017-es szezonban bajnokságot nyert a klub, 1993 óta, 24 év elteltével aranyérmet nyerve az NB I-ben.

A csapat hivatalos mezszíne 1991 óta a piros-fekete, visszatérve a Kispest elnevezés idején használt színekhez, amelyek az 1949–1991 között használt piros-fehéret váltották le. A klubcímer 2020 augusztusában szurkolói kérésre változott. A klub egy kicsit modernizálva hozta vissza a korábbi Kispest-Honvéd FC pajzs alakú, két oroszlános, Kispest feliratos címerét.2022-2023-as szezonban kiesett a másodosztályba, ahonnan a 2025-2026-os szezonban jutott vissza az NB1-be. A csapat régóta rivalizál a Ferencvárossal, az Újpesttel, és a Vasassal. CÍMERT VÁLT A BUDAPEST HONVÉD FC!,honvedfc.hu , 2020. augusztus 8.

Történet Kezdeti nehéz idők Már 1904 elején felbukkant egy-egy kezdeményezés Kispesten a labdarúgás meghonosítására. A Kispesti Sport Club néven megalakult sportegyesület diákokból álló csapatát benevezték az Ifjúsági Labdarúgó Szövetségnél, ennél többet azonban nem tudni a klub sorsáról. Egy lelkes tanár dr. Varga Bálint kezdeményezésére az Éder vendéglőben alakította meg társaival a Kispesti Athletikai Clubot 1908. augusztus 10-én. Az atlétika, torna és a vívás mellett kisebb vita után a labdarúgást is felvették a sportágak közé. Az elnök dr. Varga Bálint, a klub intézője Bede István a vívók és Mayer Béla a labdarúgók részéről lett. Az alapszabályt azonban a tagok nem fogadták el, Varga Bálint megsértődött és lemondott. Az egyesület ügyeit egy évig Bede István intézte, aki elsősorban a teremsportokat favorizálta. A vita egyre élesedett a két párt között, ráadásul az anyagi nehézségek is gyötörték a klubot. Ennek enyhítésére 1909. február 1-jén KAC-bált rendeztek, melynek bevételének (100 korona) elosztása újabb vitát kavart. 1909 tavaszán beindult a labdarúgóélet a Katona réten (a Fő u. és a Batthyány u. közötti grund). Az első nem hivatalos mérkőzések Erzsébetfalva, Lőrinc, Rákosliget és Rákoscsaba csapatai ellen voltak. A két párt közötti ellentéteket a két mecénás, Schmoch Károly és Szűcs László próbálta elsimítani, nem sok sikerrel. 1909 júliusában a felbomlás veszélye fenyegette a KAC-ot. A sok belső vita miatt elhagyta az egyesületet Szűcs László alelnök és Krausz Jenő, a labdarúgó szakosztály vezetője is. 1909. augusztus 3-án, majdnem egy évvel az első kezdeményezés után a tisztújító választmányi gyűlésen végleg megalakult a Kispesti Atlétikai Club nyolc szakosztállyal (atlétika, birkózás, kerékpár, ökölvívás, tenisz, torna, vívás és labdarúgás). A közgyűlésen a régi emberek kerültek a vezetőségbe, az elnöki hely pedig betöltetlen maradt.

A KAC első vezetősége így állt fel:

Alelnökök: Schmoch Károly és Krausz Jenő Titkár: Tihanyi Jenő Pénztáros: Hartman Simon Ellenőrök: Mayer Béla és Reiner Sándor Jegyző: Kurserka Ferenc Szertáros: Schiller Ignác Választmányi tagok: Ács Ödön, Kollarik Győző, Müller József, Pintér Sándor, Ries Béla, Steinhauser Károly, Steinhauser Vilmos, Tárnok Ferenc, Taigiszer Jenő, Tordy Nándor

Jó folytatás 1909. december 10-én az MLSZ felvette tagjai közé a KAC-ot. Az első barátságos mérkőzést a Magyar AC tartalék ellen játszotta a Kispest, melyet 5:0-ra elvesztett. Az MLSZ a csapatot a Pestvidéki Bajnokságba sorolta be, amely 1909. szeptember közepén indult és kétfordulós volt. Ez volt a Kispest első hivatalos bajnoksága. Az első mérkőzés győzelemmel végződött... 1909. szeptember 19-én Monoron 3:1-re nyert a csapat. A következő mérkőzést, Pesterzsébeten, a későbbi bajnok Erzsébetfalvi TC nyerte 4:1-re.

1910 őszén az MLSZ létre hozta a IV. osztályú bajnokságot. Miután Kispestet a budapesti kerülethez csatolták, benevezett a bajnokságba. A nevezés késve érkezett, mivel a Kispest addig a vidékhez tartozott. A KAC nem tehetett a késésről és a többi egyesület sem ellenezte az indulását, így a Labdarúgó-szövetség elfogadta a jelentkezést. Az 1910–11. évi bajnokságban meglepetésre a 2. helyen végzett, a Budapesti Testgyakorlók Köre mögött.

Komoly változások és az első bajnoki cím Az 1911-es év komoly változásokat hozott az egyesület életében. Kispest egyik leggazdagabb polgára, Csimár Károly építész lett a KAC elnöke és rögtön 1000 koronát adományozott a klubnak. Ez akkoriban rendkívüli segítség volt a szegény KAC számára. Az 1911–12. évi III. osztályú bajnokságban a 8. helyen végzett a Kispest. Ebben az évben játszotta első nemzetközi mérkőzését Brünnben, melyet 2:1-re megnyert az FC Brünn ellen.

1913-ban ünnepelte a csapat az első bajnoki címét a III. osztályban. Ugyanebben az évben került átadásra az egyesület saját pályája a Sárkány utcában, melyet az ellenfelek stílszerűen később "sárkánybarlangnak" neveztek el.

Az 1913–14-es bajnoki évben a labdarúgás népszerűségének nagymérvű növekedése, a sportág rohamos térhódítása a budapesti egyesületek létszámát 55-ről 71-re gyarapította. Ezért az MLSZ kénytelen volt átszervezni a bajnokságot. Az MLSZ - a sok bevonulás, és nem utolsósorban az egyesületek között is kitört kisebbfajta háborúskodások miatt is - kénytelen volt a bajnokságokat ideiglenesen szüneteltetni és a különböző díjmérkőzések megrendezését és lebonyolítását az egyesületekre bízta. Az MTK vezette tábor (az igazságpártiak) a Hungária-serlegért játszott, az FTC köré tömörült békepártiak pedig az Auguszta-serlegért. 1915 tavaszán - a két tábor megbékélése után - az egyfordulós Amatőr Liga bajnokságot írták ki, 14 résztvevővel. A Kispestnek a II. osztály következett volna, de érthetetlen módon a Pestkörnyéki Serleg bajnokságba osztotta be a szövetség, ahol a 2. helyet szerezte meg. Mivel abban az időben az MLSZ elég fejetlenül működött és állandóan átszervezte a bajnokságot, nem keltett meglepetést, hogy a következő évben úgy került a KAC az első osztályba, hogy egyetlenegyszer sem játszott a második vonalban.

1914 nyarán kitört a világháború, emiatt nem indult el a bajnokság. Helyette a legjobb csapatoknak az MLSZ kiírta az Auguszta Serleget. Az ekkor lejátszott mérkőzéseken a KAC a 4. helyet szerezte meg. A mozgósításkor a KAC teljes első csapatát elvesztette. Katonai szolgálatra vonult be Novák, Kollarik, Simon, Szabó, Kincs, Kiliti, Boldog, Jurcsó II., Schiller II., Kónya és Papek. Csak Krausz Jenő intéző óriási munkájának köszönhető, hogy a csapat nem züllött szét.

1915 őszén 4. lett a kispesti csapat.

1916. szeptember 13-án lejátszotta első NB I-es bajnoki mérkőzését a KAC Kispesten, a Sárkány utcában. Ennek eredménye:

Kispesti AC – III. Kerületi TVE 0:3

Az NB 1-ben 1919–1920. Szenzációsan kezdett a Kispest. A 7. fordulóig 100%-os teljesítményt nyújtott a KAC. A bajnokság végén nagy meglepetésre 2. helyen végzett a gárda.

A bajnokság ezüstérmes csapata:

Varga, Saguly (Krebsz), Túri, Budai, Blasnik (Tóth), Stallmach, Boldog (Norik), Kiszely (Csontos), Jeszmás, Eisenhoffer, Jeny, Rudolf.

1921 végén kirobbant a kispesti profi per. A nagy szegénység miatt a játékosok ruhákat, cipőket és egyéb dolgokat fogadtak el, és ez bűn volt akkor. Feljelentés következtében – habár minden csapat ugyanezt cselekedte – megindult az a bizonyos profi per, amely aztán tönkretette ezt a sokra hivatott csapatot. A legjobb játékosokat eltiltották, majd a nagy egyesületek elvitték őket. Így került el többek között Kispestről Csontos, Jeszmás, Jeny és Eisenhoffer.

Azonban – ékes példa a maiaknak – az egyesület megmutatta, hogy nem lehet eltiporni, a kispesti akarat legyőzhetetlen.

1926 decembere arany betűkkel íratik be az egyesület történelemkönyvébe. Megismételt mérkőzésen – 1:1 volt az első derbi – a kispesti fiúk 160 perces ádáz küzdelemben legyőzték a BEAC-ot 3:2-re, és elnyerték a Magyar labdarúgókupát.

Az összeállítások

Kispesti AC: BallaCsesznákGrolmuszMádiGregorMartonBorsosJuhászJurácskaHecklMátéffyCserék:Vezetőedző: ?BEAC: FábiánHorváth Dr.BoorBudaiSzántóHidassyKertészTichyPotzBorbélySzüleCserék:Vezetőedző:?

A kupagyőztes csapat:

Balla, Cesznák, Grohmusz, Mádi, Gregor, Marton, Borsos, Juhász, Jurácska, Hecktl, Mátéffy.

Új korszak Az 1926-os bajnoki szezon végével lezárult egy korszak a magyar labdarúgás történetében. Véget ért az amatőr, vagy inkább ál-amatőr korszak. A harmincas évek eleji gazdasági válság tovább súlyosbította a magyar labdarúgás helyzetét is, amely egyrészt újabb adókban, másrészt az ál-amatörizmus veszélyes formájában mutatkozott meg. Siettette ezt a folyamatot az a tény is, hogy a szomszédos osztrákok – Európában elsőként – már 1925 őszén bevezették a professzionizmust. Az MLSZ – tanulmányozva az osztrák labdarúgás helyzetét – kimondta: átszervezik a magyar labdarúgást és ők is bevezetik a professzionizmust. 1926 nyarán megtörtént a szétválasztás, s ezzel a magyar labdarúgás szervezetének átalakítása is. A megalakult profi egyesületek két ligába tömörültek, a többi amatőrcsapat Budapesten és vidéken a kerületi bajnokságért játszott különböző csoportokban.

1938-ban először indult a Kispest a Közép-európai Kupában. Ellenfele az Internazionale (akkori nevén Ambrosiana).

Milánóban: AS Ambrosiana Inter - Kispest FC 4:2 (0:2) Budapesten: Kispest FC - AS Ambrosiana Inter 1:1 (0:1)

Bár a csapat kiesett mégis dicséret illette a helytállásért.

1940–41. A Magyar labdarúgókupa elődöntőjéig jutott a gárda.

1944-ben a Nagyváradi AC és a Gamma legyőzése után, a Szent László kupa döntőjében még a Fradi sem tudta megállítani a Kispestet. A győzelem értékét növeli, hogy az Üllői úton győzték le a zöldeket.

A kupagyőztes csapat:

Mindszenti, Olajkár I., Perjési, Bozsik, Gazdag, Zalai, Egresi, Béres, Nemes, Mészáros, Puskás. Edző: id. Puskás Ferenc.