A Mama Kin az amerikai Aerosmith együttes dala, amely az 1973-ban kiadott debütáló albumon szerepelt. A kislemez 1973. január 13-án jelent meg a Columbia gondozásában. A dalt az együttes énekese Steven Tyler írta.
Története A számot Steven Tyler írta meg egy akusztikus gitáron, melyet még a dobos Joey Kramer talált a Beacon Streeten. Tyler egy ajtó és az ajtófélfa közé szorította a hangszert, és ott hagyta egy hétig, hadd száradjon. Ezután rárakott négy húrt, majd két Tuinal beszedése után írta meg a dalt, amelynek a lickjét elmondása szerint egy régi Blodwyn Pig dalból merítette. Tyler meg volt róla győződve, hogy ez a dal fogja meghozni neki a hírnevet és gazdagságot, ezért a bal karjára feltetováltatott egy szárnyas szívet, amely alá a MA KIN betűk kerültek.
A dal szövege utal a zenekar akkori turnébuszvezetőjére Mark Lehmannra, akinek tüszőproblémái miatt erősen hullott a haja:
Ezenkívül a szám refrénjében a drogozásra is utalásokat tesznek:
Utóélete A dal rendszeres szereplője az Aerosmith koncerteknek. Az élő változata olyan koncertkiadványokon is hallható, mint a Live! Bootleg, Classics Live, vagy A Little South of Sanity. Ezenkívül az együttes olyan válogatásalbumaira is felkerült, mint a Gems (1988), Pandora's Box (1991), Pandora's Toys (1995), O, Yeah! Ultimate Aerosmith Hits (2002) és a Greatest Hits 1973–1988 (2004).
Hivatkozások a dalra Az 1990-es évek elején az együttes szülővárosában Bostonban egy saját klubot nyitott, melynek a Mama Kin Music Hall nevet adták. A klub manapság már zárva van. Steven Tyler annyira szerette a dalt, és annyira bízott a sikerében, hogy feltetováltatta a karjára a MA KIN betűket. Tyler és Perry elmondása szerint azért nem az egész címet tetováltatta magára az énekes, mert túl vékony volt a karja ahhoz, hogy az egész ráférjen. A Shinedown The Sound of Madness albumán szereplő Cry for Help című dalában megtalálható a smokin' tea with Mama Kin sor. A dal alapján egy svéd zenekar is felvette a Mama Kin nevet.
Mama Kin a médiában A dal szerepelt a Guitar Hero: Aerosmith című videójátékban. A dalra utalások vannak a Shinedown Cry for Help című számában.
A Guns N' Roses verziója A számot feldolgozta a Guns N’ Roses együttes, amely először 1986-ban a Live ?!*@ Like a Suicide EP-n jelent meg, majd később újra szerepelt az 1988-as G N’ R Lies kiadványon is. 1992. június 6-án párizsi koncertjén a Guns N' Roses élőben is előadta a dalt Steven Tyler és Joe Perry vendégeskedésével.
Közreműködők Steven Tyler – ének Joe Perry – gitár, vokál Brad Whitford – gitár Tom Hamilton – basszusgitár Joey Kramer – dob, ütőhangszerek
Vendégzenész David Woodford – szaxofon
Produkció Producer: Adrian Barber Hangmérnök: Adrian Barber, Caryl Weinstock
Helyezések ÉvListaHelyezés1973Billboard Hot 10075
Jegyzetek
Források
Kategória:Aerosmith-kislemezek Kategória:1973 kislemezei