Lucfalva () község Nógrád vármegyében, a Salgótarjáni járásban.
Elnevezése A községnév attól a Sámsontól származik, aki II. Béla király korában Borics trónkövetelő híveként lovagvárat kapott, ami a 13-15. század között Fehérkő váraként vált ismertté, de 1472-ben már bizonyosan romokban hevert. A legenda szerint a hírhedt rablólovag leánya, Lucia lehet a falu névadója, míg két fiúgyermekéről, Márkról és Sámsonról Lucfalva szomszéd települései kapták nevüket (Márkháza és Sámsonháza).
"1227: ve. Lucen, t. Lucin; 1250: v. Lucchin; 1274: t. Lucen; 1332: de Luque; 1342-1405: Kysluchyn; 1465: Lwczyn; 1728: Lutzin; 1785: Luczin; 1785: Luciny; 1815: Luczin; 1863, 1882: Luczin; 1906: Luczfalva; 1924: Luciáivá; 1995: Luciáivá, Lucina."
Fekvése Salgótarjántól délnyugatra, 11,5 kilométerre, Pásztótól északra, 13 kilométerre fekvő település, a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geoparkhoz tartozik. Közigazgatási területén áthalad az a 21 135-ös számú út, amely a 21-es főútból annak 36. kilométerszelvénye előtt kiindulva, és az 51. kilométer környékén ugyanabba visszatorkollva tárja fel a Keleti-Cserhát mintegy fél tucatnyi kistelepülését, Tar és Salgótarján között. Belterülete tekintetében azonban Lucfalva zsákfalu, mert csak az említett útból letérő, bő 2 kilométeres hosszúságú, 21 136-os számozású mellékúton érhető el. A 21-es főút és a 21 135-ös út mindkét találkozási pontjától körülbelül 10-11 kilométerre található.
Története Alapítás, kezdeti évszázadok Árpád-kori település, nevét az oklevelek 1227-ben említették először Lucen, Lucin néven. „Névtelen csermely, rivulus. Említi a váczi káptalannak Werebi Henchc cómes részére kiállított 1227. évi bizonyító oklevele. x) — Nógrád megyében a szécsényi járásban, Hártyán délszaki vidékén. Az okirat szerint c rivulus fluit de terra castri. Azért azt hiszem, hogy a Pogányvári csermelykéről vanszó,Luczin szomszédságában.”
A 13. század elején szereplő vármegyei nemzetségek közül, amelyekre vonatkozólag már okleveles adatok állanak rendelkezésünkre, csupán a Záhokról (Zaah) sejthetjük, hogy birtokaikat az első foglalás jogán szerezték és így szerezték meg többek között Luczin települést is. A község 1235-ben a Kosztolíknak (Templom-domb) nevezett hegyen volt, ahol fatemplom állt, amit a tatárok 1241-ben a községgel együtt felégettek, kifosztottak, és valamennyi lakóját meggyilkolták.
1250-ben Lucuni Voycha fia (Lucini) Kristóf birtokának írták. E Kristóf 1251-ben öröklött földje az esztergomi érsek Hatvan nevű birtokával volt határos, melyet el is adott az érseknek. 1274-ben IV. László király az érseket a hakarai, hatvani, luczini és tóttereskei birtokában megerősítette. 1332-ben a pápai tizedjegyzék adatai szerint egyházának papja 6 garas pápai tizedet fizetett.
Csánki Dezső Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában műve Lucfalva község neveinek változásán kitér még, hogy a Hunyadiak korában ki/kik voltak Lucfalva birtokosai. Megemlítik Tari Lászlót, aki az akkor még Kis-Luczinnak nevezett települést 1382-ben kapja Erzsébet királynétól. 1416-ban a Borsod vármegyei eredetű Kakas (kazai) család is szerez birtokokat Luczin településen. 1454-ben Tari Lőrinc fia Rupert fia György birtoka Luczin, 1465-ben viszont zálogba adja guthi Országh Mihály nádornak és a nánai Komplot családnak. 1472-ben György halálával pedig a zálogba adott birtokok Guthi Országh Mihályra és a nánai Kompolt családra szálltak. "Kakas (kazai) cs. 1416-ban igtatják őket Bárkány, Varbok, Szente, Luczin és más (hont- vagy nógrádmegyei) helységekbe. Bárkányt 1415-ben új adományúl kapták (ekkor a Pásztóiak kezén volt), Megyer részeivel és Lapasddal."
"Tari cs. Erzsébet királynétól kapja László Kis-Luczint 1382-ben, 1424-ben pedig Lőrincz és fia Rupert – cserében Drégel váráért – Zsigmond királytól Jobbágyit (is). Ugyanőt 1439-ben Sámsonháza birtokába igtatják be, 1454-ben a Rupert fia György a rokon Pásztóiakkal megegyezik, hogy családjok kihalása esetén egymás birtokait örököljék. A Tariak ekkor Nógrádban a fentebb említett Jobbágyot, Luczint és Sámsonházát bírták. Később azonban, előbb (1465.) zálogúl, majd (1472.) a György halálával végleg a gúti Országh Mihály nádor és nánai Kompoltiak kezére jutottak e birtokok. Kis-Bárkány, Nagy-Bárkány helységekkel, Tapács pusztával és Fejérkő (másként Sámsonvára, Sámsonháza m.) puszta várral együtt."
Török hódoltsági idők Nógrád vármegyében a török hódoltság 1576-ban, Kékkő, Divény és Somoskő elfoglalásával érte el a legnagyobb kiterjedését, de már Fülek várának az elfoglalása (1554. szeptember 4.) után berendezkedett a török a vármegyében. A hódoltsági terület a budai pasalikhoz tartozott és négy részre oszlott: a füleki, a hatvani, a szécsényi és a nógrádi szandzsákra. Szandzsák alatt értették azt a kerületet, a melyből a hűbéres haderő egy parancsnok alatt egy zászló alá gyűlt, mielőtt ellenőrzési szemlére vagy hadba indult. A szandzsák nahijékre, járásokra oszlott.
Lucfalva az 1548. évi adóösszeírásban a teljesen elpusztult helységek között szerepelt. A török hódoltság idején a budai szandzsák 1559. évi összeírása szerint Keresztúr falu azonos a Lucfalva melletti Kiskeresztúrral. 1559-ben Sah Bin Turna tímár birtoka lett. a török uralom megszűnése után a környéken csak néhány zsellér család lakik.
A nógrádi, vagy a mint inkább nevezték, novigrádi szandzsák magában foglalta Nógrád vármegye kisebb, nyugati részét és majdnem az egész Hont vármegyét, fel Korponáig. A nógrádi szandzsákhoz az 1562–1563. évi fejadódefter szerint 141 falu, az 1579. február 27-én kelt részletes adódefter szerint 226 helység (falu) tartozott és ezek között megtalálható Lucsin (Luczin) település is. A Szabó család szécsényi eredetű, és tagjai közül a Szécsény város hadnagyaként vitézkedő Szabó György szerzett nemességet a familiának I. Lipót magyar királytól, 1669-ben. Idősebb és ifjabb Szabó Vilmos okleveles gazdákként elsősorban is a falu határában lévő pusztanagykeresztúri birtokon gazdálkodtak sikerrel.
18–19. század Egy 1720-as összeírás szerint „Luczin emberemlékezet óta puszta volt, három zsellér lakja, a kik hét év előtt (az 1715. évi összeírás szerint) települtek ide”.
A 18. században Zólyom, Turóc, Liptó és Árva vármegyéből evangélikus szlovákokat telepítettek ide, akik 1740-ben fatemplomot építettek. A környéken nem csak Lucfalvára, hanem a szomszédos Krakkó majorságba is érkeztek szlovák nemzetiségű evangélikusok.
1709 és 1728 között már csak a korábban néptelen puszták települtek be, ami hátrányt is jelentett, hiszen ezek a vidékek kevésbé voltak jó földrajzi-termelési adottságúak. Bokor, Sámsonháza, Marokháza, Luczin, Keszeg, Vanyarc nevét említhetjük. Ide már csak, és kizárólag szlovákok érkeztek, míg a korábbi időben természetesen a magyar jobbágy lakosság mozgása is számottevő, hiszen a török elől északra menekült nógrádiak is visszatértek korábbi lakhelyeikre. Ezt a szlovák betelepülést már minden későbbi megyei feldolgozás jelentősnek ítélte meg. Még Mocsáry Antal is részletesen felsorolja miként népesült be Luczin, azaz a mai Lucfalva.
Elsőként néhány juhászfamília, a Bacsák és a Bojtárok elődei építettek itt maguknak házat, majd három zólyomi két túróczi, egy-egy liptói és árvái, valamint egy Nógrád megyei evangélikus család is megtelepedett itt. Marokháza is, ahogy írják „gyülevész emberekből álló kicsiny tót falu volt”. (Gyülevész: a több helyről összegyülekezett embereket jelenti.) Keszeg megszállítása után szép renddel épített szláv falu lett, lakosai pedig szorgalmas földművelők voltak olvashatjuk a régi krónikában.
Manga János Magyarországi szlovákok műve szerint a török pusztítások következtében „…a falu lakosai széjjel oszlottak, úgy hogy a 17. század elején csak alacsony juhász hajlékokból állott, s ezért az első ide telepedőknek maradékai még most is »batsáknak« és »bojtároknak« hivatnak. Idővel más Vármegyebeliek is letelepedének itt, nevezetesen jöttek ide Zólyom vármegyéből ... Thurótz Vármegyéből ... Liptó Vármegyéből ... Árvából ... sőt Nógrádból is Mucsinból, akiknek maradékai most is »Mucsinyiaknak« neveztetnek.” Radványi Luczin lakosságát újonnan települtnek mondja. Ugyanezt mondja Márkházáról is, továbbá Bokorról. A teljesen néptelenné vált és a 18. század elején szlovákokkal újratelepített falvak a 19. század elején is őrizték nyelvüket.
Vályi András szerint (Magyar országnak leírása. 1796–1799.) „LUCZIN. Tót falu Nógrád Várm. földes Ura G. Ráday Uraság lakosai katolikusok, és másfélék, fekzik Nagy Bárkányhoz nem meszsze, és annak filiája, határja középszerű. KERESZTÚR. Nagy, és Kis Keresztúr. Két Szabad puszták Nógrád Várm. földes Uraik Losonczy, és Záborszky Uraságok, fekszenek Osgyánnak szomszédságában, és annak filiáji.”
A 18. század derekától a Rádayak, Telekiek, Radvánszkyak voltak a falu jelentősebb birtokosai. A kistemplomot a jezsuitáktól többször kellett megvédeni, ennek érdekében tele hordták szalmával és gabonával, így csűrként megmaradhatott. Ebben az időben gróf Ráday volt a község földesura, 1770-ben gróf Teleki László, 1798-ban gróf Thoroczkay Pál lett a tulajdonos. 1779-ben a kis templomot a jezsuiták parancsára és az ellenreformáció hatására bezáratták. Csak egy év múlva nyithatták meg újra. Sajnos ekkorra már a templom használhatatlanná vált. 1783-ban a falu lakói már kőből kezdték építeni az új templomot. A Türelmi Rendelet szerint ajtaja nem nézhetett az utca felé és torony sem épülhetett rá. A község határában harangtorony épült három haranggal. II. József a lucini egyházat önállónak nyilvánította.
Fényes Elek szerint (Magyarországnak, s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben. 1836–1841.) „Luczin, tót falu, Nógrád vármegyében, 16 kath., 624 evang., 7 ref. lak., kik nem régen költöztek ide Árva, Liptó, Zólyom vármegyékből. Evang. anyatemplom. Határa keskeny, sovány, kövecses. F. u. gr. Ráday Pál, gr. Toroczkay Pál. Ut. p. Szakál. Pogányvár, puszta, Nógrád vmegyében, 13 kath., 14 evang. lak. Luczin mellett, egy régi vár omladékával. Keresztúr, Nógrád m. puszta, 19 kath. lak." Krakó, Nógrád m. majorság, 10 kath., 41 evang. lak. Kisfalud puszta határában. Ut. p. Szakál.”
A Magyarhoni Ágost. Hitv. Évangy. egyház egyetemes névtára 1848-as összeírása szerint (Székács József): „20. Lucziny (Lucina) b. Prónay Albert birtoka; keletk. 56 esztendő elölt; nyelve magyar és tót, tsz. 45,lsz. 581. — Lgy. Lapujtön 105 1., Alsó 's felső Pálfala 31 1., Pogányvár 10 1, Kis-Keresztür 10 1., Katyháza 3 1., Krakó 11 1., K. Markháza 4 1., Cserbércz 11 1., Zsún 5 1., Megyer 21 1., Ság-Ujfalu és K. Ság 32 1. Lk. Lücze János. It. Scheffarovszky János, Turtsányi János levita. Fgy. Szontagh Ferencz Jegy. Lélekszám azért kevesbiilt olly nagyon, mivel Lapujtőröl és Luczinyból sokan elköltöztek, tsz. 45.”
A 19. század derekára a község fejlődése igen jelentős volt. 120-130 házban mintegy 600-500 „tótajkú” fő élt. 1865-ben az egész község leégett, csak a torony nélküli, későbarokk stílusú kistemplom élte túl a tűzvészt. Így maradhatott meg az 1782-től vezetett egyházi anyakönyv, a 18. századi szószék, oltár, s a 19. század első éveiből való kegytárgyak, az ónozott vörösréz kanna, az ón ostyatartó doboz, melynek fontos egyháztörténeti műtárgyai a községnek. A templomtól nyugatra álló 18. századi eredetű, faragott kövekből épített harangláb szintén műemlék jellegű építmény.
bélyegkép|480x480px|Lucfalva kataszteri felmérése a 19. században (Luczin, 1867)