Magy község Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Baktalórántházai járásban.

Fekvése Baktalórántházától bő tíz kilométerre délnyugatra helyezkedik el, Levelek déli szomszédjában. További, közvetlenül határos települések még: kelet felől Ófehértó, dél felől Pócspetri, délnyugat felől Kállósemjén, északnyugat felől pedig Apagy. Északkeleti irányban a legközelebbi település Besenyőd, de a közigazgatási területeik nem érintkeznek.

Hozzá tartozik a központjától különálló, alig néhány házból álló, Kauzsaytelep nevű falurész, mely a mai M3-as autópálya-pihenő közelében fekszik, attól pár száz méterre délkeletre.

Megközelítése Központja csak közúton érhető el, a 41-es főút leveleki szakaszát Kállósemjénnel összekötő 4926-os úton; ugyanez az út vezet keresztül Kauzsaytelepen is. A többi környező településsel nincs közvetlen közúti kapcsolata.

Áthalad a közigazgatási határai között az M3-as autópálya is, sőt a sztrádának pihenőhelye is van a falu területén, de közúti kapcsolat, fel- vagy lehajtási lehetőség nincs a község határain belül.

A település belső területei közösségi közlekedéssel a Volánbusz által üzemeltetett 4215-ös busszal közelíthetőek meg.

A hazai vasútvonalak közül a MÁV 116-os számú a érinti, melynek egy megállási pontja van a határai között: Levelek-Magy megállóhely az északkeleti határszéle közelében helyezkedik el, a két névadó települést összekötő út mentén, Magy központjától mintegy másfél kilométerre, Levelekhez jóval közelebb, majdnem közvetlenül a legdélebbi házai mellett.

Története Középkor Magy nevét az oklevelek 1435-ben említették először Magh et Omagh néven.

Egy 1476-os oklevélben pedig "Pred. Omagh in vicinate possessionis Mag" formában szerepelt neve, tehát Ómagyekkor már csak puszta volt.

Az 1400-as évek közepe táján a Magyi család birtoka volt.

Újkor A 18. század második felében több családnak volt itt részbirtoka: így az Ibrányi, Irinyi, Klobusiczky, Molnár, Szegedy, Niczky, Péchy és Somogyi családok birtoka.

20. század A 20. század elején a Molnár, Ágoston, Mandel Euárd és a Kauzsay család örököseié.

21. század 2020-ban arról jelentek meg riportok, hogy a településhez tartozó Kauzsaytanyán élő fantom lakók (csak papíron ott élő emberek) szavaztak az előző évi önkormányzati választáson, továbbá rájuk is igényelt és kapott állami támogatásokat az önkormányzat.Napi.hu: Horror sztori a magyar vidékről - visszaköszön a 19. századSzabad Európa: Fantomházak valódi szavazói – választások egy szabolcsi faluban

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Málik Zoltán (MDF) 1994–1998: Málik Zoltán (MDF) 1998–2002: Málik Zoltán (MDF) 2002–2006: Czirják István (független) 2006–2010: Czirják István (független) 2010–2014: Czirják István (független) 2014–2019: Czirják István (független) 2019–2024: Czirják István (független) 2024– : Czirják István (független)

Népesség A település népességének változása:

2001-ben a település lakosságának 96%-a magyar, 4%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 96,8%-a magyarnak, 7,9% cigánynak, 0,2% németnek mondta magát (3,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 37,6%, református 13,1%, görögkatolikus 28%, evangélikus 1%, felekezeten kívüli 8,5% (9,6% nem válaszolt).Magy Helységnévtár

2022-ben a lakosság 93,7%-a vallotta magát magyarnak, 4% cigánynak, 0,5% németnek, 0,2% ukránnak, 0,1% bolgárnak, 1,2% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (6,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 32,4% volt római katolikus, 17,3% református, 22,6% görög katolikus, 3,2% egyéb keresztény, 0,6% evangélikus, 4,6% felekezeten kívüli (18,4% nem válaszolt).Magy Helységnévtár

Nevezetességei Mohos-tó - a település határában található. Jegyzetek

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:Szabolcs-Szatmár-Bereg megye települései Kategória:A Nyírség települései Kategória:Szabolcs vármegye települései