Monmouth () kisváros Wales délkeleti részén, egyben Monmouthshire megyeszékhelye. A város a Monnow és a Wye folyók összefolyásánál, nagyjából 3 kilométerre az angliai határtól helyezkedik el. A város Cardifftól 48 kilométerre északkeletre és Londontól 182 kilométerre nyugatra található. Történelmi emlékekben igen gazdag város. Várában született V. Henrik angol király, míg a határában álló The Hendre udvarházban látta meg a napvilágot Charles Stewart Rolls, a repülőzés és az autózás úttörője, valamint a Rolls-Royce autógyártó cég egyik alapítója. Nelson admirális 1802-ben járt a városban, ennek emlékeit a Nelson Múzeum őrzi. Számos középkori épülete közül kiemelkedik a Shire Hall (megyeháza) valamint a Monnow híd, amely egyben jelképe is. A híd nyugati végében álló 13. századi keskeny kaput tartják Britannia legrégibb erődített hídfőjének.
Nevének eredete A Monmouth név az angol Monnow-mouth szóösszetétel rövidítéséből alakult, aminek jelentése a Monnow torkolata, hiszen itt torkollik bele a Monnow folyó a Wye folyóba. Neve walesi nyelven Mynwy, ami eredetileg valószínűleg gyors folyásút jelentett. Ennek anglicizált változatából született meg a Monnow folyó neve. Walesiül eredetileg Abermynwy néven volt ismert (), majd később, a 17. században Trefynwy-re változott ().
Fekvése Monmouth a Wye és a Monnow folyók összefolyásánál fekszik. Geológiai szempontból a vidéket a devoni régi vöröshomokkő () rétegek határozzák meg. A várostól délre a Wye folyó egy szurdokvölgyet vágott a homokkő rétegekbe és a rájuk telepedett karbon kori mészkőrétegekbe. A várost erdőkkel borított dombvidék veszi körül: a Buckholt Wood 230 méter magas, a Kymin 260 méter, a The Graig pedig 258 méter. A dombvidék nyugat felé lankásodik. Maga a városközpont a Wye és Monnow közötti kis alluviális síkságon fekszik, emiatt gyakran volt árvíz áldozata. A város központjától északra és délre fekvő folyóparti rétek (Vauxhall Fields illetve Chippenham Park) nagyjából megmaradtak természetes formájukban, nem építették be őket.
Éghajlati szempontból nézve Monmouth a Severn torkolata felől érkező óceáni és a hidegebb, szárazabb közép-angliai hatások találkozásánál fekszik. A legközelebbi meteorológiai állomás Ross-on-Wyeban fekszik. Az itt mért átlagos maximum hőmérséklet 7,3 °C volt januárban és 22 °C júliusban, 1504 napsütéses órával évente és 706 mm átlagos csapadékmennyiséggel.
Története 263px|bélyegkép|A monmouthi vár 263px|bélyegkép|John Speed térképe 1610-ből 263px|bélyegkép|A Shire Hall 263px|bélyegkép|A Monnow Street 1918-ban A Monmouthi Régészeti Társaság () által, a Monnow Street mentén végzett ásatások bőséges információval járultak hozzá a város korai történetének megismeréséhez. Ennek bizonyítéka, hogy a Brit Régészeti Tanács () Monmouth városát az első tíz, régészeti szempontból legérdekesebb település közé sorolta.
Római kor Ez első település Monmouth területén Blestium volt, amelyik része volt annak az erődhálózatnak, amelyet a rómaiak hoztak létre közvetlenül Britannia leigázása után. Blestiumot út kötötte össze a nagyobb római településekkel, így Glevummal (ma Gloucester) és Isca Augustával (ma Caerleon). A régészek római kori kerámiákat és pénzérméket találtak a mai városközpont területén. A későbbi időszakban, a 2-4. században vasmegmunkáló központ volt, s a helyi vasércre és faszénre alapozva, amit egyébként a szomszédos Gobanniumban (ma Abergavenny) és Ariconiumban (a mai Ross-on-Wye mellett) is felhasználtak.
Középkor A rómaiak kivonulása után a vidék a walesi Ergyng Királyság része lett. A település folytonosságát mindössze egy 7. századi templomról szóló feljegyzés igazolja. A walesi szent, Cadoc tiszteletére emelt templom helye nem ismert. 1056-ban a vidéken Gruffydd ap Llywelyn walesi herceg csapatai pusztítottak, aki walesi, angolszász és dán csapataival a 18 mérföldnyire északra fekvő Herefordot kifosztotta és legyőzte Ralph, Hereford grófjának seregeit.
Miután Anglia 1066-ban normann kézre került, Herefordot William Fitzosbern kapta meg, Hódító Vilmos egyik legközelebbi szövetségese, aki feladatul kapta az ország ezen része védelmének megszervezését a walesi betörések ellen. Ekkor épült meg Monmouth vára, a vidék meghatározó jelentőségű védműve. Eleinte egy motte&bailey típusú vár volt, majd a későbbiekben többször is megerősítették és átépítették. A vár körül épült ki a város és 1075-ben Withenoc egy bencés szerzetházat is építtetett. Withenoc lett a város ura, miután Roger, Hereford 2. grófja, William FitzOsbern fia kegyvesztett lett. Valószínűleg ebben a szerzetházban élt egy ideig Geoffrey of Monmouth, a híres Historia Regum Britanniae () szerzője.
A város neve megjelenik a Domesday Bookban is. A mai Monnow Street mentén alakult ki a település, majd a 12. században elindult a Monnowtól nyugatra fekvő városrész, Overmonnow fejlődése is. Korabeli oklevelek tanúsága szerint a város lakossága vassal kereskedett illetve vasmegmunkálással foglalkozott a helyi vasérc és faszén felhasználásával. A kohók termelte salakot összegyűjtötték és házak alapjainak építéséhez használták fel. Ebből az időszakból származik az overmonnowi Cinderhill Street neve is.
Abban a válságos időszakban, amikor III. Henrik angol király szövetségesei csaptak össze a királyi hatalmat lefaragni akaró bárók ellen, a város egy jelentős csata színhelye volt: 1233-ban az úgynevezett monmouthi csatában Richard Marshal, Pembroke grófjának csapatai kiűzték a királypártiakat a városból. 1267-ben Henrik fia, Edmund lett Lancaster hercege és megerősíttette Monmouth várát. 1300 körül megépültek a város falai valamint a Monnow hídja. A ma már csak gyalogosok által használt híd a város jelképe és a nyugati végében álló 13. századi keskeny kaput tartják Britannia legrégibb erődített hídfőjének.
1326-ban rövid ideig a várban raboskodott II. Eduárd angol király, miután felesége Izabella és annak szeretője Roger Mortimer megfosztották trónjától. A 14. század közepén a vár és a város a Lancaster-ház birtokába került Genti János és Plantagenet Blanka házassága révén. János megerősítette a várat, megépíttette a nagy csarnokát és a Lancasterek egyik kedvenc tartózkodási helyévé vált. 1387-ben itt született meg Genti János unokája, akiből később V. Henrik néven angol király lett és akinek nevéhez fűződik az 1415-ös agincourt-i siker. Az emlékezetes csatának állít emléket a város fő tere is (Agincourt Square) valamint a király szobra a Shire Hall előtt.
A 14. századtól kezdődően a város hírnevét öregbítette a gyapjúból készített úgynevezett monmouthi sapka. Mivel azonban határvidéken feküdt, Wales és Anglia határán, jóléte többször is veszélyben forgott, többek között Owain Glyndŵr 1405-ös lázadása idején, amikor a vidéket feldúlták a walesi lázadók. Erős várának köszönhetően Monmouth nem került a walesi lázadók célpontjába, viszont a vidéken történt fosztogatások és pusztítások miatt kereskedelmi élete megroppant.
Újkor 1536-ban VIII. Henrik angol király bevezette a walesi törvényeket, amelyek révén eltörölte az őrgrófok () hatásköreit, ezáltal egyesítve Anglia és Wales közigazgatását. Egy új grófságot hoztak létre Gloucestershire-től és Herefordshire-től nyugatra Monmouth központtal: Monmouthshiret. A város képviselői helyet kapott az angol parlamentben és ugyanakkor felszámolták szerzetházát. 1605-ben I. Jakab városi oklevelet ajándékozott Monmouthnak, aminek értelmében a város „örök időre a béke és nyugalom városa lesz, a gonoszság és zsarnokság ellenpéldája és a jóság példaképe”. John Speed 1610-ből származó térképéről könnyen leolvasható a mai napig létező utcaszerkezet, amelynek tengelye a híd és a vár között húzódó Monnow Street, amelyik egyben tipikus korabeli vásártér is volt: közepén öblösödő, a két végén összeszűkülő, hogy megakadályozza a vásárra vitt jószágok szabadulását.
William Jones 1614-ben alapította meg Monmouth iskoláját. A vár az angol forradalom idején háromszor cserélt gazdát, s a polgárháború végén meggyengítették, hogy soha többé ne lehessen katonai célokra felhasználni. A város azonban töretlenül fejlődött tovább. 1673-ban a vár udvarán megépült a Great Castle House, amelyik napjainkban is a Royal Monmouthshire Royal Engineers ezred székhelye, amelyik egyben a legrégebbi ezred a brit hadseregben. A Shire Hall (megyeháza) 1724-ben épült fel.
A 18. század végére a város az úgynevezett Wye Tour, azaz Wye-menti körút egyik közkedvelt központja lett. A városból hajókirándulást lehetett tenni a Wye völgyében érintve annak látványosságait, többek között Ross-on-Wye-t, Goodrich várát, a Tintern-apátságot és Chepstow várát. A városban számos költő is megfordult (William Wordsworth, Samuel Coleridge és Robert Southey) valamint William Turner festőművész is.
A 19-20. század 1802-ben a városban vendégeskedett Nelson admirális, akinek tiszteletére a szomszédos Kymin dombon megépült a Naval Temple nevű emlékmű. Monmouth vidékéről jelentős mennyiségű fát szállítottak a brit haditengerészet hajógyáraiba. 1840-ben a monmouthi Shire Hallban ítélték halálra a három chartista tüntetőt, John Frostot, Zephaniah Williamsset és William Jonest. Ők hárman voltak egyébként az utolsók, akiket halálra ítéltek Nagy-Britanniában. Büntetésüket végül tasmaniai száműzetésre változtatták. 1857 és 1883 között négy vasútvonal érintette a várost: Coleford, Monmouth, Usk és Pontypool vasútvonal; a Ross és Monmouth vasútvonal; a Wye-völgyi vasútvonal, valamint a Coeford vasútvonal. Mind a négyet bezárták 1917 és 1964 között.B. M. Handley and R. Dingwall, The Wye Valley Railway and the Coleford Branch, 1982, 263px|bélyegkép|jobbra|A régi kórház A 19. század végén és a 20. század elején Monmouthban élt a Rolls család, a The Hendre nevű udvarház építtetője. 1904-ben Charles Rolls részt vett a Rolls-Royce megalapításában. 1910-ben, mindössze 32 évesen egy repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette. Monmouth lakossága egy szobrot emelt tiszteletére a város fő terén, az Agincourt Square-en. A St. Mary’s-templomban az első világháborúban elsüllyesztett HMS Monmouth áldozatainak állítottak emléket. A történelem során hét hadihajót neveztek el a városról. A legutóbbit 1991-ben engedték vízre.
A 20. század nagy részét csendben és nyugalom élte át, főleg miután 1959-ben felszámolták a vasúti személyszállítást. 1966-ban épült meg az A40-es főút, amely révén rácsatlakozott az országos autópálya-hálózatra. A közúti kapcsolatok javulása hozzájárult a város fejlődéséhez és annak gyors terjeszkedéséhez.
Népessége 263px|bélyegkép|A St. Mary’s-templom A 2001-es népszámlálási adatok szerint a város lakossága 8877 fő. Az összlakosságból 1760 fő (19,8%) volt 15 évnél fiatalabb; 1227 fő (13,8%) 16 és 29 év között; 1687 (21,1%) 30 és 44 év között; 1849 (20,8%) 45 és 59 év között; 1386 fő (15,6%) 60 és 74 év között és 968 (10,9%) 75 év fölött. A lakosság átlagéletkora 42 év volt, ami magasabb a walesi 39 éves átlagnál. A város lakossága 1961-hez viszonyítva 5504 főről 8877 főre növekett, ami 61%-os növekedést jelent 40 év alatt.
Vallási élet