Jacob Jordaens (ejtése: [jákob jordánsz]) (Antwerpen, 1593. május 19. – Antwerpen, 1678. október 18.) flamand festő.
Életútja
Idősb Jacob Jordaens vászonkereskedő és Barbara van Wolschaten első gyermekeként született. Már 14 éves korában Adam van Noort tanítványa lett és az is maradt 8 éven keresztül. 1615-ben az antwerpeni festőcéh mestere lett, 1616-ban nőül vette mesterének leányát, Anna Catharina van Noortot, három gyermekük született. 1617-ben együtt dolgozott Rubensszel és Van Dyckkal. 1618-ban házat vásárolt a Hoogstraaton, majd 1639-ben a mellette lévő házat is megvette, hogy műtermét bővíthesse. Hosszú életét mindvégig szülővárosában töltötte. Sírját 1877 óta emlék díszíti.
Művészete
Főleg az életképfestészetre, a népéletből vett humoros jelenetek ábrázolására törekedett, de festett vallásos tárgyú allegorikus és mitológiai képeket is. Leghíresebb vallásos tárgyú képei: A pásztorok imádása, az Utolsó vacsora; Jézus kiűzi a kalmárokat a templomból; Bemutatás a templomban, A gyászolók Krisztus sírjánál, A tékozló fiú; Szt. Katalin eljegyzése. Hasonlóan realisztikus, igazi flamand fölfogásúak mitológiai képei, mint Ariadne Naxosz szigetén; Meleager és Atalanta; Bacchus neveltetése. Művészetét legfényesebben bizonyította zsánerszerű képeiben. Világhírűek: a Három muzsikus, de kivált a Vízkeresztünnepélyt ábrázoló képei. Többször ábrázolta a paraszt és a szatír víg történetét is. Arcképei közül kitűnőek: Önarcképe; Családi kép. Egészséges realizmusa, hatalmas színérzéke, jóízű, gyakorta vaskos humora a legnagyobb flamand festők közé emeli. Peter Paul Rubens és Rembrandt után és mellett alkotó, nagyságukat el nem érő 17. századi flamand festők értékeket alkotó népes táborába tartozik.
Festési technikáját tekintve a perspektívával nem törődik, képei túlzsúfoltak, ez utóbbi gyakran hozzájárul a humoros, földhözragadt mindennapi gondolkodás kifejezéséhez. A világos színekkel, a caravaggiói fény-árnyék hatással kiválóan bánik.
Számos jeles múzeum és galéria őrzi munkáit vagy munkáinak egy-egy variánsát, köztük a budapesti Szépművészeti Múzeumban található egy karakterisztikus férfiképmása és A bűnbeesés c. egyik fő műve. Kovács Zoltán: A Jordaens-kép kalandos története , In: A Karátsonyi-gyűjtemény és remekművei II. – Garas Klára 90. születésnapjára tisztelettel (Artmagazin 32 – VII. évfolyam, 2009/2, 72–79. o.)
Galéria
Jegyzetek
Források
Művészeti lexikon. 1. köt. Szerk. Éber László. Budapest : Andor Győző, 1929. Jordaens, Jakob lásd 514-515. p.
Kategória:Flamand barokk festők Kategória:1593-ban született személyek Kategória:1678-ban elhunyt személyek Kategória:Antwerpeniek