Mátészalka város Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Mátészalkai járás székvárosa. A megyeszékhely, Nyíregyháza után a második legnépesebb település a vármegyében,http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/hnk/hnk2009.pdf jelentős gazdasági, kereskedelmi, ipari és kulturális központ.
Fekvése
Az Északkelet-Nyírség és a Szatmári-síkság északnyugati határán, a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye keleti részén helyezkedik el, a Kraszna folyó bal partjának közelében. Területe 41,5 km². A megyeszékhely Nyíregyházától 52 kilométerre keletre, Debrecentől 77 kilométerre északkeletre található.
A szomszédos települések: észak felől Ópályi, északkelet felől Szamosszeg és Tunyogmatolcs, kelet felől Kocsord, dél felől Nyírcsaholy, délnyugat felől Nyírmeggyes, nyugat felől Jármi, északnyugat felől pedig Papos.
Megközelítése, közlekedése Két legfontosabb közúti megközelítési útvonala a Debrecentől idáig húzódó 471-es főút, valamint a szatmári térséget nagyjából nyugat-keleti irányban feltáró 49-es főút. A megyeszékhely Nyíregyházáról közvetlen elérési útvonala ugyan nincs, de könnyen elérhető abból az irányból is: Rohodig a 41-es főúton, majd onnan a 49-esen.
Az M3-as autópályán a 265 km-nél lehajtás - Őri lehajtó- a 49-es főútra innen 9km Mátészalka.
A környező kisebb települések közül Vásárosnaménnyal a 4117-es, Vállajjal pedig a 4918-as út köti össze.
A hazai vasútvonalak közül öt is érinti: áthalad a városon a MÁV 110-es számú a, a 111-es számú , a 113-as számú , a 114-es számú és a 115-ös számú is. Mátészalka vasútállomás a városközpont közelében, az autóbusz-pályaudvar mellett helyezkedik el, közúti elérését a 471-es és a 49-es főutak felől is a 49 331-es számú mellékút biztosítja.
A város helyi, helyközi és távolsági autóbusz-közlekedését a Volánbusz Zrt. biztosítja. A helyi járatok szerződéses járatok melynek díja a helyközi díjszabási rendszer alapján működik. A térség falvaiba helyközi járatokkal lehet utazni. Megyén belül távolsági járatok indulnak Nyíregyházára, Vásárosnaményba, Kisvárdára, a vármegyén kívül pedig Debrecenbe is lehet közvetlen autóbusz járatokkal utazni.
Nevének eredete A városnév Máté eleme puszta személynévből magyar névadással alakult településnév. Az egyházi latin Matheus magyar Máté formája alkotja.
A Szalka helynév előzménye a régi magyar Szalka személynév. Ennek forrásaként talán számba jöhet az ótörök salya "csökönyös, makacs" szó, amely a magyarban a -ka kicsinyítő képzős nevek vonzásába kerülhetett (FNESz.) Mások ismeretlen eredetűnek tartják.
Története
Mátészalka négy település (a két Máté, Külszalka és Belszalka) összeolvadásából jött létre. Máté falu a 12. század közepén létesült a Hontpázmány nemzetség birtokán, a Szalkából Dobosra (Nagydobos) menő út mentén. A település neve először 1216-ban, majd 1231-ben tűnik fel az alapító ős utódainak, II. András poroszlójának, Hunt comesnek és testvéreinek nevében, akiket 1216-ban Mathey, 1231-ben Mathei alakban említenek az oklevelek.
A 16. századig Amikor a Mátéi család utolsó férfi tagja Hunt ispán 1303 júniusában birtokait feleségére, nővére utódaira és asszonylányaira hagyta, már két Mathey nevű faluról rendelkezett. Az egyikben állt a család Szent Mihály tiszteletére emelt kegyúri temploma, és a birtoktesthez tartozott Ejeg, Gurhó és Kapus (település), valamint a vásárolt Besenyő. Később e birtokok a leányági utódoké lettek. 1325 körül a birtokot a falvakkal Magyar Pál gimesi várnagy szerezte meg, és 1327-ben királyi megerősítést is nyert rá.
Szalka, a testvérfalu a 10–11. században a mai Széchenyi utca és a Kossuth utca akkor egybefüggő, egyenes szakaszán jött létre. A 13. század végére a mai Kossuth tér környékén kialakult Belszalka (Belzalka). Ettől kezdve az eredeti településrészt Külszalka (Kywzalka), a kettőt együttesen pedig Kétszalka (Keetzalka) néven is nevezték. A tatárjárás idején pusztulhatott el Szalka első, a mai református templom helyén álló temploma is.
1268-ig királyi birtok volt a település, ekkor azonban V. István király a Karászi család ősének, Sándor szörényi bánnak adományozta. Az 1270-es évekre a település elnyerte a csütörtöknapi vásártartás jogát is. 1295-ben Szalkán megyegyűlést is tartottak, ami település jelentőségére utal.Maksai Ferenc: A középkori Szatmár megye
A 14. század elején a Karásziak átadták Szalkát a szomszédos Mátét birtokló Magyar Pálnak, így a birtokok lassan egybekapcsolódtak. Az 1380-as években Szalka, az egykori kisnemesi település – Máté kivételével – egyutcás, szabályos alaprajzú település volt. Majd a közelebb fekvő Külszalka nőtt össze Mátéval a század közepén, észak felé terjeszkedve. 1381 után, mikor a terjeszkedés dél felé fordult, Belszalka is beleolvadt az északi településrészbe. Egyesülésüket nevük összevonása is tükrözi. Előbb Zalkamathe, majd Mathhezalka, Matheyzalka, Mathezalkaya alakokban fordul elő. Az új névben egy ideig ingadozott a korábbi falunevek sorrendje, végül a Mátészalka változat maradt meg. A gyakorlatban azonban a települést 1381-től a 16. század derekáig egységesen Szalkának nevezték.
1325 és 1355 között a Magyar Pál birtokában lévő település terjeszkedése ugyan jelentős volt, de a vásártartás ezidőtájt ment feledésbe, ami visszaesésre utal. 1355 és 1367 között Mátészalka az óbudai Klarissza apácarend tulajdona volt. Rövid birtoklásuk idején a fejlődés felgyorsult, a telepesekkel is gyarapodó lakosság földesúri bíráskodás alá tartozott.
1361-ben Nagy Lajos király új adományként visszaadta a település korábbi vásártartási jogát is. 1367-től birtokosai a Káta nemzetségbeli Csaholyi család tagjai lettek. A 14. század közepe táján a Csaholyiak uradalmi központjukat feltehetőleg az újjáépített templom környékére, a mai Kossuth tér területére helyezték át. Földesúri kúriájukat a későbbiekben Fellegvárnak nevezett településrészen építették fel.
Az 1380-as és az 1560-as évek közötti időszakot Mátészalka mezővárosi fejlődése jellemzi. A 14. század végén a településnek már kiterjedt jogokat biztosítottak. Erre utal az is, hogy Szalka bírái az esküdt polgárok és a település közösségének nevében 1408-ban önállóan adtak ki oklevelet. Vásárainak látogatottságát bizonyítja, hogy 1381 és 1480 között a környéken Bátor (Nyírbátor) mellett a szalkai vásárokon hirdették ki a hatósági idézéseket. A szalkai kézművesek és kereskedők pedig a 14. században messzi vásárokra is elmentek áruikkal.
Néhány jobbágyfiú magasabb iskolába is eljutott, erre utalnak a gyarapodó Deák családnevek is. Az egyik szalkai varga fia, Szalkai László esztergomi érsekként és az ország főkancellárjaként esett el a mohácsi csatában.
Szalkát mezővárosnak (opidumnak) – több mint egy évszázados mezővárosi fejlődése ellenére – csak 1498-ban nevezi meg egy oklevél.
1504-ben említik először a Csaholyiak nemesi kúriáját, mely ekkor a család bárói ágának birtoka. Az élénk fejlődésnek az ország három részre szakadása vetett véget. Mátészalka nem került török kézre, de a török rablóhadjáratok, valamint az osztrák kézen lévő Észak-Magyarország és Erdély közötti csatározások gyakran sújtották.
A Csaholyi család bárói ágának kihalása után Szalka Melith György birtoka lett, ki 1543 után Szalkán telepedett le, és az egykori Csaholyi kúriát erőddé fejlesztette, erről kapta a környező – egyébként sík területen fekvő – mai városrész a Fellegvár nevet.
Melith György azonban valamikor 1559 és 1561 között az állandó csatározások, hadvonulások útjában levő Szalkát elhagyta, és a biztonságosabb Csengerbe költözött. A magára hagyott mezőváros fejlődése megállt.
Az 1560-as évektől a 18. század végéig terjedő időszakot a pusztítások és újjáépítések időszakának tekinthetjük. Mátészalka ekkor, az északkeleti háborúk idején szenvedte el első ismert megpróbáltatásait. Kastélyerőddé alakított kúriáját több ízben is feldúlták, és Zay Ferenc felső-magyarországi főkapitány csapatai is valószínűleg kirabolták.
A Melith családbeliek a Fellegvárnak nevezett kastélyt még ezt követően is rendbe hozták.
Az újabb pusztítások a századforduló táján érték. Fosztogatták a törökök, Basta zsoldosai, tatár hadak dúlták.
Lakosságát több ízben is pestisjárvány tizedelte.
17–18. század 1662-ben az újjáépített Szalkán Szatmár várának német zsoldosai garázdálkodtak, de a források szerint az évtized végéig még néhányszor feldúlták a helységet.
Rákóczi első éveiben a település a teljes pusztulás képét mutatta. 1705 tavaszán a fejedelem küldöttei mindössze öt embert találtak Szalkán.
1784-ben, – majd nyolcvan év múlva – az első katonai felmérés idején viszont a városnak már 15 utcája volt. 1786-ban az első népszámlálás már 1325 lakost és 229 házat számlált össze.W. Vityi Z.
Mátészalkára a 18. század közepén települtek az első zsidó családok. A 19. század közepére beindult a zsidóság gazdasági felemelkedése, ami aztán a kiegyezés után a jogi emancipációval teljesedett be. Kiemelkedő volt a Schwartz, később Szalkai család gazdasági és társadalmi tevékenysége.Tájékoztató felirat a mátészalkai zsinagógában
19–20. század A 19. századtól a trianoni békeszerződésig terjedő időszak a polgári városiasodás korszaka:
1835-től az első kataszteri felméréstől a településfejlesztés már a tervszerűen irányított városépítés képét mutatja. 1857-re datálható a mátészalkai zsinagóga építése. 1864-ben korszerű mezőgazdasági gyártelep épült. 1887-től kiépültek a vasútvonalak, bankokat, patikákat nyitottak. 1888-ban Dr. Szalkai Gyula zsidó származású iparos, a vidéki városok között elsőként, bevezette egy szakaszon az utcai villanyvilágítást. 1890-ben megjelent az első napilap. A Piac utca (ma Kossuth utca) zártsorú beépítése, az egyre gyarapodó üzletek virágzó forgalma is ezt a fejlődést tükrözi.
1902-ben a településen iparoskör alakult. 1906-ban megnyitották az állami polgári fiúiskolát, sok középület, többszintes magán- és bérlakás épült. A két világháború közötti negyedszázad a városi rangját vesztett, ugyanakkor megyeszékhellyé vált nagyközség látványos fejlődésének időszaka. Mátészalka a trianoni békeszerződés után előbb Szatmár, majd 1923-tól Szatmár, Ugocsa és Bereg k.e.e. vármegye székhelye volt. Új városközpont alakult, területén nagyarányú építkezés folyt. Ekkor épült a vármegyeháza, a kórház, az iparosok székháza, a téli gazdasági iskola, a hősök iskolája, a sportpálya is.
1940-ben, amikor Szatmárnak a Romániához csatolt része újra Magyarországhoz került, Mátészalka helyett Szatmárnémeti lett a megyeszékhely. 1944 végére a lakosság a háborús veszteség, a zsidóság nagy részének deportálása és meggyilkolása és az elvándorlás miatt 9000 főre csökkent. 1944. október 28-án hajnalban érték el Mátészalkát a szovjet és román csapatok. 1945 és 1950 között Mátészalka az egyesített Szatmár-Bereg vármegye székhelye volt, és e szerepkörében ismét a térség központjává vált. Lakossága a vissza- és idetelepülőkkel jelentősen megnőtt.
Ipara azonban néhány jelentéktelen és korszerűtlen kisüzemen kívül alig volt, mezőgazdasága is csak az első bizonytalan lépéseket tette meg a nagyüzemi gazdálkodás felé. A település szerkezete a második világháború előtti Mátészalka arculatához képest alig változott.
Az 1950-es megyerendezés során Szabolcs-Szatmár megye létrehozásával – ami aztán a rendszerváltozás után a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nevet kapta – megszűnt Mátészalka megyeszékhelyi szerepe.
Az 1960-as évekre a település gyarapodása erősebb üteművé vált. A tervszerű ipartelepítés, lakás- és közműépítés jellemezte ezt az időszakot.
1969. augusztus 1-jén a nagyarányú fejlődés eredményeként Mátészalkát várossá nyilvánították. Az 1970-es évek tervszerű településhálózat-fejlesztési politikája az új várost középfokú központnak jelölte ki, lényegében a korábbi Szatmár-Bereg megye központjának szánta ismét. Mátészalka további fejlődéssel bizonyította saját felkészültségét, képességét a tényleges várossá válásra.