Nagy Péter (Nagy Péter István) (Hídvég (Somogy vármegye), 1789. december 22. – Pest, 1860. május 8.) piarista áldozópap, igazgató-tanár és rendfőnök.

Élete

1806. október 26-án lépett a rendbe Kecskeméten, ahol 1807-ben növendékpapi évét töltötte és 1808-ban ugyanott próbatanításra alkalmazták, 1809-től 1811-ig Sátoraljaújhelyen a gimnázium grammatikai osztályaiban tanított, 1812-13-ban Kolozsvárt bölcselethallgató volt, 1814-15-ben Nyitrán és Szentgyörgyön teológiát tanult. 1814. szeptember 8-án Nyitrán miséspappá szentelték föl. 1816-17-ben Kanizsán a IV. grammatikai osztály tanára volt. (Ekkor volt ott Deák Ferenc konviktor, akit Nagy dicsérettel emlegetett, mint kiválóan jeles ifjút).

1818-ban Veszprémben a IV. grammatikai osztály tanára, 1819-21-ben Selmecen ugyanaz, 1822-29-ben ugyanott a humaniorák tanára. 1830-31-ben Léván a humaniorák II. osztályában tanított, de a II. félévben Pestre helyeztetett át a humaniorák I. osztályos tanárának. 1832-35-ben Budán a humaniorák II. osztályát tanította, 1836-1844-ben Sátoraljaújhelyben rektor és gimnáziumi igazgató volt, 1845-47-ben Pesten gimnáziumi és képzőintézeti igazgató, 1848-ban Budán rektor, gimnáziumi igazgató és a rendkormány tagja. 1849-ben nyugalmaztatott volt Pesten. 1850-52-ben ismét rektor és az elemi iskolák igazgatója Budán.

1852. augusztus 30-án rendtartományi főnökké választatott Pesten. 1859-ben nyugalomba vonult. Ő adta ki az első magyar Értesítőt: Az ájtatos tanítórend pesti királyi tanodalmába járó ifjuságnak érdemsora címmel 1845-ben.

Munkái

Fels. Magyar és Cseh országi kir. örökös, austriai császári főherczeg Józsefnek hazánk nádorispánnyának, és fels. hitvesének Máriának vürtembergi királyi herczeg asszonynak é. a. t. midőn Selmecz szab.-kir. bánya városát kegyelmesen látogatnák, a helybeli kegyes oskolák mély tiszteletből ezen lantos éneket ajánlották kis-asszony havának 14. napján 1822. Selmeczbánya Elegia honoribus adm. rev. patris Martini Bolla, clericorum regularium scholar. piarum per Hungariam et Transilvaniam praepositi provincialis, quum transactis quinquaginta sacerdotii annis solennibus sacris operaretur 9. kal. Augusti anno 1825. a collegio Schemniciensi scholarum piarum dicata. Selmeczbánya Epicedion in obitum adm. rev. d. Stephani Juragha, civitatis Schemniciensis parochi. Selmeczbánya. 1827 Elegia ad rev. dnum. lib. baronem Antonium de Geramb archidioec. Strigon. presbyterum, dum primum sacris operaretur. Selmeczbánya, 1828 Elegia eminentissimi S. R. E. Cardinali Cels. S. R. T. principi dno Alexandro a Rudna et Divék Ujfalu… dum canonicam visitationem parochiae Schemniciensi obiret, ab ejusdem loci collegio, et regio gymnasio scholarum piarum dicata die 5. Julii anno 1829. Selmeczbánya Eucharisticon emin. S. R. E. principi dno Alexandro a Rudna et Divék-Ujfalu metrop. ecclesiae Strigoniensis archi-episcopo etc. dum regium Levense gymnasium vexillo, ecclesiam Baldachino munifice donaret, ab ejusdem loci juventute, et colleg. scholarum piarum in signum grati animi oblatum 1831. Selmeczbánya Gyász-vers, mellyel ft. Bolla Mártonnak a kegyes oskolák fő kormányzójának 1831-diki Sz. András havának 7-kén történt halálát kesergi. Pest Főt. s tudós Grosser Jánosnak, a magyar és erdélyországi kegyes iskolák fő igazgatójának hivatalos látogatásából Pestre szerencsés vissza jövetelére 1834. Buda (költ.) Adm. rev. ac clar. patri Joanni Bapt. Grosser clericorum regul. scholarum piarum per Hungariam et Transilvaniam praeposito provinciali, dum collegium et archigymnasium Budense lustraret m. Majo 1835. Buda (költ.) Ode ad justa funebria aug. Francisci I. Austriae imperatoris regis Hungariae etc. qui maximo populorum suorum dolore obiit Viennae die 2. Martii 1835. a scholis piis provinciae Hungariae et Transilvaniae. Buda Ode honoribus illustr. ac rev. d. Antonii Ocskay episcopi Cassoviensis dum sedem suam capesseret, a Collegio S. Piarum S. A. Ujhelyiensi oblata. 1839 Ode august. Francisco Josepho Austriae imperat. etc. ad primum eius solennem in Hungariam ingressum devotissime oblata a S. Piis 1852

Források

További információk

Catalogus Provinciae Hungariae Ordinis Scholarum Piarum 1666–1997. Léh István adatgyűjtését sajtó alá rend. és kieg. Koltai András. Bp., Magyar Piarista Tartományfőnökség, 1998 Balogh Margit–Gergely Jenő: Egyházak az újkori Magyarországon 1790–1992. Bp., História–MTA Történettudományi Intézete, 1996

Somogyi Helikon. A somogymegyei származású, vagy Somogyban több-kevesebb ideig lakó, vagy legalábbis Somoggyal kapcsolatban működő költők, írók és művészek lexikona. Szerk. Hortobágyi Ágost. Kaposvár, Szerző, 1928 Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub Finály Henrik: Nagy Péter. Emlékbeszéd; Stein Ny., Kolozsvár, 1885

Kategória:Magyar piarista szerzetesek Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:1789-ben született személyek Kategória:1860-ban elhunyt személyek