Szepessy László családi nevén Szijártó LászlóA pécsi székesegyház előtt álló Szepessy Ignác püspök szobra ihlette álnévválasztását. (Dombóvár, 1880. szeptember 8. – Doberdó, 1915. augusztus 1.) tanár, költő, újságíró.

Életútja A dombóvári elemi iskola elvégzése után a kaposvári és pécsi gimnáziumba járt. Érettségi után a cisztercita szeminárium papnövendéke volt, már ekkor verseket írt Szepessy néven. Pappá szentelésére nem került sor. A Pesti Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol tanári diplomát szerzett. Ezután először Magyaróváron,Fetter Károly dombóvári szobrászművész készített Magyaróvárnak is hősi emlékeket. majd a váci gimnáziumban tanított. 1902-ben már újságírással is foglalkozott, a Dombóvár és Vidéke ideiglenes szerkesztője lett. Minden jelentős helyi társadalmi megmozdulásban részt vett. Verset írt tűzoltó zászlószentelésre, a kerületi felügyelő születésnapjára, Veszelei Károly halálára, és még sok más alkalomra. 1907-ben otthagyta a tanári pályát, és Budapesten a Kis Pajtás című gyermeklap szerkesztője lett. 1909-ben a rákospalotai Wágner Manó Gimnázium fiúinternátusában nevelői állást kapott. 1911. novemberétől már Vácon dolgozott, a kegyesrendiek főgimnáziumában. Minden szabad idejét Budapesten töltötte politikusi és írói körökben, nyáron pedig utazgatott. Megismerkedett Toján Etussal, Toján Károly jómódú váci borbélymester leányával, akit 1912-ben feleségül vett.Eskető papja Giesswein Sándor volt. Két lányuk született: Éva és Edit. 1915-ben az olasz frontra küldték, ahol hősi halált halt.

Tagságai Tolnamegyei kör alelnöke - 1902Tolnamegyei Kör Dombóvári Katolikus Legényegylet

Munkássága Kötetei Lírai versei, „dalai” Petőfi és Tóth Kálmán verseinek hangulatában születtek; az ifjú költőnek elszánt célja volt, hogy elődeihez, példaképeihez hasonlóan széles körben ismertek legyenek alkotásai. Pályájának első szakaszában a szerelmi és a hétköznapi líra mellett a vallásos ének-költészet volt a meghatározó. Sok ilyen versét már ismert egyházi dallamokra költötte, valamint számos saját versét a katolikus egyház szellemét megújítóknak ajánlotta fel, s úgy terjesztette.

Költemények - 1903 Csalogánydalok - 1903 A vitéz huszár - 1904 Hazafias Mária dalok - 1907 Liliomok lilioma - 1909 Virágos vonattól a vöröskeresztesig - 1914 Katonaversek - 1914 Hit és hazaA Szepessy által szerkesztett antológiában található Szent Erzsébet legendával első díjat nyert a kölni virágjáték-világversenyen. - 1914 Lakodalmi köszöntőversek - 1914

Dalszövegei Nem tudni melyik költeményét zenésítették meg először. A Költemények-ben (1902) már van egy Névnapi üdvözlő dal, amelyhez Kontor Elek szerzett zenét. Valószínűleg a Grundt-fiúk zenetanára, Fayl Frigyes zenésítette meg az első népdalait, azután Radványszky József a Síró nótákat. 1909-ben a Mária dalok kötetében már 37 muzsikus neve van felsorolva, akik 195 dalát zenésítették meg, és tizennégy elbeszélő költeményéhez, hét daljátékához szereztek kísérő zenét. Utolsó verseskötetében, a Katona-versekben (1914) pedig 210 újabb, Szepessy-művekre szerzett zenemű van felsorolva. Híres cigányprímások közül Csóka Józsi, Rácz Laci, Sas Náci és Vörös Ferkó zenésítették meg költeményeit, összesen körülbelül 500 versét. Legjobban elterjedtek a Fráter Loránd megzenésítette Fekete hajából fehér szemfedőmbe… és a Csóka Józsi dallamával a Kössétek meg az ugatós kutyátok… A Dél-Dunántúlon különösen kedvelt volt a kávéházak, kocsmák és vendéglők közönségének körében is a Kontor Elek által megzenésített két eredeti magyar dal: a Kaposparti szomorúfűz lombjai és a Kapos folyó széles, magas hídján kezdetűek. Operettszövegeket is költött Yankee-lány és költőszerelem címen. Az előbbi Kerner Jenőnek, a pesti Király Színház karnagyának megzenésítésében színre is került Nagyváradon. A budapesti színpadokra azonban nem sikerült egyik darabjával sem bejutnia.A Dombóvári Helytörténeti Múzeum igazgatójának, Kriston Vizi Józsefnek a kiegészítése.

Interneten is elérhető dalszövegek:Szepessy László dalszövegei a neten.

Kössétek meg az ugatós kutyátok. Megérett már a cseresznye, de piros. Nem tudja meg soha senki.

Szerepe a dombóvári közéletben, kultúrában Rákóczy Rodostóban melodráma előadása - 1903A „Dombóvári ifjak” Rákóczy ünnepe Veszelei Károly emléktáblájának avatása - 1904Veszelei Károly emléktáblájának avatása Szepessy László szaval - 1907Szepessy László szavalata Szepessy László a népszövetségről - 1908Szepessy László a népszövetségről Szepessy és a Dombóvári Kath. Legényegylet - 1909Szepessy és a Dombóvári Kath. Legényegylet Szepessy László: Liliomok lilioma c. verses kötete - 1909Szepessy László: Liliomok lilioma c. verses kötete Tolnavármegye és a közérdek - 1910Tolnavármegye és a közérdek Magyar kath. szépirodalom - 1913Magyar kath. szépirodalom Ung/hírek - 1914Ung/hírek

Emlékezete Kerámia portré a Dombóvári Pantheonban - Ivanich-üzletház árkádjának falán Dombóváron - 2012A szövegdobozban található kép. Katonatársai sírját megjelölték a doberdói fennsíkon, amely azonban később eltűnt.A két világháború között a dombóvári gimnazisták még látogatták a sírhelyet. Jelképes sírja a dombóvári katolikus temetőben található.I-es parcella 1. sírhely. Dombóváron a szülői házon emléktábla.Fetter Károly dombóvári születésű szobrászművész alkotása – 1927 Dombóváron utcát neveztek el róla.Dombóvár belvárosában a volt Napsugár Áruház és a posta épülete között található. A Dombóvári Helytörténeti Múzeumban termet neveztek el róla.

Jegyzetek

Források

Tóth József: Dombóvár neves alakjai. Szepessy László. 1-2. Dombóvár és Vidéke. 1934. 05.05 és 05.12. Kovács Rózsa: Szepessy László (1880-1915). Különlenyomat a Dombóvári Sz. Orsolya-Rendi Tanítónőképző-Intézet 1940-41. is. évi évkönyvéből. 21 p. Dombóvár Kriston Vízi József: Szepessy László megidézése. Kézirat, munkaanyag. Dombóvári Helytörténeti Múzeum Archívum. Dr. Töttős Gábor: Dombóvártól Doberdóig. Tolnai Népújság. 1990. 09.10. 4. p. Takács Istvánné: A gyökerek nyomában. Dombóvár - 1998 Takács Istvánné: Arcok Dombóvárról. Dombóvár - 2000. Dombóvár és Környéke - a Dombóvári járás közéleti, kulturális és információs lapjának I. évfolyam 1. szám, 9. o. - 2012. március 14. Életrajza a Magyar katolikus lexikonban

Kapcsolódó szócikkek Dombóvári kistérség Dombóvári Helytörténeti Múzeum Giesswein Sándor Híres dombóváriak listája

További információk A Városi Könyvtár Dombóvár Honlapja Szepessy László zeneszövegei. A Vác.hu oldalon. Szepessy László nyomában. A Szepessy-dalok ébresztése.

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar újságírók Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:Dombóváriak Kategória:1880-ban született személyek Kategória:1915-ben elhunyt személyek