Hacki Tamás (Budapest, 1944. február 18. –) magyar fül-orr-gégész, egyetemi tanár, füttyművész.

Életpályája Fütyülni ötéves korában kezdett, tanult hegedülni és kórustag is volt. Megosztott első díjat nyert az 1962-es Ki mit tud?-on. Ugyanebben az évben végzett a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban.

Egyetemi tanulmányokba kezdett, és 1970-ben fül-orr-gégész szakorvosként végzett, majd a budapesti MÁV-kórház fül-, orr-, gégeosztályán helyezkedett el, s abban az évben a cannes-i MIDEM fesztivál résztvevője volt. Lemezei több országban is megjelentek. 1983–84-ben foniátriai tanulmányúton volt Németországban, majd Budapesten tette le a szakvizsgáját. 1986-ban egyik német professzora visszahívta, s hat éven keresztül oktatott Hannoverben, az orvostudományi egyetemen. 1990-ben habilitált, és 1992-ben a Regensburgi Egyetem Orvostudományi Karának egyetemi tanára lett.

2007 szilveszterén a Müncheni Szimfonikusokkal együtt lépett fel, majd március 20-án Münchenben régi kísérő zenekarával, az ex-Antiquis együttessel koncertezett.

Jelenleg Regensburgban él, ahol az egyetemi klinika munkatársa. Megalapítója volt a klinika foniátriai és gyermekaudiológiai osztályának és a hozzá kapcsolódó logopédusképző intézetnek, valamint egy rehabilitációs osztálynak, amely hang- és nyelésbetegeket kezel. Magyarországra is gyakran hazalátogat, vezetője több szakorvosi és logopédusi továbbképzésnek, konferenciákat szervez, és előadásokat tart.

2008-ban megkapta a Német Szövetségi Köztársaság Érdemkeresztjét (Bundesverdienstkreuz), 2015-ben pedig a Pro Cultura Hungarica díjat. 2022-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották.

Diszkográfia

Whistler Programme (Qualiton, 1967) Bourrée et allegro (Philips, 1972) Ex-A (Philips International, 1972) Türkischer Marsch (CBS, 1973) Klassik mit Pfiff (CBS, 1974) Gala-Pfeifkonzert (Teldec, 1975) Füttykoncert (Hungaroton-Pepita, 1979) Ungarns Pfeifwunder (Global Records, 1980) Különkiadás (Hungaroton-Pepita, 1983) Mozi (Sony Music, 1997) Rustle of Spring (2001) Whistling (2001)

Díjai

Német Szövetségi Köztársaság Érdemkeresztje (2008) Pro Cultura Hungarica díj (2015) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2021)

Érdekesség

2024 óta nevét viseli az 549107 Hackitamás kisbolygó.

Jegyzetek

Források

Hacki Tamás orvosprofesszor német kitüntetése Medicalonline Allmusic Hacki Tamás Pro Cultura Hungarica díjat kapott

További információk Hacki Tamás honlapja Egykor az egész ország rajongott a füttyéért, most ő aggódik a következő nemzedék hallásáért – interjú Hacki Tamással, hvg.hu

Kategória:Magyar fül-orr-gégészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar előadóművészek Kategória:MTA-tagok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1944-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Ki mit tud?-versenyzők Kategória:Magyar emigránsok Németországban Kategória:Pro Cultura Hungarica díjasok Kategória:Magyarok, akikről kisbolygót neveztek el