Pócspetri község Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Nyírbátori járásban.
Fekvése A vármegye és a Nyírség délnyugati részén fekszik, Máriapócs nyugati szomszédságában. A megyeszékhelytől, Nyíregyházától 27 kilométerre fekszik, a környező fontosabb települések közül Máriapócstól 3,5, Kállósemjéntől 6, Nyírbátortól és Nagykállótól egyaránt 14-14, Mátészalkától pedig 34 kilométer távolság választja el.
Megközelítése Közigazgatási határai között elhalad a Nyíregyháza-Nagykálló-Nyírbátor közt húzódó 4911-es út, így az tekinthető a legfontosabb közúti megközelítési útvonalának. Lakott területén azonban csak a 4928-as út halad keresztül, mely nemcsak az előbbi úttal köti össze, de a szomszédos Máriapócs központjával is. Határszélét keleten érinti még a 4927-es út is.
Déli határszélét érinti a is, de a lakott területét a vasút elkerüli, illetve megállási pontja sincs a település határai között. A legközelebbi vasúti csatlakozási lehetőséget ezért ugyanezen vasútvonal Kállósemjén vasútállomása vagy Máriapócs megállóhelye kínálja.
Története bélyegkép|balra|Régi pócspetri ház rekonstrukciója az M3 Archeoparkban Petri neve 1221-ben tűnik fel először a Váradi regestrumban, ahol István nevű papját említik.
A falu a Hont-Pázmány nemzetségből származó Dersy család birtoka volt, akik később e faluról vették előnevüket is.
1335-ben kelt feljegyzés szerint János nevű papja 3 garas pápai tizedet fizet.
1550-ben Petri a Dersy család birtoka, itt épült fel kúriájuk is. A település Petri névalakjához is ez időben kerül a Pócs-előtag Pócs-Petri a közelében fekvő Máriapócsról, a megyében fekvő hasonló nevű Lövőpetritől való megkülönböztetésként. 1579-ben a települést Farkas Benedek veszi zálogba a Dersy családtól.
1638-ban Lónyay birtok, Lónyay Andrásné adta zálogba 300 tallérért. 1716-ban viszont már Kakas István birtoka. 1772-ben földesura Molnár Ferenc és gróf Klobusitzky István volt.
A jobbágyfelszabadítás idején több birtokosa is volt a településnek: a Kállay, Horváth, Naghten és Marusi családok birtoka.
Petri (Pócspetri) határába olvadt be a Hont-Pázmányok közül származó Bánki család óvári birtoka. Nevét az Ercsi vár nevű rész őrzi Petri határában.
1948. június 3-án a kommunista hatalom egyházi iskolákat államosító törekvése körüli politikailag kényes légkörben a pócspetri községháza előtt az egyik intézkedő rendőr kezéből egy helyi lakos kicsavarta a fegyvert, majd lövés dördült, kioltva Takács Gábor rendőr őrvezető életét. Ezért a korabeli kommunista hatalom statáriális eljárással 72 óra alatt döntött egy vélhetően koncepciós eljárás során és Királyfalvi (Kremper) Miklóst a falu akkori adóügyi segédjegyzőjét kivégezték. Kremper Ferenc napszámost és Vitéz Gábor földművest letartóztatták és a falu felnőtt lakosainak nagy részével együtt megverték őket. Az atrocitásokat elszenvedők közül később hárman belehaltak sérüléseikbe. 1992-ben perújrafelvétel következtében rehabilitálták a Pócspetriben jogsérelmet szenvedőket.Hatvan éve történt a hírhedt pócspetri-ügy
2017. július 8-án Pócspetriben újratemették a Pócspetri perben 1948-ban halálra ítélt és kivégzett Királyfalvi Miklóst.Újratemették a Pócspetri-ügyben halálra ítélt Királyfalvi Miklós mártírt 2018. július 2-án a Pócspetri-ügy 70. évfordulója alkalmából Történelmi emlékhelyet avattak a községházánál. Felavatták és leleplezték a községháza falán elhelyezett, Királyfalvi Miklós és sérelmet szenvedett társai tiszteletére emelt emléktáblát.Történelmi emlékhely lett a pócspetri községháza
Az esetről Ember Judit készített dokumentumfilmet (Pócspetri, 1982). Pócspetriben ma Ember Judit nevét viseli a korábbi Felszabadulás utca.
Közélete Polgármesterei Polgármester1990–1992Somos JózsefKDNP1992–1994Pataki László Józseffüggetlen1994–1998független1998–2002független2002–2006független2006–2010független2010–2014független2014–2019Tamás Györgyfüggetlen2019–2024független2024–Sitku Zsolt független
Népesség A település népességének változása:
2001-ben a település lakosságának 95%-a magyar, 5%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 92,6%-a magyarnak, 6% cigánynak, 0,3% németnek mondta magát (7,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 63,7%, református 6,6%, görögkatolikus 16,2%, felekezeten kívüli 2% (10,7% nem válaszolt).Pócspetri Helységnévtár
2022-ben a lakosság 89,6%-a vallotta magát magyarnak, 6,4% cigánynak, 0,3% németnek, 0,2% románnak, 0,1-0,1% ruszinnak, ukránnak, szlováknak és lengyelnek, 0,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (10,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 42,7% volt római katolikus, 6,3% református, 17,8% görög katolikus, 0,3% egyéb keresztény, 0,2% izraelita, 0,2% ortodox, 2,5% felekezeten kívüli (29,9% nem válaszolt).Pócspetri Helységnévtár
Nevezetességei „Szent Kereszt Felmagasztalása” római katolikus templom – gótikus stílusban a 13. század végén épült. Az épület homlokzati toronnyal ellátott, háromhajós téglatemplom, melyet 1773 és 1775 között átépítettek. Római katolikus plébániaház – későbarokk stílusban épült. A 3/4 hét zenekar: Oroszi György, Tamás Balázs, Vass József, Magyar Tamás Egri László (1988. május 11. –), költő, tanár, történész. Mesterségek fája, mely a falubeliek mindenkori szorgos, odaadó munkájának állít emléket. Polgármesteri hivatal épülete (volt Irinyi-kastély) Kilátó Emlékmű hősi halottainkért Nepomuki Szent János-szobor Erzsébet-szobor KOSZISZ Királyfalvi Miklós Katolikus Általános Iskola
Híres pócspetriek
Dr. Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke
Jegyzetek
Források Pócspetri az utazom.com honlapján
További információk Holp András: Pócspetri község története; Önkormányzat, Pócspetri, 2001 Marik Sándor: Elégtétel Pócspetrinek; 2. bőv. kiad.; Feliciter, Nyíregyháza, 2022
Kapcsolódó szócikkek Pócspetri per
Kategória:Szabolcs-Szatmár-Bereg megye települései Kategória:A Nyírség települései Kategória:Szabolcs vármegye települései