Pusztadobos község Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Vásárosnaményi járásban.

Fekvése

A Nyírség északkeleti részén fekszik, Vásárosnaménytól 11, Nyírmadától 3, a megyeszékhely Nyíregyházától 40 kilométerre.

A közvetlen szomszédos települések: észak felől Perényitanya (Vásárosnamény különálló városrésze), északkelet felől Vásárosnamény, kelet felől Nagydobos, délkelet felől Nyírparasznya, délnyugat felől Vaja, nyugat felől pedig Nyírmada.

Megközelítése Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a 4106-os út, ezen érhető el Nyírmada és Nyírparasznya felől is. Az ország távolabbi részei felől a legegyszerűbben a 41-es főútről érhető el, mely a belterületének északnyugati széle mellett húzódik. Külterületein keleten áthalad még az M3-as autópálya is, de annak sem csomópontja, sem pihenőhelye nincs a határai között.

A hazai vasútvonalak közül épp, hogy csak érinti a határszélét északon a MÁB 116-os számú a, de annak ugyancsak nincs megállási pontja a község határai köz; a legközelebbi vasúti csatlakozási lehetőséget így Nyírmada vasútállomás kínálja, mintegy 2 kilométerre északnyugatra.

Története Pusztadobos történelmének szálai erősen összefonódnak a szomszédos Nagydobos történelmével. A két település közötti névalakban a ´(Nagy) Dobos -névben a nagy csak mint megkülönböztetés volt (a nagyobbik Dobos és Várasdobos között). Pusztadobos is a megye honfoglalás után legkorábban kialakuló települései közül való, s az itt húzódó védővonal része volt Nagydobossal együtt. Lakói valószínű gyepűőrök voltak, akik dobolással adtak hírt egymásnak a közelgő ellenségről.

A 13. század végén a Hontpázmány nemzetség birtokai között találjuk. 1294 és 1308 között három ízben folyik osztozkodás a Hontpázmány és az Aba nemzetségbeliek között, az Aba nembeliek ugyanis jogos leánynegyedüket szerették volna megkapni.

1296-ban tűnik fel Várasdobos, a mai Pusztadobos mint hely (locus Warosdobos néven), tehát még lakói nem voltak. Ugyancsak ekkor említik a Hontpázmány nemzetség itteni egykori lakóhelyét Kokad várát is (castrum KOKOTH néven). A vár körül fekvő Ny-ra eső terület Várasdobos valószínű csak később népesedett be.

1393-ban azonban már Nagydobossal egyenlő rangú faluként jegyzik. Ide vonultak vissza a régi tulajdonosok is, mivel Nagydobosnak 1317-ben már a Perényiek az urai.

A Kokot-vár egy erődítmény volt, s valószínűleg a Hontpázmányok itteni ága lakta. Nevét egykori tulajdonosáról, építőjéről kapta.

1609-ben már puszta, innen ered későbbi Pusztadobos elnevezése is.

A 17. században tulajdonosai nagy részben Bay István és Vay Péter

Az 1870-es években a Jármyak építenek itt kúriát.

1970-től a szomszédos Nyírmadával közös tanácsú községet alkot 1990-ig.

Mai lakói jórészt a mezőgazdaságból élnek. Híres volt a település almatermesztése is.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Burics Sándor (KDNP) 1994–1998: Bíró Györgyné (független) 1998–2002: Bíró Györgyné (független) 2002–2006: Bíró Györgyné (független) 2006–2010: Bíró Györgyné (független) 2010–2014: Dani Attila (független) 2014–2019: Dani Attila (Fidesz-KDNP) 2019–2024: Dani Attila (Fidesz-KDNP) 2024– : Dani Attila (Fidesz-KDNP)

Népesség A település népességének változása:

2001-ben a település lakosságának 92%-a magyar, 8%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 91,9%-a magyarnak, 20,3% cigánynak, 0,3% ukránnak mondta magát (8,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 36,7%, református 33,9%, görögkatolikus 15,5%, felekezeten kívüli 0,7% (11,9% nem válaszolt).Pusztadobos Helységnévtár

2022-ben a lakosság 93%-a vallotta magát magyarnak, 16,2% cigánynak, 0,9% ukránnak, 0,5% németnek, 0,2% románnak, ruszinnak és lengyelnek, 1,4% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 25,6% volt római katolikus, 23,4% református, 10,6% görög katolikus, 1,8% egyéb keresztény, 0,1% ortodox, 3,9% felekezeten kívüli (34,3% nem válaszolt).Pusztadobos Helységnévtár

Díszpolgárai Kovács Jánosné Vondorkovics János

Juha József Nevezetességei Jármy-kúria és őspark, helyi védett épület, felújítva 2002 Római katolikus templom: helyi védett épület, felújítva: 2002 Görögkatolikus templom Református Imaház Jegyzetek

További információk Pusztadobos a weben

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:Szabolcs-Szatmár-Bereg megye települései Kategória:A Nyírség települései Kategória:Szabolcs vármegye települései