Nagy Károly (Medgyes, 1937. június 2. –) református lelkipásztor, egyházi író és sakktörténeti író.

Életútja

Teológiai tanulmányait a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben végezte (1962), ahol lelkészi képesítést nyert. Tanulmányai kiegészítésére a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen került sor, amelynek Bölcsészettudományi Karán 1996-ban doktori címet szerzett. Református lelkész Magyarszentbenedeken (1962–63), Hagymásbodonban (1963–69), majd Búzásbesenyőn (1969-től).

Első tanulmányát a Református Szemle közölte (1976). Ezenkívül tanulmánya jelent meg a budapesti Sakkéletben (A sakkjáték eredetének felfedezése. 1992/8–9) és a Sakkszövetség 1992. november 20–30. között Debrecenben megrendezett nemzetközi sakkversenye Buletinjében (1992/7, angolul). Ezt követték a Református Szemlében A Szentírás időszámítási rendszere (1985), A Biblia matematikai módszertani kutatásának bevezetése (1985–1992), Izrael fiainak reális létszáma a kivonuláskor (1992) c. tanulmányai.

Kötetei

Doktori értekezése, Az Ószövetség időszámítási rendszere önálló kiadásban (Kolozsvár, 1998), valamint németül (Kolozsvár, 2001) jelent meg A sakkjáték eredetének felfedezése c. munkáját (Kolozsvár, 1998) angolul is kiadta (Kolozsvár, 1999) Bibliai számok örök üzenete. A Biblia matematikai módszertani kutatása; Stúdium, Kolozsvár, 2005

Családja

Felesége Demény Edit, két gyermeküket nevelték fel.

Források

Romániai magyar ki kicsoda : 1997. Nagyvárad, 1996. Nagy Károly szócikkét lásd 431. p.

Kategória:Romániai magyar egyházi személyek Kategória:Magyar református lelkészek Kategória:1937-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Medgyesiek