Az Audi V8 quattro DTM (gyári kód: R6) az Audi V8 típusból a Német Túraautó-bajnokság (Deutsche Tourenwagen Meisterschaft, DTM) versenyeire épített, 1990-1992 között használt versenyautó volt. Ez volt az első típus, amivel két egymás utáni évben (1990-91) sikerült megnyerni a DTM-et, illetve ez volt a sorozat első összkerékhajtású versenyautója.

Áttekintés A V8 DTM a maga korában egyedülállónak bizonyult: az akkori mezőny legnagyobb hengerűrtartalmú és legnehezebb autója volt, ráadásul az egyetlen, ami összkerékhajtással készült. A 3,6 literes, V8-as motorral hajtott, 1.220 kg-os saját tömegű autóval a maga korában csak az Opel Omega versenyváltozatát lehetett összemérni, ami azonban valamivel kisebb és kevésbé sikeres volt. A DTM-ben korábban igen eredményes BMW E30 M3 1990-es, Sport Evolution változata és a sikersorozatát akkoriban megkezdő Mercedes-Benz 190E 2.5 Evolution 2 modellje 2,5 literes motorral készült, jóval kisebb karosszériával, 900 kg körüli tömeggel. A többinél jóval nehezebb és erősebb autóval azonban – nem kis meglepetésre – sikerült két egymás utáni évben is megnyerni a bajnokságot. A V8 DTM sikerei nyomán nyert létjogosultságot az összkerékhajtás a pályaversenyeken.

Története Előzmények Az Audi versenyosztályát az 1980-as években a raliprogram kötötte le: a quattro coupé különböző változatai a rali-világbajnokságon arattak sikereket. A FIA azonban 1987-től megtiltotta a B csoportos raliautók indulását a világbajnokság futamain, így az addigi fejlesztések egyszeriben feleslegessé váltak. A felhalmozott tapasztalatot azonban megpróbálták hasznosítani: 1988-ban és 1989-ben a tengerentúlon próbálkoztak pályaversenyzéssel. Az IMSA GTO sorozatban az Audi 90 quattro, míg a Trans-Am sorozatban az Audi 200 quattro megfelelően átalakított változatával versenyeztek. Az autók motorja és hajtáslánca a raliautókén alapult és a korábbi gyári ralicsapat versenyzője, Walter Röhrl is vezette őket.

A sikerek után az akkor népszerű európai DTM-sorozatot célozták meg a versenyosztálynál, azt remélve, hogy a sportsikerek kellő reklámértékkel bírnak majd. A korábbi autók tapasztalatai alapján négyajtós, összkerékhajtású pályaautót szerettek volna építeni. Ekkorra már beérett az öthengeres, turbómotoros, összkerékhajtású túraautók receptje, de a DTM szabályai 1990-től megtiltották a feltöltött motorok használatát, ezért más alapokra kellett építkezni. Mivel a sportprogram korábban az öthengeres turbómotor használatára épült, ezért az Audinak csak egyetlen nagy teljesítményű szívómotorja volt, amelyet az 1988-ban megjelent V8 típusban használtak. Így ebből alakították ki az új versenyautót.

Az autó homologizációjához az A csoport előírásai értelmében szükség volt egy műszaki alapként szolgáló utcai típusra is. Ezért a V8-ból gyártottak egy V8 Evo nevű utcai kivitelt, a gyáritól eltérő, 17 collos könnyűfém felnikkel, kis első és hátsó légterelőkkel. Az első évben ugyanis a V8 alapváltozatát használták homologizációs alapként, ezért a versenyautón nem lehettek légterelők.

1990: Nagyszerű kezdés A V8 DTM 1990-ben jelent meg a versenypályákon. Az autók a Konrad Schmidt Motorsport (SMS) csapat színeiben versenyeztek, Hans-Joachim Stuck, Walter Röhrl és Frank Jelinski vezetésével. A bemutatkozás felemásan sikerült: az idénynyitó zolderi fordulóban még csak Hans-Joachim Stuck indult és bár az első futamon megfutotta a leggyorsabb versenykört, végül csak 14 lett. A második futamon azonban már a dobogóra állhatott: 3. helyezést ért el. A berlini AVUS pályán aztán megszerezte a típus első két győzelmét: mindkét versenyen diadalmaskodott és a versenyek leggyorsabb köreit is megfutotta. Ez után visszaesés következett, majd a nürnbergi Norisringen tartott fordulóra már két autóval érkezett a csapat és Hans-Joachim Stuck, illetve Walter Röhrl kettős győzelmet arattak az első versenyen (utóbbi a verseny leggyorsabb körét is megfutotta). Az utolsó, Hockenheimringen tartott fordulóra készült el a harmadik versenyautó is. Ez a forduló a márka teljes sikerét hozta: mindkét versenyen hármas Audi-győzelem született, Stuck-Jelinski-Röhrl sorrendben. A szezon végén Hans-Joachim Stuck 189 ponttal megszerezte a bajnoki címet, 12 ponttal megelőzve a BMW-vel versenyző Johnny Cecottót és 37-tel a mercedeses Kurt Thiimt.

Eredmények

+A V8-pilóták eredményei az 1990-es DTM-futamokon Dátum Helyszín Hans-Joachim Stuck Walter Röhrl Frank Jelinski 1990. április 1. Zolder 14. hely3. hely 1990. április 8. Hockenheimring 6. hely2. hely 1990. április 22. Nürburgring kiesett16. hely 1990. május 6. AVUS 1. hely1. hely 1990. május 20. Mainz-Finthen repülőtér 15. hely20. hely 1990. június 3. Wunstorf repülőtér 1. hely1. hely 1990. június 16. Nürburgring Nordschleife kiesett11. hely 1990. július 1. Norisring 1. hely3. hely 2. hely5. hely 1990. augusztus 5. Diepholz repülőtér 14. hely8. hely 9. helykiesett 1990. szeptember 3. Nürburgring 11. hely10. hely 8. hely1. hely 1990. október 14. Hockenheimring 1. hely1. hely 3. hely3. hely 2. hely2. hely félkövér: a verseny legjobb körét futotta dőlt: megszerezte az 1. rajthelyet

+A V8-pilóták helyezései az 1990-es szezon végén Pilóta Autó Pontszám 1. Hans-Joachim Stuck Audi V8 quattro DTM 189 2. Johnny Cecotto BMW M3 Sport Evolution 177 3. Kurt Thiim Mercedes 190E 2.5-16 Evo2 162 11. Walter Röhrl Audi V8 quattro DTM 72 18. Frank Jelinski Audi V8 quattro DTM 30

1991: Címvédés bélyegkép|Frank Biela autója hátulról Az 1991-es szezonban már két csapat versenyzett az Audi autóival: a Schmidt Motorsportnál (SMS) maradt Hans-Joachim Stuck és Frank Jelinski, az újonnan érkező Audi Zentrum Reutlingennél (AZR) pedig Frank Biela és Hubert Haupt állt rajthoz. A szezonkezdet szokatlanul nehéz volt: csak a 4. fordulóban, a berlini AVUS-on tartott versenyen sikerült győzelmet aratnia az Audinak. Nem is akármilyet: az első fordulóban az első négy, a másodikban az első három helyen végeztek a négykarikás versenyautók, először Hans-Joachim Stuck, majd Frank Biela vezetésével. Stuck még háromszor, a Norisringen, a diepholzi repülőtéren és a Singenben tartott versenyen diadalmaskodott, Biela pedig Singenben egyszer, Doningtongban és a Hockenheimringen kétszer tudott győzni. Ez utóbbi volt az Audi második nagy győzelme az idényben: először hármas, majd négyes diadalt arattak. Bár a singeni forduló második versenyén Frank Biela a második helyen ért célba, egy szabálytalan manőver miatt kizárták a versenyből. Így a különösen eredményes Mercedes-Benzekkel és Klaus Ludwiggal a végsőkig csatázva 174 ponttal, csupán 8 pontos előnnyel lett bajnok, első ízben megvédve egy márka bajnoki címét. A dobogó harmadik fokára Hans-Joachim Stuck állhatott fel.

Eredmények

+A V8-pilóták eredményei az 1991-es szezon versenyein Dátum Helyszín Frank Biela Hans-Joachim Stuck Frank Jelinski Hubert Haupt Walter Röhrl 1991. március 31. Zolder 15. hely3. hely 9. hely2. hely 17. hely10. hely 19. hely nem állt rajthoz 1991. április 14. Hockenheimring 19. hely3. hely 11. hely26. hely 12. hely6. hely 26. hely nem állt rajthoz 1991. április 21. Nürburgring 6. hely7. hely 10. helykiesett 11. hely8. hely 15. hely11. hely 1991. május 5. AVUS 2. hely1. hely 1. hely2. hely 3. helykiesett 4. hely3. hely 1991. június 9. Wunstorf repülőtér 5. hely4. hely 16. hely11. hely kiesettkiesett 10. helykiesett 1991. június 30. Norisring 5. hely11. hely 6. hely1. hely 7. hely5. hely 8. helykiesett 1991. augusztus 4. Diepholz repülőtér 4. hely6. hely 1. hely4. hely 21. helykiesett kizárva16. hely 1991. szeptember 8. Nürburgring 8. hely11. hely 9. hely16. hely kiesett kiesett kiesettnem állt rajthoz 1991. szeptember 15. Alemannenring 1. helykizárva 3. hely1. hely 4. hely3. hely kiesettnem állt rajthoz 1991. szeptember 29. Hockenheimring 1. hely1. hely 14. hely2. hely 2. hely3. hely 3. hely4. hely 1991. október 6. Brno 11. hely7. hely kiesettkiesett 16. hely6. hely 12. helykiesett 1991. október 20. Donington Park 1. hely1. hely kiesett8. hely 6. hely16. hely kiesett nem állt rajthoz félkövér: megfutotta a verseny leggyorsabb körét dőlt: megszerezte az 1. rajthelyet

+A V8-pilóták helyezései az 1991-es szezon végén Pilóta Autó Pontszám 1. Frank Biela Audi V8 quattro DTM 174 2. Klaus Ludwig Mercedes 190E 2.5-16 Evo2 166 3. Hans-Joachim Stuck Audi V8 quattro DTM 158 10. Frank Jelinski Audi V8 quattro DTM 83 15. Hubert Haupt Audi V8 quattro DTM 26 17. Walter Röhrl Audi V8 quattro DTM 22

1992: Kizárás és kivonulás a DTM-ből Az 1992-es szezonra az ellenfelek minden korábbinál jobban készültek: a Mercedes-Benz már nagyon szerette volna megszerezni az első bajnoki címét, amihez egy évvel korábban igen közel jártak, a BMW-t pedig zavarta, hogy nem tudtak érdemben beleszólni a bajnoki címért folytatott harcba. Az Audi nagyjából 300 kg-mal nehezebb volt a legfőbb ellenfeleknél, ezt pedig valahogyan ellensúlyozni kellett. Így újra módosítottak a motoron, amely ekkor már hivatalosan 465 lóerős volt. A szezon első versenye – szokás szerint – nem sikerült valami fényesen, de a nürburgringi fordulóban már bezsebelhetett egy hármas győzelmet a csapat. A folytatás viszont gyengébben sikerült: ez volt a szezon során az egyetlen győzelmük.

A többi csapatnak azonban feltűnt, hogy a V8-ak hangja megváltozott: a korábbi mély dörmögés helyett magasabb hangfekvésben szóltak és többször volt motorproblémájuk is, mint korábban. A BMW óvást nyújtott be, melynek kapcsán megállapították, hogy Frank Biela autójában szabálytalan volt a forgattyústengely, így a wunstorfi futam után visszamenőlegesen kizárták. Az ezt követő jogi csatározás során újra rajthoz állhattak az Audik, majd ismét illegálisnak minősült a főtengely, ezt megelégelve a gyár a június 18-ai nürburgringi forduló után nem állt többé rajthoz, kivonult a DTM-ből. Az utolsó eredményük Frank Biela futamon elért 15. helye volt. Az év végén Biela a 15., Stuck a 18., Jelinski a 19., Haupt pedig a 23. helyen zárt.

Eredmények

+A V8-pilóták eredményei az 1992-es szezon versenyein Dátum Helyszín Frank Biela Hans-Joachim Stuck Frank Jelinski Hubert Haupt 1992. április 5. Zolder 3. helykiesett kiesettkiesett 15. helykiesett 16. helykiesett 1992. április 19. Nürburgring 1. hely18. hely 2. hely12. hely 3. hely11. hely 12. hely14. hely 1992. május 3. Wunstorf repülőtér kizárvakizárva 11. helykiesett 12. hely13. hely 15. helykiesett 1992. május 10. AVUS kiesett8. hely 6. helykiesett kiesettnem állt rajthoz 10. helykiesett 1992. május 24. Hockenheimring 21. hely14. hely 19. helykiesett kiesett12. hely kiesettnem állt rajthoz 1992. június 18. Nürburgring Nordschleife 14. hely15. hely 23. helykiesett kiesettkiesett

+A V8-pilóták helyezései az 1992-es szezon végén Pilóta Autó Pontszám 1. Klaus Ludwig Mercedes 190E 2.5-16 Evo2 228 2. Kurt Thiim Mercedes 190E 2.5-16 Evo2 192 3. Bernd Schneider Mercedes 190E 2.5-16 Evo2 191 15. Frank Biela Audi V8 quattro DTM 35 18. Hans-Joachim Stuck Audi V8 quattro DTM 21 19. Frank Jelinski Audi V8 quattro DTM 12 23. Hubert Haupt Audi V8 quattro DTM 1

A V8 után Miután a V8-cal kivonultak a DTM-ből, nem ért véget az Audi túraautó-programja. Új típust fejlesztettek az STW szabályrendszer alapján az éppen aktuális B4 80-asból, a V8-hoz hasonlóan quattro-hajtással. Ez a jóval kisebb, kétliteres motorral szerelt autó méretben már hasonló volt azokhoz, amelyek a DTM-ben a V8 ellenfelei voltak, de soha nem versenyzett azokkal. Az összkerékhajtást a későbbiekben, a B5 A4-ből épített hasonló autóban is megőrizték.

A kivonulás után 12 évvel, 2004-ben aztán ismét V8-as motorral szerelt, négyajtós karosszériára épülő gyári Audik álltak rajthoz a DTM-ben. Ám ez a DTM már nem az volt, amiben a V8 versenyzett, hanem az új, Deutsche Tourenwagen Masters sorozat. A karosszéria csak körvonalaiban hasonlított az A4-esre, a motor pedig teljesen egyedi volt és a hátsó kerekeket hajtotta.

A főtengely-ügy