(, Kína 1940. január 4. –) kínai próza- és drámaíró, irodalmi Nobel-díjas (2000).
Élete 1940-ben született tartományban, polgári családban. Apja banktisztviselő, anyja amatőr színésznő volt. Elemi és középiskolai tanulmányait a népoktatási hálózatban végezte, majd a pekingi Idegen Nyelvek Egyetemén szerzett francia szakos diplomát 1962-ben, és egy idegen nyelvű könyvesbolthoz helyezték fordítónak.
Mint oly sok értelmiségi társát, a kulturális forradalom idején őt is átnevelő táborba internálták. Itt jobbnak látta korábbi kéziratainak megsemmisítését.
Írásai csak a kulturális forradalom után, a hetvenes évek második felében jelenhettek meg. Ekkor már Pekingben tevékenykedett: fordított és a Kínai Írószövetség nemzetközi kapcsolatok bizottságánál vállalt munkát. 1979-ben nyílik lehetősége külföldre utazni: több kínai író társaságában Párizsba utazott, mint a francia delegáció tolmácsa, majd Olaszországba látogatott.
1979-től Kínában és külföldön is publikálhatott, de 1986-ban újabb tilalmakat róttak ki rá. Regényeit, színdarabjait az avantgárdhoz sorolják.
1971 és 1974 között tartomány déli részének egy isten háta mögötti falusi iskolájában tanított. 1975-ben visszakerült Pekingbe, ahol egy a külföld számára kiadott folyóirat francia nyelvű kiadásának szerkesztője. 1977-ben a Kínai Írószövetség nemzetközi osztályának munkatársa lett. 1978-ban jelent meg első tanulmánya, a Pa Csin Párizsban.
1980–1987 között drámáit és novelláit több kínai irodalmi folyóirat is megjelentette. Ekkor lett a pekingi Népi Színház írója. Darabjai meglehetősen avantgárd műveknek számítottak a korabeli kínai irodalmi viszonyok között. Belépett a kommunista pártba, ekkor tájt írt művei teljesen mentesek voltak mindenfajta aktuálpolitikai reflexiótól, de nyugati stíluszeszközei, a kínai irodalomban merészen modernek számító újításai miatt több támadás is érte.
1986-ban betiltották Bi'an (Másik part) című darabját, ettől kezdve egyetlen új írását sem jelenhetett meg. Hogy a zaklatásoknak elejét vegye, elutazott pár hónapra a szecsuáni hegyekbe. Az utazás másik kiváltó oka volt, hogy az orvosok tévesen tüdőrákot diagnosztizáltak nála. 15 000 kilométeres utat tett meg s közben megírta máig is egyik főművének tartott című regényét. Végül 1987-ben elhagyja Kínát és Franciaországtól kért és kapott politikai menedékjogot. 1988 óta Párizsban él, és felvette a francia állampolgárságot.
1989-ben mutatták be című darabját, amely a téri eseményeket is érintette. Kínában ekkor került végleg a tiltott írók listájára. A Lélek-hegy is Tajvanon jelent meg 1989-ben.
2000-ben kapta megkapta az irodalmi Nobel-díjat "univerzális érvényességű életművéért, keserű éleslátásáért és nyelvi eredetiségéért, mely új utakat nyitott a kínai regény és dráma számára". Az elismerést, amely az egész világ figyelmét felhívta a hazájában méltatlanul mellőzött íróra, Kínában hivatalosan is ambivalens érzésekkel, hallgatással fogadták. Már ekkor is világszerte elismert író volt: művei számtalan nyelven megjelentek, drámáit a világ nagy színházai tűzték műsorra. Európában először Magyarországon került bemutatásra című darabja, igaz, azóta eléggé mostohán bánnak vele a magyar kiadók. (2008-ig kellett várni a Lélekhegy megjelenésére s előtte csak egy novelláját, egy versét és A buszmegállót jelentette meg a Nagyvilág, meg a Lélek-hegy első fejezetét a Vigilia!)
Munkássága Minkásságát nem jellemzi a közvetlen politizálás, két főművét, az esszé-dokumentumregény Egy ember bibliáját (Yige ren de shengjing) és a Lélek-hegyet, amelyben két személyben, két nézőpontból ír önmagáról, a külföldön élő kínai elemzők általában a lélek mélyéig ható önelemzéséért, újszerű szerkesztésmódjáért értékelik nagyra. A Lélek-hegy forrása a már említett otthoni utazása. Öt hónap alatt tizenötezer kilométert tett meg a Jangce mentén, régi templomokat keresve fel, az élet értelméről elmélkedve, erőt gyűjteni a múltból, megtalálni lelke nyugalmát. A regény megmutatja, hogy ősi hiedelmek, sámán énekek, félelmetes misztikus történetek gyűjtése során, hogyan válik a lélek a képzelet által szabaddá.
"Az avantgárd színház kínai atyja" összesen tizennyolc színdarabot írt, ezeket maga fordította franciára, a legutolsót pedig már ezen a nyelven fogalmazta, ennek tervezet kínai változata el sem készült.
Drámáira a legnagyobb hatást Brecht, Artaud és Beckett művei gyakorolták. A buszmegálló egyértelműen a Beckett-nél jól ismert várakozás motívumra épül.
Az első otthoni támadások azzal vádolták, hogy a kínai hagyományoktól idegen eszközöket használ. Ekkor készült nagy elméleti írásában arra hivatkozott, hogy az egész modern kínai irodalom nyugati hatásra jött létre.
Drámák A tökéletes jel (Juedui xinhao, 1982) A buszmegálló (Chezhan, 1985) A vademberek (Yeren, 1985) A másik part (Bi'an, 1986) Sötét város (Mingcheng, 1988) Sheng Sheng MAn átváltozása (Sheng Sheng MAn biantai, 1989) Menekültek (Taowang, 1989) Halálvilág (Shengsijie, 1991) A Shanhaijing története (Shangaijing Zhuan, 1992) Párbeszéd és viszontkérdés (Duihua yu fanije, 1992) Éjszakai Isten (Yeyoushen, 1999) Augusztusi hó (Bayue xue, 2000)
Próza Horgászbot nagyapámnak (Gei wo laoye mai yugan, 1986, novellagyűjtemény) Lélek-hegy (Lingshan, 1989, regény) Egy ember bibliája (Yige ren de shengjing, 1998, regény)
Magyarul megjelent művei A buszmegálló (dráma, Polonyi Balázs fordítása, Nagyvilág, 1984/3.) Mondom sündisznó (vers, Lackfi János fordítása, Nagyvilág, 2001.) A barát (novella, Polonyi Péter fordítása, Nagyvilág, 2001/1.) Lélek-hegy (a regény első fejezete, Zombory Klára fordítása, Vigilia, 2004/7.) Lélek-hegy; ford., jegyz. Kiss Marcell; Noran, Bp., 2008 [a teljes regény] Horgászbotot nagyapámnak (in: Kínai dekameron, Noran kiadó, 2008)
Források Polonyi Péter: Az első kínai író, aki irodalmi Nobel-díjat kapott, tanulmány, Nagyvilág, 2000 K. Jakab Antal: Irodalmi Nobel-díjasok lexikona, Saxum, 2002 Zombory Klára: Gao Xingjian, tanulmány, Vigilia, 2004 A kiadó utószava a Lélek-hegy kiadásához
Kategória:Kínai költők, írók Kategória:Irodalmi Nobel-díjasok Kategória:1940-ben született személyek Kategória:Kínai Nobel-díjasok Kategória:Élő személyek