Táska község Somogy vármegyében, a Marcali járásban.

Fekvése A Nagy-Berek és a Marcali-hát határán, a Balatontól délre helyezkedik el, nagyjából félúton Lengyeltóti és Marcali között, mindkettőtől körülbelül 12-13 kilométerre. Központján a Lengyeltóti-Nikla közti, a 6701-es és 6704-es utakat összekötő 6708-as út halad keresztül, ezen érhető el Marcali és a Balaton térsége felől is. Ide vezet a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút egyik szárnyvonala, amin 2002. szeptember 2 óta nincs forgalom.

Története A települést írott forrás először 1268-ban említi. A török hódoltság idején valószínűleg elnéptelenedett. A 18. században horvát telepesekkel népesítették be, akik bár nyelvüket elhagyták, máig őrzik hagyományaikat, szokásaikat.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Gadányi István (független) 1994–1998: Gadányi István (független) 1998–2002: Gadányi István (független) 2002–2006: Gadányi István (független) 2006–2010: Gadányi István (független) 2010–2014: Gadányi István (Fidesz-KDNP) 2014–2019: Gadányi István (Fidesz-KDNP) 2019–2024: Gadányi Albert (Fidesz-KDNP) 2024– : Gadányi Albert (Fidesz-KDNP)

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 98%-a magyarnak, 26,1% cigánynak, 0,5% németnek mondta magát (1,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 90%, református 0,2%, felekezeten kívüli 0,2% (9,5% nem nyilatkozott).Táska Helységnévtár

2022-ben a lakosság 88,3%-a vallotta magát magyarnak, 5,7% cigánynak, 5,4% németnek, 0,8% ruszinnak, 0,3% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (8,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 53% volt római katolikus, 0,3% református, 0,3% evangélikus, 0,3% görög katolikus, 1,4% egyéb keresztény, 0,5% egyéb katolikus, 5,2% felekezeten kívüli (39,1% nem válaszolt).Táska Helységnévtár

Nevezetességei Szent Márton templom Borocai-hegy - régi pincesor Öreg-hegy - régi pincesor Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút Táskára vezető szárnyvonalán a forgalom már nincs meg, remélhetőleg a jövőben újra indul.

Jegyzetek

Külső hivatkozások Táska a Via Sancti Martini honlapján Táska az utazom.com honlapján Vendégváró – Táska

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:Somogy megye települései Kategória:Somogy vármegye települései