George Best (Belfast, 1946. május 22. – London, 2005. november 25.) aranylabdás, BEK-győztes, kétszeres angol bajnok északír válogatott labdarúgó, aki támadó középpályásként vagy szélső támadóként szerepelt csapataiban. A World Soccer Magazine által összeállított 20. század 100 legnagyszerűbb játékosa listáján a Puskás Ferenc utáni előkelő 8. helyet kapta.
Pályafutása legnagyobb részét, és egyben legsikeresebb éveit a Manchester United csapatánál töltötte. Amikor az angolok játékosmegfigyelője 1961-ben felfedezte, táviratot küldött Matt Busbynek, ami a következőképpen szólt: „Azt hiszem, találtam egy zsenitǃ” A klub színeiben tizenegy idény alatt minden tétmérkőzést figyelembe véve 470 összecsapáson 179 gólt szerzett, és egymást követő hat idényben volt a klub házi gólkirálya. 1968-ban Bajnokcsapatok Európa-kupáját nyert, és megkapta az Aranylabdát.
Generációjának kiemelkedő játékosai közé tartozott, a labdarúgás történetének egyik legjobban cselező, legtechnikásabb játékosa. Játékstílusa ötvözte az ügyességet, a cselezőkészséget és a gyorsaságot. Best 1974-ben váratlanul bejelentette, hogy megválik a Manchester Unitedtől, és ezt követően több, többnyire tehetségéhez méltatlan együttesnél játszott, legfeljebb két szezont. Pályafutását végleg 1984-ben, 37 évesen fejezte be. Az északír válogatottban 37 mérkőzésen kilencszer volt eredményes, azonban sohasem játszhatott világ, vagy Európa-bajnokságon.
Best volt az első mai értelemben véve is sztár labdarúgó, egyfajta playboy, akiért rajongtak a nők és a férfiak is egyaránt, 1966-ban kapta az „El Beatle” becenevet, viszont később ez az extravagáns életmód vezetett a problémákhoz, legfőképp alkoholizmusához, amelytől élete végéig szenvedett. Életének ezen kettőssége a mai napig ellentmondásossá teszik megítélését. Karrierjéről egyszer így nyilatkozott: „Rengeteg pénzt költöttem piára, nőkre és gyors autókra. A többit egyszerűen csak elherdáltam.” Visszavonulása után egy ideig televíziós szakértőként dolgozott, de életvitele és egészségi problémái ekkor már nagyban hátráltatták. 2002-ben májátültetésen esett át, de alkoholfüggőségét nem tudta legyőzni. 2005-ben, 59 évesen halt meg tüdőfertőzés és többszervi elégtelenség következtében. Best kétszer nősült meg, két korábbi modell volt a felesége: 1978-tól Angie Best (Angela MacDonald-Janes), akitől 1986-ban vált el, majd 1995-ben Alex Bestet (Alex Pursey) vette feleségül, 2004-ben ez a házasság is felbontásra került. 1981-ben egy gyermeke született, Calum Best televíziós műsorvezető és modell.
Még életében, 1999-ben a 20. század 100 legnagyszerűbb játékosa közé választotta a World Soccer magazine, a nyolcadik helyen, a Nemzetközi Labdarúgás-történeti és -statisztikai Szövetség a 16. helyen, és 2004-ben a brazil kiválóság, Pelé is helyet adott neki a FIFA 100 listán. Ekkor a „Fekete Gyöngyszem” kijelentette: „George Best volt a világ legnagyobb játékosa”, amit maga az érintett úgy kommentált: "Pelé, a világ legnagyobb labdarúgójának nevezett, ez az életművem előtti végső tisztelgés." Mark Garnett és Richard Weight így vélekedett Bestről: „Egy csodálatos játék csodálatos képviselője volt."Mark Garnett and Richard Weight, The A-Z Guide to Modern British History (2003) p 48
Családja és gyermekkora bélyegkép|jobbra|A Best család otthona Cregaghben, Kelet-Belfast területén George Best Richard "Dickie" Best (1919–2008) és Anne Best (szül. Withers; 1922–1978) elsőszülött gyermeke volt. 1946. május 22-én született Cregaghban, Kelet-Belfast területén. Fiatal korában presbiteriánus neveltetésben részesült. Best, akinek négy húga, Carol, Barbara, Julie és Grace, és egy öccse, Ian (Ian Busby Best) volt, többször hangsúlyozta, hogy milyen sokat jelentett számára az otthoni környezet. Apja 2008. április 16-án, 88 éves korában halt meg a dundonaldi Ulster Kórházban, Észak-Írországban. Anyja, Anne alkoholizmussal összefüggő szív- és érrendszeri betegségek következtében hunyt el 1978-ban, 55 éves korában.
1957-ben 11 évesen a Grosvenor High School (általános iskola) tanulója lett, ám hamar iskolakerülővé vált, és inkább rögbizett. Amikor a Lisnasharragh Gimnáziumba került, akkor adódott lehetősége először, hogy komolyabban foglalkozzon a labdarúgással.
Pályafutása Manchester United Tizenöt éves volt amikor Bob Bishop, a Manchester United játékosmegfigyelője felfedezte, majd táviratozott Matt Busbynek: „Azt hiszem, találtam egy zsenitǃ” Korábban az északír Glentoran elutasította a jelentkezését, mondván túl kicsi és vékony. Eleinte honvágy gyötörte, két nap múlva már hazautazott Belfastba. Két évet töltött a United tartalékcsapatában, a manchesteri hajócsatornákban dolgozott kifutófiúként, ez némi pénzzel és heti két hazalátogatási lehetőséggel járt.
1963. szeptember 24-én debütált a felnőttek között az élvonalban, mindössze 17 évesen a West Bromwich Albion elleni bajnokin (1–0). December 28-án a Burnleynek rúgta első gólját, azonban ebben a szezonban többnyire még a tartalékok között kapott lehetőséget, Busby 26 bajnokin küldte pályára az ifjú Bestet, aki hat találattal hálálta meg mindezt. A csapat második lett a bajnokságban, az FA-kupában pedig az elődöntőben búcsúztak. Best az FA Youth Cup elhódításával vigasztalódhatott.
Bár ellenfelei gyakran durva játékkal megpróbálták megfélemlíteni, Busby biztosította, hogy a „heves, néha brutális” edzések még hasznára válnak, hogy megbirkózzon a kemény kihívásokkal. Az 1964–65-ös idény volt az első teljes szezonja a felnőttek között, és egyből bajnoki címet ünnepelhetett. Az összes tétmérkőzést figyelembe véve 59 mérkőzésen 14 gólt lőtt, és fontos találatot szerzett a Liverpool FC elleni szuperkupa mérkőzésen is, valamint a nagy rivális Leeds United elleni 1–0-ra megnyert bajnokin az Elland Roadon.
Akkor vált hirtelen egy csapásra sztárrá, amikor az SL Benfica elleni Bajnokcsapatok Európa-kupája negyeddöntőben két gólt szerzett az Estádio da Luzban 1966. március 9-én. A portugál média nevezte el „O Quinto Beatle”-nek, azaz „az ötödik Beatle”-nek, majd Angliába visszatérve Bestet lefényképezték egy sombreróban, a másnapi címlapokon pedig ez állt, „El Beatle”. Mindössze 19 évesen lett a média és a közönség nagy kedvence, becézték még „Belfast Boy”-nak, vagy egyszerűen csak Georgie-nak, Best azonban egy jelentős trófeát sem nyert az 1965–66-os idényben. Március 26-án megsérült a térde, több mérkőzésen így lépett pályára, majd hosszú kihagyás és otthoni kezelések vártak rá, végül 1966. április 13-án léphetett ismét pályára.
Az 1966–67-es szezon végén ismét bajnoki címet ünnepelhetett, négy ponttal előzték meg a tabella élén a legfőbb rivális Nottingham Forestet, Best 45 mérkőzésen tízszer talált az ellenfelek hálójába. Ezt követően a Tottenham ellen is góllal járult hozzá a Charity Shield megnyeréséhez. "Minden évben bajnok akarok lenni, mindent megnyerni a hazai porondon, ez tesz boldoggá" nyilatkozta később. A Liverpoolnak kétszer, a Newcastlenek háromszor talált be. Az ezt követő 1967–68-as idényben a United és Best is felért Európa csúcsára. Az 1967–1968-as bajnokcsapatok Európa-kupája sorozat második körében szinte egymaga verte a bosnyák FK Szarajevót, majd a következő körben a lengyel Górnik Zabrze ellen is nagyszerű teljesítményt nyújtott. A Real Madrid elleni elődöntőben a madridi visszavágón főleg az ő és a kapus Alex Stepney teljesítményének köszönhette a United a továbbjutást, Best a mérkőzés hajrájában adott gólpasszt Bill Foulkesnak. A döntőben a portugál SL Benfica ellen a Manchester United sima 4-1-es győzelmet aratott, nagyban a gólt szerző és gólpasszt adó Best produkciójának köszönhetően. Ez volt a csapat addigi legnagyobb sikere, valamint az első nemzetközi kupagyőzelme, pontosan tíz évvel a müncheni légikatasztrófa után.
Egy nappal a Real Madrid elleni elődöntő után kapta meg az év játékosa díjat, majd megkapta az Aranylabdát is. A szavazáson Bobby Charltont, Franz Beckenbauert és Dragan Džajićot előzte meg. Ezzel mindössze 22 évesen a futballvilág három jelentős elismerésével rendelkezett, (Aranylabda, Bajnokcsapatok Európa-kupája, év játékosa díj) azonban innentől teljesítményében folyamatos hanyatlás következett.
Az 1968–69-es idényben a United mindössze a 11. helyen zárta a bajnokságot, az idény végén Matt Busby bejelentette a visszavonulását. „Egyre inkább az volt az érzésem, hogy időnként én vittem a csapatot a vállamon a pályán.” nyilatkozta erről Best, aki 55 tétmérkőzésen 22 alkalommal volt eredményes a szezonban. Az Interkontinentális kupa döntőjében alulmaradtak az Estudiantes de La Plata csapatával szemben, azonban a párharc az argentinok durvaságáról maradt emlékezetes. Címvédőként a BEK-ben az AC Milan állította meg őket, miután addig viszonylag könnyebb ellenfeleket búcsúztattak.
Wilf McGuinness irányításával a következő bajnokságot a nyolcadik helyen zárták, Best 23 bajnoki gólt termelt, valamint a Northampton Town ellen hat gólt rúgott az FA-kupában 1970. február 7-én. 2002-ben egy brit közönségszavazáson ezt a Best-féle teljesítményt a 26. helyre tették a 100 legnagyobb sportpillanat listáján.
1970 decemberében Busby visszatért a csapathoz, ennek ellenére az 1970–71-es szezont is trófea nélkül zárták, és Best magatartásával is egyre több probléma akadt.
Frank O’Farrell vezetésével a nyolcadik helyen fejezték be a következő idényt, Best sorozatban hatodik szezonjában lett csapata házi gólkirálya, 54 mérkőzésen lőtt 27 góljával. Mesterhármast szerzett a West Ham és a Southampton ellen, a Sheffiel United elleni bajnokin pedig négy védőt cselezett ki mielőtt a hálóba lőtt. Egyre többször mulasztott edzéseket, volt, hogy hetekig nem jelent meg egyetlen edzésen sem, majd az idény végén bejelentette visszavonulását.
A United hanyatlása folytatódott az 1972–1973 szezonban, miután az utánpótlásból alig, vagy csak kevésbé tehetséges játékosok érkeztek. Best decemberben ismét eltűnt, majd Londonban tűnt fel az éjszakai életben, és miután Tommy Docherty vette át a csapat irányítását másodszor is bejelentette visszavonulását, majd áprilisban újra edzésre jelentkezett.
Utolsó mérkőzése a Manchester Unitedben 1974. január 1-jén a Queens Park Rangers elleni bajnoki volt a Loftus Roadon. Három nap múlva nem jelent meg a klub edzésén, majd azzal vádolta Tommy Dochertyt, hogy többször is ellenségesen viselkedett vele. Később lopás vádjával letartóztatták, nélküle a United pedig kiesett az 1973-74-es szezon végén. George Best a csapatnál töltött tizenegy év alatt 470 tétmérkőzésen 179 gólt szerzett, távozása után azonban hanyatlásnak indult karrierje és már csak alkalmanként tudta megvillantani kivételes képességeit.
Kései évek 1974-ben öt mérkőzés erejéig játszott a dél-afrikai Jewish Guild együttesében, ez idő alatt pályára lépéseivel ezreket vonzott a lelátókra. 1975 decemberében a Cork Celtic, majd a következő év januárjában az ír Drogheda United csapatában tűnt fel. Mindössze három bajnokin lépett pályára, és annak ellenére, hogy itt is jelentős közönséget vonzott, teljesítménye elmaradt a várttól, így a szerződését nem hosszabbították meg.
Az 1976–77-es idényt az akkor másodosztályú Fulhamnél töltötte, és felvillantott valamit képességeiből. 1976. szeptember 25-én emlékezetes teljesítményt nyújtott a Hereford United ellen. Best később úgy nyilatkozott, hogy élvezte az itt töltött időt, annak ellenére is, hogy semmilyen trófeát nem nyert a Craven Cottagen.
Az Egyesült Államokban három klubban játszott, a Los Angeles Aztecs, a Fort Lauderdale Strikers és a San Jose Earthquakes mezét viselte hosszabb-rövidebb ideig. Az Aztecnél töltött első idényében 24 mérkőzésen 15 gólt szerzett. Menedzserével, Ken Adamsszel a hetvenes években pubot nyitott a kaliforniai Hermosa Beachen, a "Bestie Beach Club" pedig még az 1990-es években is működött.