A spanyol labdarúgó-válogatott (gyakran nevezik La Furiának) Spanyolország nemzeti labdarúgócsapata, amit a spanyol labdarúgó-szövetség (spanyolul: Real Federación Española de Fútbol) irányít.
Spanyolország a jelenlegi világ- és Európa-bajnok, miután megnyerték a legutóbbi, 2026-os labdarúgó-világbajnokságot és a legutóbbi, 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságot, ezzel kétszeres vb- és négyszeres Eb-győztesek lettek. A spanyol válogatott lett az első európai csapat, amely egymás után három nagy tornát nyert. A 2008-as Eb-győzelem és a 2010-es vb-győzelem után a 2012-es Eb-t is megnyerték.
1964-ben első alkalommal nyerték meg az Európa-bajnokságot, 1984-ben pedig a második helyen végeztek. Az 1992-es barcelonai olimpián is aranyérmesek lettek, mindemellett még két ezüstérmet is szereztek az ötkarikás játékokon (1920, 2000).
2006 novembere és 2009 júniusa közötti időszakban 35 mérkőzésen maradtak veretlenek, aminek a 2009-es konföderációs kupa elődöntőjében az Egyesült Államoktól elszenvedett vereség vetett véget. 2008 júliusában történetük során először kerültek a FIFA-világranglista élére.
Spanyolország tartja a leghosszabb veretlenségi sorozatot a férfi nemzetközi labdarúgásban, mivel 2024 és 2026 között zsinórban 38 mérkőzést játszottak le vereség nélkül. Ez a veretlenségi széria biztosította számukra a valaha volt legmagasabb Elo-pontszámot, a döntőben aratott győzelmükkel pedig megelőzték az 1954-es magyar Aranycsapatot is.
A 2026-os világbajnoki győzelmüket követően ők lettek az első olyan válogatott, amely egyszerre birtokolja a férfi és a női világbajnoki címet, és az első olyan nemzet, amely a 21. században egynél többször nyerte meg a vb-címet. Története A különféle regionális szervezeteket 1913-ban fogták össze, amikor létrejött a Spanyol labdarúgó-szövetség. A polgárháborúig Spanyolország eredményei egészen jók voltak. A polgárháború és a második világháború egy évtizedre véget vetett a válogatott mérkőzéseknek. A 60-as évek válogatottja kiegyensúlyozott eredményeket mondhat magáénak. Az 1964-es hazai rendezésű Európa-bajnokságot megnyerte a La Roja. A 70-es években a spanyol labdarúgás hanyatlása volt jellemző. A 80-as évek vége, 90-es évek eleje óta a válogatott megint Európa élcsapatai közé tartozik. 44 év elteltével 2008-ban ismét elhódította a csapat a kontinensbajnoki címet. thumb|balra|250px|A spanyol válogatott tagjai 1929-ben Korai évek (1920–1950) A spanyol labdarúgó-válogatott 1920-ban jött létre, azzal a céllal, hogy Spanyolországot az 1920. évi nyári olimpiai játékokon képviselje Antwerpenben. Az első hivatalos mérkőzést augusztus 28-án Dánia ellen játszotta a csapat. Spanyolország nyerte a mérkőzést 1:0-ra, Patricio Arabolaza góljával. A torna végén a válogatott csapat ezüst érmet szerzett.
Az első hazai mérkőzésre 1921-ben került sor Bilbao-ban Belgium ellen. A mérkőzést a spanyolok nyerték 2:0-ra.
Az első labdarúgó-világbajnokságon, 1930-ban Uruguayban, a válogatott nem jelent meg, mert "túl hosszúnak tartották a hajóutat".
Évekkel később, 1933. május 21-én aratta máig a legnagyobb arányú győzelmét a csapat. 13:0-ra ütötték ki a bolgárokat.
1934-ben azonban már ott volt az 1934-es labdarúgó-világbajnokság-on Olaszországban. A negyeddöntőben Olaszországgal mérkőzött a továbbjutásért. A nagy hőségben lebonyolított találkozón a spanyolok keményen ellenálltak az agresszív olasz rohamoknak és a hosszabbítás végén 1:1 lett a mérkőzés végeredménye. Erre való tekintettel az összecsapást újra kellett játszani. Az olasz edző 5, a spanyol pedig 7 friss játékost vetett be a győzelem érdekében. A továbbjutást végül Giuseppe Meazza 11. percben szerzett találata döntötte el. Ezt követően a Spanyol polgárháború és a második világháború miatt egészen 1950-ig nem vettek részt vb-n.
Az 1950-es labdarúgó-világbajnokságon, Brazíliában Spanyolország csapata a negyedik helyen végzett. A csoportmérkőzéseken mindhárom mérkőzést sikerrel vették. A csoportgyőztesek körmérkőzésein azonban alulmaradtak.
José Villalonga korszak és az 1964-es labdarúgó-Európa-bajnokság thumb|180px|Luis Suárez, az 1964-ben Európa-bajnoki címet szerzett válogatott tagja. Lásd még: 1964-es labdarúgó-Európa-bajnokság (döntő) Az 1964-es labdarúgó-Európa-bajnokság négyes döntőjének a Franco tábornok által irányított Spanyolország adott otthont. Az elődöntőben Magyarország volt a spanyolok ellenfele. Jesús María Pereda révén a spanyolok szereztek vezetést, amit Bene Ferenc egalizált. A hosszabbításban Amancio Amaro szerezte meg a továbbjutást jelentő gólt. A döntőben a Szovjetuniót ugyancsak 2–1 arányban győzték le a spanyolok és ezzel elhódították az Európai Nemzetek kupájának a serlegét.
1970-es évek Az 1970-es évek nem sorolható a spanyol labdarúgó-válogatott sikerkorszakai közé. Egyetlen Európa-bajnokságra sem sikerült kijutniuk és lemaradtak az 1970-es, 1974-es világbajnokságról is. Az 1978-as argentínai tornára ugyan kvalifikálták magukat, de már a csoportkör után kiestek.
1982-es labdarúgó-világbajnokság Spanyolországban Az 1982-es labdarúgó-világbajnokságnak Spanyolország adott otthont. Első ízben fordult elő, hogy egy világbajnokságon 24 csapat vett részt. A spanyolok az 5. csoportba kaptak besorolást. Honduras ellen 1–1-es döntetlennel nyitottak, majd Jugoszláviát legyőzték 2–1 arányban. Észak-Írországtól 1–0-s vereséget szenvedtek ugyan, de ennek ellenére bejutottak a második csoportkör küzdelmeibe. Az NSZK elleni vereség és az Anglia elleni döntetlen azonban a tornáról való kiesésüket jelentette. José Santamaría szövetségi kapitánynak emiatt távoznia kellett.
1984 és 1992 közötti időszak Az 1984-es Eb-selejtezőiben Spanyolországnak –ahhoz, hogy megelőzze Hollandiát és megnyerje a csoportot– legalább 11 góllal kellett győznie Málta ellen az utolsó mérkőzésen. A félidei 3–1-es vezetés után, a második játékrészben kilencszer sikerült a máltai kapuba találniuk. 12–1-es sikerüknek köszönhetően csoportgyőztesként utazhattak az Európa-bajnokságra. Romániával és Portugálival egyaránt 1–1-re végeztek. Az NSZK-t pedig 1–0-ra legyőzték. Az elődöntőben Dánia ellen tizenegyesekkel (5–4) jutottak tovább. A döntőben a házigazda franciákkal találkoztak és 2–0-s vereséget szenvedtek.
Az 1986-os világbajnokságon a brazilok ellen kezdtek és 1–0-ra kikaptak. Észak-Írországot 2–1-re, ezután pedig Algériát 3–0-ra megverték és továbbjutottak. A nyolcaddöntőben Dániát fektették két vállra. Az 5–1-es spanyol győzelemmel zárult találkozón Emilio Butragueño négy gólt szerzett. A legjobb nyolc között Belgiummal 1–1-et játszottak és a büntetőpárbajban a belgák bizonyultak jobbnak (5–4).
Az 1988-as Európa-bajnokságon nem szerepeltek túl fényesen. Dániát még sikerült az első mérkőzésen legyőzniük (3–2), de ezt követően vereség Olaszországtól (0–1) és az NSZK-tól (0–2) is.
Az 1990-es olaszországi világbajnokságon jól szerepeltek a csoportkörben, ahol a következő eredményeket érték el: Uruguay (0–0), Dél-Korea (3–1), Belgium (2–1). Miután megvolt a továbbjutás következhetett a nyolcaddöntő, de a jugoszlávok 2–1 arányban jobbnak bizonyultak és Spanyolország kiesett.
Az 1992-es Eb selejtezőiben Franciaország és Csehszlovákia mögött mindössze a harmadik helyen végeztek a spanyolok, így lemaradtak a tornáról.
Clemente uralkodása, 1992-1998 thumb|right|300px|Javier Clemente által vezényelt edzés 1994 májusában Az 1992-es Eb után Javier Clemente került a válogatott élére. Az Egyesült Államokban rendezett 1994-es világbajnokságra sikeresen kivezette a csapatot. A vb-n a C csoportba kaptak besorolást, ahol Dél-Koreával 2–2-t, Németországgal 1–1-et játszottak. Bolíviát 3–1-es legyőzése a csoportból való továbbjutást jelentette számukra. Az egyenes kiesésben először Svájccal találkoztak és 3–0-ra győztek. Végül a negyeddöntőben az olaszok ellen szenvedtek 2–1-es vereséget.
Az 1996-os Európa-bajnokságon Franciaország és Bulgária legjobbjaival 1–1-re végeztek, Romániát pedig 2–1-re verték. A negyeddöntőben a házigazda Angliával mérték össze erejüket. A gól nélküli döntetlent hozó mérkőzésen tizenegyesekkel (4–2) az angolok bizonyultak jobbnak és jutottak tovább.
Az 1998-as világbajnokságra szintén kijutott a Clemente vezette gárda. Nigéria ellen rögtön egy 3–2-es vereséggel nyitottak, amit a Paraguay elleni 0–0-s döntetlen követett. Bulgáriát ugyan kiütötték 6–1-gyel, de mindez kevés volt a továbbjutáshoz.
2000 – 2004 A 2000-es Eb selejtezőiben a Ciprus ellen elszenvedett 3–2-es vereséget követően Clementét felmentették kapitányi feladatai alól. Helyére José Antonio Camacho nevezték ki. Camacho kivezette a válogatottat az Európa-bajnokságra, ahol egy Norvégia elleni vereséggel nyitottak (0–1). Szlovéniát legyőzték 2–1-re, Jugoszlávia ellen pedig egy fordulatos mérkőzésen nyertek 4–3-ra. A negyeddöntőben Franciaországtól szenvedtek vereséget 2–1 arányban.
A 2002-es világbajnokságon Spanyolország mindhárom csoportmérkőzésüket megnyerték a spanyolok. Szlovénia (3–1), Paraguay (3–1), Dél-Afrika (3–2). A legjobb tizenhat között Írországon tizenegyesekkel jutottak túl. a negyeddöntőben a házigazda Dél-Koreával kellett játszaniuk. A spanyolokat két szabályos góltól is megfosztotta az egyiptomi játékvezető Gamál al-Gandúr, végül pedig büntetőkkel estek ki.
A 2004-es labdarúgó-Európa-bajnokságon Spanyolország a sorsolást követően az A csoportba kapott helyet a házigazda Portugália, Oroszország és Görögország társaságában. Az oroszokat 1–0-ra legyőzték, Görögországgal 1–1-es döntetlent játszottak, Portugáliától pedig kikaptak 1–0-ra. Mindez nem volt elegendő a továbbjutáshoz. A kiesést követően Iñaki Sáez szövetségi kapitányt leváltották a posztjáról.
Luis Aragonés-korszak, 2006-os vb és a 2008-as Eb
A 2006-os labdarúgó-világbajnokság selejtezőiben Szerbia és Montenegró mögött a második helyen végeztek a csoportban. Így tehát pótselejtező játszására kényszerültek a spanyolok, amit Szlovákia ellen játszottak. A világbajnokságon mindhárom csoportmérkőzésüket megnyerték, az eredmények a következők voltak: Ukrajna (4–0), Szaúd-Arábia (1–0), Tunézia (3–1). A legjobb 16 között Franciaországtól szenvedtek 3–1-es vereséget. thumb|left|200px|Spanyol játékosok ünneplik a 2008-as Európa-bajnoki győzelmet Madridban. A 2008-as Európa-bajnokság selejtezőben a megszerezhető 36 pontból 26-ot begyűjtöttek és kijutottak a tornára. A csoportban ismét sikerült mindhárom mérkőzésüket megnyerni. Az oroszokat 4–1-re, a svédeket és a görögöket 2–1-re múlták felül. A negyeddöntőben Olaszország ellen tizenegyesekkel jutottak tovább. Az elődöntőben ismét az orosz válogatottal találkoztak és viszonylag simán 3–0 arányban győztek. A spanyolok bejutottak a bécsi Ernst Happel Stadionban rendezett fináléba, ahol Németország várt rájuk. A döntő egyetlen gólját Fernando Torres szerezte a mérkőzés 33. percében, ami azt jelentette, hogy Spanyolország története második Európa-bajnoki címét ünnepelhette. A spanyoloknak mind e mellett sikerült bezsebelniük további különdíjakat. David Villa négy góljával gólkirály lett, Xavit választották az Eb legjobb játékosának, kilenc spanyol játékos pedig bekerült a torna all star csapatába.
2009-es konföderációs kupa és a 2010-es vb-győzelem thumb|left|200px|Ausztria–Spanyolország 1–5 2009. november, Ernst Happel Stadion, Bécs. A 2008-as Eb-t követően Luis Aragonést Vicente del Bosque váltotta a kapitányi poszton. A 2008-as évben David Villa 16 gólt szerzett 15 mérkőzésen, amivel megdöntötte Raúl 1999-ben felállított 10 gólos rekordját. 2009. február 11-én Villa újabb rekordot döntött. Az Anglia elleni barátságos mérkőzés 36.percében sikerült betalálnia, ezzel sorozatban hatodik válogatott meccsén volt eredményes.
A 2009-es konföderációs kupa csoportmérkőzésein könnyed győzelmeket arattak a spanyolok. Az Új-Zéland elleni 5–0-s győzelem alkalmával Fernando Torres a torna történetének leggyorsabb mesterhármasát érte el. Irakot 1–0-ra, a házigazda Dél-Afrikát pedig 2–0-ra verték. Sorozatban 15. győzelmük és 35. veretlenül megvívott mérkőzésük volt, ami új csúcsot jelentett.