A francia labdarúgó-válogatott Franciaország nemzeti csapata, amelyet a francia labdarúgó-szövetség (Franciául: Fédération Française de Football) irányít. A francia nemzeti lobogó, a Tricolore után a válogatott hagyományos színei a kék, a fehér és a vörös, míg nemzeti szimbólumuk a gall kakas (le coq gaulois). A csapatot leggyakrabban a kékek (Les Bleus) becenéven emlegetik.
Franciaország egyike volt annak a négy európai országnak, amely részt vett a legelső, 1930-as labdarúgó-világbajnokságon, és egyike annak a nyolc nemzetnek, amelynek sikerült elhódítania a vb-trófeát. A kétszeres világbajnok együttes az első aranyérmét hazai közönség előtt, 1998-ban szerezte, a másodikat pedig 2018-ban gyűjtötte be. Az Európa-bajnokságon szintén két alkalommal végeztek az első helyen: 1984-ben Michel Platini, 2000-ben pedig Zinédine Zidane vezérletével. Emellett 2001-ben és 2003-ban a konföderációs kupát is elhódították. A nagy tornák döntőiben többször is drámai csatát vívtak: a 2006-os világbajnokság fináléjában Olaszországgal szemben maradtak alul tizenegyespárbajban (5–3), a 2016-os hazai rendezésű Európa-bajnokság döntőjében Portugáliától kaptak ki 1–0-ra, míg 2022-ben Argentína ellen szintén büntetőkkel veszítették el a világbajnoki döntőt.
A válogatott története A kezdetek Bár a labdarúgást, mint tudjuk Anglia adta a világnak, a franciák alakították szervezett sportággá. Franciaország volt a fő mozgatórúgója a FIFA, az UEFA, a világbajnokság, az Európa-bajnokság és az európai klubcsapatok kupaversenyei létrehozásának. A megalakult szövetség rendet teremtett a kaotikus hazai klubéletben, melynek irányításáért egy időben nem kevesebb mint öt testület versengett. A francia labdarúgó-válogatott 1904-ben szerveződött. Első mérkőzését 1904. május 21-én Brüsszelben játszotta Belgium ellen, ami 3–3-as döntetlennel zárult. A következő évben az első hazai pályán lejátszandó mérkőzésre is sort kerítettek. A Parc des Princesben 500 néző előtt Svájc volt az ellenfél. A franciák Gaston Cyprès góljával 1–0-ra győztek. 1930 júliusában a franciák részt vettek az első hivatalos világbajnokságon, amit Uruguayban rendeztek. A torna nyitómérkőzését Mexikóval játszották és 4–1-es győzelmet arattak. Lucien Laurent nevéhez fűződik a franciák és vb-k történetének első gólja. A későbbiekben Argentína és Chile ellen is 1–0-s vereséget szenvedtek és a csoportkör után kiestek. A professzionizmust 1932-ben hagyták jóvá, és felállították a ligát. Az eredmények csak klub szinten jelentkeztek. Az 1934-es világbajnokságon már az első fordulóban kikaptak Ausztriától 3–2-re, ami szintén kiesést eredményezett számukra. Az 1938-as világbajnokságnak Franciaország adott otthont. Itt a negyeddöntőben, a későbbi világbajnok Olaszország ellen elszenvedett vereség (1–3) jelentette a végállomást. 1950-es évek
Az 1950-es években a franciák első aranygenerációja volt születőben Raymond Kopa vezérletével. Az 1958-as svédországi világbajnokságon a csoportkörben Paraguay (7–3), Jugoszlávia (2–3) és Skócia (2–1) ellen kellett megmérkőzniük. A negyeddöntőben Észak-Írországot 4–0-ra verték, majd következett az elődöntő, ahol a Pelé fémjelezte braziloktól 5–2-es vereséget szenvedtek és a harmadik helyért lejátszandó mérkőzésen folytathatták a tornán való szereplésüket. A bronzéremért az NSZK-val mérték össze erejüket és 6–3 arányban győzedelmeskedtek. Just Fontaine négy gólt szerzett a hatból. Összesen 13 góllal nyerte el a gólkirályi címet, ami azóta is világbajnoki rekord. 1960–1990 A legelső labdarúgó-Európa-bajnokságot Franciaországban rendezték 1960-ban. A lebonyolítás szerint négy válogatott vett részt a zárószakaszban. A franciák Jugoszlávia ellen léptek pályára és ugyan 4–2-re vezettek végül 5–4-re elveszítették a párharcot. a harmadik helyért Csehszlovákiától is kikaptak, így a negyedik helyen zártak.
Az 1966-os világbajnokságon a csoportkörében mindössze egy pontot szereztek. Az eredmények a következők voltak: Mexikó (1–1), Uruguay (1–2), Anglia (0–2). Az 1960-as és az 1970-es években a legtöbb rangos nemzetközi tornára nem jutottak ki, emiatt nem értek el jelentősebb eredményeket.
A hetvenes évek végén Michel Platini felbukkanásával fordulóponthoz jutott a válogatott. A válogatott a világ egyik legsikeresebb nemzeti csapata lett. Az 1978-as vb-n a csoportkör után búcsúztak, rá négy évre viszont az elődöntőig meg sem álltak. Az 1982-es világbajnokságon az NSZK elleni mérkőzésen a rendes játékidő és a hosszabbítás után 3–3-as döntetlen született. A büntetőpárbajban a németek bizonyultak jobbnak és 5–4-re győztek. A bronzmérkőzésen a lengyelektől kaptak ki 3–2-re. Az 1984-es labdarúgó-Európa-bajnokságon aratott győzelmével Franciaország az első rangos nemzetközi trófeáját szerezte meg. A franciák az egész torna során magabiztos teljesítményt produkálva jutottak el a döntőig. A csoportban Dániát 1–0-ra, Belgiumot 5–0-ra, Jugoszláviát 3–2-re, az elődöntőben pedig Portugáliát verték 3–2-re. A döntőben Spanyolországot győzték le 2–0-ra Platini és Bruno Bellone góljaival. Platini 8 góljával a gólkirályi címet is elhódította. Ugyanebben az évben a Los Angeles-i 1984. évi nyári olimpiai játékokat is megnyerték. 1985-ben a konföderációs kupa elődjének számító Artemio Franchi Trófeát –melyen az Európa-bajnok és a Copa América győztese mérkőzött meg egymással– begyűjtve három nagynevű serleg birtokosai voltak.
Az 1986-os világbajnokságon végső győzelemre esélyes csapatok egyikének számított Franciaország. Ezúttal is az elődöntő jelentette a végállomást számukra és akárcsak 1982-ben ismét az NSZK-tól kaptak ki. A harmadik helyért Belgiumot legyőzték 4–2-re és történetük második világbajnoki bronzérmét szerezték. A sikerek ellenére az 1988-as Eb-ről és az 1990-es vb-ről lemaradtak a kékek.
1990-es évek
Az 1992-es Európa-bajnokságon Michel Platini már szövetségi kapitányként vezette a válogatottat. A torna nyitómérkőzésén a házigazda Svédországgal 1–1-es döntetlent játszottak. A második körben Anglia ellen értek el egy 0–0-s döntetlent. A dánoktól 2–1 arányban kikaptak és ezzel a vereséggel 19 meccses veretlenségi széria szakadt meg. A franciák valamennyi gólja Jean-Pierre Papin nevéhez fűződik. A kiesés után egy héttel Platinit Gérard Houllier váltotta kapitányi poszton. Houlliernek azonban nem sikerült kijuttatnia az 1994-es világbajnokságra a válogatottat, miután a selejtezősorozat végéhez közeledve két vereséget szenvedtek hazai pályán. Először Izrael ellen csúszott be egy kínos 3–2-es vereség, majd Bulgáriától kaptak ki 2–1-re. Mindez nagy felháborodást keltett és nem maradt következmények nélkül. Több játékost soha többé nem hívtak be a válogatottba, Houlliért pedig felállították posztjáról és a helyére a segédedzője Aimé Jacquet lépett.
Az 1996-os Eb-n a csoportkörben Románia 1–0-s legyőzésével nyitottak, amit a spanyolok elleni 1–1-es döntetlen követett. Bulgáriát legyőzték 3–1-re és megnyerték a csoportjukat. A negyeddöntőben Hollandiát győzték le tizenegyespárbajban, majd az elődöntőben Csehország legjobbjai ellen ugyancsak büntetőpárbajban maradtak alul. thumb|200px|right|Didier Deschamps volt a csapatkapitánya annak a francia válogatottnak, mely 1998-ban világbajnoki, 2000-ben pedig Európa-bajnoki címet szerzett. Az 1998-as labdarúgó-világbajnokságnak Franciaország volt a házigazdája. A franciák Dél-Afrikát (3–0), Szaúd-Arábiát (4–0) és Dániát (2–1) legyőzve hiba nélkül nyerték a csoportjukat. A legjobb 16 között Paraguayt Laurent Blanc aranygóljával búcsúztatták. A negyeddöntőben Olaszország ellen tizenegyesrúgásokkal sikerült a továbbjutás. A döntőbe kerülésért Horvátországot kellett legyőzniük. Davor Šuker révén a horvátok szereztek vezetést, de Lilian Thuram két góljának köszönhetően a franciák fordítottak és történetük során első ízben bejutottak a döntőbe. Érdekesség, hogy Thuram se előtte, se utána nem volt eredményes a francia válogatottban. Jacquet világbajnoki címhez vezette a nemzeti csapatot, miután Brazília 3–0-s legyőzésével feltették a koronát a teljesítményükre.
2000-ben az Európa-bajnoki címet is sikerült elhódítaniuk, miután a döntőben drámai fordulattal 2–1-re legyőzték Olaszországot. A mérkőzés 55. percében Marco Delvecchio által az olaszok szereztek vezetést és amikor már úgy nézett ki, hogy minden eldőlt akkor Sylvain Wiltord a 94. percben egyenlíteni tudott, ezzel a sírból hozta vissza a reményt. A hosszabbítás 103. percében David Trezeguet aranygóljával a franciák bebiztosították győzelmüket. Franciaország lett tehát a világ és Európa-bajnoki cím védője, ezt korábban egyedül az NSZK-nak sikerült elérnie 1974-ben.
2000-es évek
A 2001-es konföderációs kupát is magukénak tudhatták, miután 1–0-ra legyőzték Japánt a fináléban. Minden idők legsikeresebb időszaka volt ez a franciák számára. A 2002-es labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzésén aztán nagyon meglepő eredmény született. A világbajnoki újonc Szenegál ellen 1–0-s vereséget szenvedtek. A továbbiakban Uruguayjal 0–0-s döntetlent játszottak, míg a dánoktól 2–0-ra kikaptak. Franciaország szégyenszemre vb címvédőként, rúgott gól nélkül csúfosan leszerepelt már a csoportkör után. A kiesés után Roger Lemerrenek távoznia kellett, akit Jacques Santini váltott. thumb|150px|right|Zinédine Zidane a 2006-os labdarúgó-világbajnokságon. Santini a 2004-es portugáliai Európa-bajnokságon vezette a nemzeti csapatot. A csoportkörben a következő eredményeket érték el: Anglia (2–1), Horvátország (2–2), Svájc (3–1). Csoportgyőztesként azt a Görögországot kapták ellenfélül a legjobb nyolc között, amely később megnyerte a tornát. A franciákat 1–0-ra győzték le. A korábbi tendenciáknak megfelelően a sikertelenség után új szövetségi kapitányt neveztek ki. Raymond Domenech kapta a megtisztelő feladatot, hogy irányítsa a munkát. A 2006-os labdarúgó-világbajnokságot Svájc ellen kezdték egy 0–0-s döntetlennel. Dél-Koreával ugyancsak döntetlenre végeztek (1–1), Togót pedig 2–0-ra megverték. Az egyenes kieséses szakaszban Spanyolországot 3–1-re, Brazíliát és Portugáliát 1–0-ra győzték le és döntőbe jutottak. A döntőben Olaszország ellen léptek pályára. Zinédine Zidane révén megszerezték a vezetést, amit Marco Materazzi egyenlített ki. A rendes játékidő és a ráadás sem hozott újabb gólt, ezért következhettek a büntetőrúgások. Ezt az olaszok nyerték 5–3 arányban, így Franciaország a második helyen végzett. A döntő emlékezetes maradt még egy nem éppen labdarúgópályákra való incidensről, ami Zidane és Materazzi között történt. Zidane dühében mellbe fejelte az olasz, miután ő provokálta és a kiállítás sorsára jutott. A 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőiben meglepetésre Skóciától oda-vissza 1–0-s vereséget szenvedtek, de végül sikerült a kijutás. Az Eb-n a Románia elleni 0–0, a Hollandia elleni 1–4 és Olaszország elleni 0–2 után már a csoportkör után búcsúzni kényszerültek.
2010-es évek
A 2010-es labdarúgó-világbajnokságon szintén nem jártak túl sok sikerrel és ismét a csoportkör után estek ki. A Mexikó elleni mérkőzés félidejében Nicolas Anelka obszcén szavakkal illette Raymond Domenechet, miután az lecserélte és kritizálta teljesítményét. Az eset következményeként Anelkat hazaküldték, a válogatott többi játékosa pedig bojkottálta az edzést. A csalódást keltő világbajnokság után a francia labdarúgó-szövetség elnöke Jean-Pierre Escalettes lemondott posztjáról, Domenechet pedig menesztették. Az új szövetségi kapitány Laurent Blanc lett Az új kapitány sietett kijelenteni, hogy nála tiszta lappal indulnak azok a játékosok, akik a 2010-es labdarúgó világbajnokságon edzésbeszüntetéssel tüntettek és szerinte a szövetség döntései elhamarkodottak, alaposabban meg kellene ismerni a világbajnokságon történteket. Mindezek ellenére a Dél-afrikai vb-n szereplő 23 fős keret minden tagját egy mérkőzés erejéig eltiltotta a szövetség, amiért részt vettek az edzés bojkottálásában. Az eltiltás miatt ő rájuk nem számíthatott Blanc, a Norvégia elleni barátságos találkozón.