A dán labdarúgó-válogatott Dánia nemzeti csapata, amelyet a dán labdarúgó-szövetség (Dánul: Dansk Boldspil-Union) irányít.

A dán válogatott első sikereit az 1908-as és 1912-es olimpián érte el, amikor egyaránt ezüstérmet szerzett, és 1914 áprilisától egészen 1920 áprilisáig vezette a világranglistát. Az 1948. évi nyári olimpiai játékokon bronz, míg az 1960-as római ötkarikás játékokon ismét az ezüstérmes pozícióban végeztek.

A válogatott történetének eddigi legnagyobb sikere az 1992-ben megnyert Európa-bajnokság. Később az 1995-ös konföderációs kupát is megnyerték. A legjobb világbajnoki szereplésük pedig az 1998-as világbajnokságon volt, ahol a negyeddöntőben estek ki a későbbi ezüstérmes Brazíliával szemben. A 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságon bronzérmes lett a csapat.

A válogatott története left|200px|A dán labdarúgó-válogatott az 1912. évi nyári olimpiai játékokon.|thumb Dánia volt a kontinentális Európa egyik első országa, mely futballozni kezdett, és itt található jó néhány a világ legrégebbi klubjai közül. Makacs ragaszkodásuk az amatőr labdarúgáshoz azt jelentette, hogy alaposan lemaradtak, miközben Európa többi részén terjedt a professzionalizmus. Első hivatalos mérkőzésükre 1908. október 26-án került sor, ekkor a francia B válogatottat 9–0 arányban győzték le. Három napra rá már a Francia A válogatottal mérkőztek és kiütéses 17–1-es győzelmet szereztek. Azóta is ez a dán válogatott legnagyobb arányú győzelme. Az 1908. évi és 1912. évi nyári olimpiai játékokon ezüstérmet szereztek. A két világháború után hanyatlás következett. Belső szervezeti korlátok miatt (amatörizmus, idegenlégiósok nem játszhattak a válogatottban) fejlődésük lelassult. Az amatőr státusznak köszönhetően a labdarúgó-világbajnokságok selejtezőiben 1930 és 1954 között nem indultak. Az 1948. évi londoni olimpián a bronzérmes pozícióban végeztek, majd 1960-ban, Rómában ismét ezüstérmet nyertek az ötkarikás játékokon. thumb|Dánia-Svédország elődöntő mérkőzés az 1948. évi londoni olimpián. Az 1964-es Európa-bajnokság zárószakaszára Máltán, Luxemburgon és Albánián keresztül vezetett az út. A Spanyolországban megrendezett négyes tornán az elődöntőben 3–0-s vereséget szenvedtek a Szovjetuniótól. A bronzmérkőzésen Magyarország ellen kaptak ki 3–1-re.

1976-ban a szövetség megszüntette az amatörizmust, és ez óriási lehetőséget jelentett a válogatott számára. Ennek első jelei a nyolcvanas évek közepén jelentkeztek. Az 1984-es Eb-re sikerült kijutniuk, miután a Wembley Stadionban Allan Simonsen góljával 1–0-ra legyőzték az angolokat. Ekkor kapta a válogatott a "dinamit" jelzőt. A tornát a franciák elleni 1–0-s vereséggel kezdték, majd Jugoszlávia 5–0-s és Belgium 3–2-es legyőzésével az elődöntőbe jutottak. A négy között Spanyolországgal játszottak 1–1-es döntetlent és tizenegyesrúgásokkal estek ki.

Első világbajnokságukra 1986-ban jutottak ki. A csoportjukban a Michael Laudrup, Preben Elkjær Larsen támadóduónak köszönhetően mindhárom mérkőzésüket megnyerték. Skóciát 1–0-ra, Uruguayt 6–1-re, az NSZK-t pedig 2–0-ra győzték le. A nyolcaddöntőben ismét a spanyolokkal találkoztak és ezúttal simán kikaptak 5–1-re.

A sikeres éveket folytatva az 1988-as Európa-bajnokságra is kijutottak. Itt azonban sok örömük nem volt, ugyanis mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Spanyolországtól 3–2-re, az NSZK-tól és Olaszországtól pedig 2–0-ra kaptak ki.

Az 1990-es labdarúgó-világbajnokságon nem vettek részt.

1992-es Európa-bajnokság

Az 1992-es labdarúgó Eb-selejtezőinek 4. csoportjába kaptak besorolást a dánok. Nem kezdték túlságosan jól a sorozatot. Több játékos szerint a rossz rajt oka a szövetségi kapitány Richard Møller Nielsen védekező taktikára épülő játékrendszere volt. A két legnagyobb sztár Michael Laudrup és fivére, Brian Laudrup nézeteltérésbe keveredett, és 1990 novemberében lemondták a válogatottságot. Nielsent azonban ez nem rendítette meg elképzeléseiben, sőt további nagyobb nevű játékosokat – név szerint Jan Mølbyt és Jan Heintzet – rakott ki csapatából fegyelmezetlenségi okokra hivatkozva. Ekkor már több újság is a lemondását követelte, de a sok kritika ellenére az eredmények őt igazolták és az utolsó 5 mérkőzését megnyerte a dán válogatott.

A jugoszlávok 14, míg a dánok 13 pontot gyűjtöttek, ennek következtében Dánia Jugoszlávia mögött végzett a második helyen és nem jutott ki a tornára. Érdekesség, hogy Koppenhágában a plávik nyertek 2–0-ra, míg Belgrádban a dánok 2–1-re.

Közeledett az Európa-bajnokság kezdete és a jugoszláv labdarúgó-válogatott ugyan elutazott Svédországba, de 1992. május 31-én – mindössze 10 nappal a torna kezdése előtt – jött a határozat, miszerint Jugoszláviát a délszláv háború eseményei miatt kizárta az UEFA. Ennek következtében a megüresedett hely Dániát illette meg. Azóta legendává vált és széles körben elterjedt egy történet, miszerint a dánokat a "strandról kellett visszahívni". Ez természetesen nem volt igaz, mivel egyrészt még igencsak edzésben voltak – mi több felkészülési mérkőzésre készültek, amit a szintén Eb-résztvevő FÁK ellen játszottak volna –, másrészt pedig Schmeichelék is tisztában voltak a politikai eseményekkel és a Jugoszláviában zajló történésekkel. Mindezek miatt pedig számíthattak az esetleges módosításra, mely szerint ők lesznek ott a kontinensviadalon.

A csapat két meghatározó embere a kiváló kapus Peter Schmeichel és az időközben visszatért Brian Laudrup volt. Richard Møller Nielsen továbbra is a selejtezőkben alkalmazott védekező taktika híve volt. Később kiderült, ez olyannyira hatásos volt, hogy a dánok sporttörténelmet írva lettek Európa-bajnokok. A csoportkörben Anglia ellen 0–0-s döntetlennel nyitottak, amit a házigazda svédek elleni 1–0-s vereség követett. A zárókörben Franciaországot sikerült 2–1-re legyőzniük. Az elődöntőben Hollandiával 2–2-re végeztek és végül büntetőkkel jutottak be a döntőbe, ahol a világbajnoki címvédő Németországgal találkoztak.Az 1990-es világbajnokságot még az NSZK nyerte és az Eb selejtezőiben is két német válogatott indult, azonban időközben egyesült a két ország. Meglepetésre a döntőt 2–0-ra Dánia nyerte és története első rangos győzelmét aratta.

1993 – 2000

1993 augusztusában Michael Laudrup úgy döntött, hogy visszatér a nemzeti csapatba. Aktuális Európa-bajnokként azonban Dánia nem jutott ki az 1994-es világbajnokságra. Egy évre rá az 1995-ös konföderációs kupa döntőjében 2–0-ra legyőzték a Copa América győztes Argentínát. Az 1996-os Európa-bajnokságra címvédőként automatikusan kvalifikálták magukat. Portugália ellen 1–1-es döntetlennel kezdtek, amit a horvátok elleni 3–0-s vereség követett. Az utolsó körben ugyanilyen arányban legyőzték Törökországot, azonban ez nem volt elég a továbbjutáshoz. Az 1998-as világbajnokság volt a Laudrup testvérek utolsó nemzetközi tornája, ahol Szaúd-Arábia 1–0-s legyőzésével nyitottak. Dél-Afrikával 1–1-es döntetlent értek el, a házigazda franciáktól pedig 2–1-re kikaptak. A nyolcaddöntőben fantasztikus játékot bemutatva 4–1-re verték Nigériát és bejutottak a negyeddöntőbe. A legjobb nyolc között Brazíliával találkoztak és egy emlékezetes mérkőzésen 3–2-es vereséget szenvedtek.

A 2000-es Eb-n nem sok öröme volt a dánoknak, ugyanis mindhárom csoportmérkőzésüket elveszítették és rúgott gól nélkül estek ki a tornáról. Az eredmények a következők voltak: Franciaország (0–3), Hollandia (0–3), Csehország (0–2). 2000-es évek

2000 júliusában a korábbi válogatott játékos Morten Olsen lett a válogatott új szövetségi kapitánya. Olsen kivezette a csapatot a 2002-es világbajnokságra, ahol sikerült a csoportjukból továbbjutni. Uruguaytól az első mérkőzésükön 2–1-re kikaptak, amit a Szenegál elleni 1–1-es döntetlen követett. Végül Franciaországot verték 2–0-ra és a második helyen végeztek. A legjobb 16 között Angliától simán kikaptak 3–0-ra és kiestek.

A 2004-es Európa-bajnokságra is sikerült a kijutás. Olaszország ellen kezdtek és egy felejthető mérkőzésen 0–0-s döntetlent játszottak egymással a csapatok. Azonban a mérkőzés emlékezetessé vált egy nem labdarúgópályákra való jelenettől. Francesco Totti, az olasz csapat legnagyobb sztárja a dán Christian Poulsent köpte arcon. Ezt követően Bulgária ellen léptek pályára és magabiztosan verték 2–0-ra. A harmadik körben úgy alakult a helyzet, hogy Olaszország sorsa a két északi ország kezébe került. A Svédországgal vívott mérkőzés 1–1-e miatt ugyanis az olaszok az alábbi helyzetbe kerültek: a harmadik körben hiába győzik le bármilyen gólkülönbséggel Bulgáriát, ha a dán–svéd meccs 2–2-es, vagy annál gólzáporosabb döntetlent hoz. A dánok egészen a 89. percig vezettek 2–1-re, amikor a svédek egyenlítettek és ezzel az eredménnyel kiejtették az olaszokat. A dánok tehát továbbjutottak, a negyeddöntőben a bombaformában lévő csehekkel találkoztak és 3–0-ra kikaptak.

A 2006-os világbajnokság selejtezőiben egy csoportba kerültek a 2002-es vb bronzérmes törökökkel és az Eb-címvédő görögökkel. A selejtezősorozatot gyengén kezdték, de a későbbiekben feljavult a teljesítményük. Az utolsó körben a következőképp alakult a helyzet: Dániának szüksége volt Törökország botlására Albániában, ahhoz, hogy esélye legyen odaérni a második helyre. Ez azonban elmaradt, mivel 1–0-ra nyertek a törökök. Dánia így a harmadik helyen végzett. A csoportot egyébként meglepetésre Ukrajna nyerte.

A 2008-as Európa-bajnokságra szintén nem jutott ki az "Olsen-banda". A selejtezőkben sok pontot veszítve csupán a negyedik helyen végeztek. A Koppenhágában rendezett Dánia–Svédország találkozó ráadásul botrányosan ért véget. Történt ugyanis, hogy egy feldühödött dán szurkoló megütötte a játékvezetőt Herbert Fandelt, amikor 3–3-nál kiállította a hazaiaktól Poulsent és tizenegyest ítélt. A néző ekkor berohant a pályára és nyakon vágta a játékvezetőt, a hazai drukkert a dán futballisták fogták le. A bíró azonnal lefújta a meccset és az öltözőbe küldte a csapatokat. A svédek negyedóra elteltével visszajöttek a pályára, a találkozó azonban nem folytatódott. A dán szövetség rövid közleményt adott ki, melyben sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, és jelezte, várhatóan a mérkőzés három pontját 3-0-s gólkülönbséggel a vétlen svéd csapat kapja meg. "Ez a nap a dán futball szégyene, nem is tudom, mit mondjak - nyilatkozott a mérkőzés után Morten Olsen, a dán válogatott szövetségi kapitánya. - Felfoghatatlan, ami történt." A következményekről az európai szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága döntött és ahogy az várható volt a svédek kapták a mérkőzés 3 pontját 3–0-s gólkülönbséggel. thumb|Dánia-Hollandia a 2010-es világbajnokságon. A 2010-es világbajnokság selejtezőiben nehéz csoportba kerültek a dánok. ez azonban nem jelentett számukra akadály, hogy megnyerjék a csoportot. Svédországot és Portugáliát megelőzve végeztek az első helyen. A sikeres selejtezősorozat végén Morten Olsen szerződését még két évvel meghosszabbították.

A vb-n az E csoportba kaptak besorolást Hollandia, Japán és Kamerun társaságában. Az első mérkőzésüket elveszítették 2–0-ra a hollandok ellen, majd Kamerun 2–1-es legyőzésével életben tartották továbbjutási reményeiket. Mindez azonban szertefoszlott, amikor az utolsó fordulóban 3–1-es vereséget szenvedtek Japán ellen.

2010-es évek

A 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságra selejtezőcsoportjukat megnyerve kvalifikálták magukat. A tornán a B csoportba kerültek Hollandia, Németország és Portugália mellé. A sorsolást követően a Eb halálcsoportjának nevezték meg ezt a négyest, melyben papíron a dánok képviselték a leggyengébb csapat szerepét. Ennek ellenére az első mérkőzésükön Michael Krohn-Dehli góljával 1–0-ra legyőzték Hollandiát. Portugália ellen egy végig kiélezett találkozón 3–2-es vereséget szenvedtek, utolsó csoportmérkőzésükön pedig Németországtól kaptak ki 2–1-re. A továbbjutás nem jött össze, de Hollandia előtt zártak előtt zártak a csoportban.

A 2014-es világbajnokság selejtezőinek B csoportjában 16 ponttal Olaszország mögött végeztek. A második helyen záró csapatok közül Dánia lett a legutolsó a rangsorolásnál, így lemaradtak a pótselejtezőkről.