Huber Károly (magyarosított neve: Hubay Károly, Varjas, 1828. július 1. – Budapest, 1885. december 20.) karmester, zeneszerző, hegedűművész, zenepedagógus, Hubay Jenő édesapja.

Élete Hegedülni tízéves korában kezdett. Az aradi konzervatóriumban tanult, 1844-től a Nemzeti Színház zenekarának volt első hegedűse, majd 1851–52-ben a bécsi Opera zenekarának koncertmestereként tevékenykedett. Később visszatért a Nemzeti Színházba, s a zenekar vezetője lett, majd 1862-től 1871-ig Erkel Ferenc mellett, annak másodkarmestereként működött. Szerepelt Az álarcosbál és a Don Carlos Giuseppe Verdi-operák első bemutatóján, betanította 1866-ban a Lohengrint és a Tannhäusert, amivel meghonosította Richard Wagner operáit. 1856-ban egész Európában adott koncerteket mint hegedűművész; 1857-ben létrehozott egy vonósnégyes-társaságot, amelynek segítségével a kamarahangversenyeket népszerűsítette Pesten. A Nemzeti Dalkörnek, illetve az országos Magyar Daláregyesületnek volt a karnagya.

1852 és 1885 között hegedűtanár volt a Nemzeti Zenedében és a Zeneakadémián. 1884-től kamaraegyütteseket és kórusokat vezetett, eme tevékenységre Liszt Ferenc ajánlotta be. Többnyire hangszeres és vokális zeneműveket írt, művei között vígoperák, dalművek és operettek is megtalálhatók.

bélyegkép|200px|Huber Károly és fiai: Hubay Károly jogász-doktor, énekes, csellista (balra) és Hubay Jenő (jobbra)Gombos László Photos , Hubay Jenő Társaság (hubay.hu) (hozzáférés: 2015. szept. 6.)Gombos László: A Huber–Hubay család a 19. századi zeneélet sakkjátszmájában, (Zenetudományi ülésszak a 70 éves Berlász Melinda tiszteletére) MTA BTK Zenetudományi Intézet - 2012. november 29. bélyegkép|jobbra|200px|Sírja a Fiumei úti sírkertben (25/1-1-26) 1852-ben vette nőül Szevera Lujzát, egy olasz származású, tehetős pesti szalámigyáros család leányát, akitől három gyermeke: Károly, Jenő (aki már 1879 januárjában a magyarosított Hubay nevet használta, bár a belügyminiszteri engedélyt csak november végére kapta meg, bátyjával együtt, illetve édesapjuk is ezt a nevet használta utolsó művein) és Aranka (Hubai néven színésznő, Ferenczi Zoltán felesége lett). Lakásukban, a Kerepesi (ma Rákóczi) úton, a Fehér ló szálloda mellett lévő bérház második emeletén igen sok neves művész megfordult, így gyakran járt oda Volkmann Róbert, Ferdinand Laub cseh hegedűművész is.Haraszti Emil: Hubay Jenő élete és munkái Berzeviczy Albert előszavával (University of Toronto - Robarts Library) (.pdf) Singer és Wolfner Kiadása (Budapest) 1913

Felesége 1871. júliusi halálátHuber Aloysia halálesete bejegyezve a budakeszi római katolikus halotti anyakönyv 67/1871. folyószáma alatt. követően 1880-ban Temesvárott újra házasságot kötött, neje a 19 éves Fischer Adél lett.A budapest-szentistvánvárosi r.k. plébánia házassági anyakönyve, 87/1880. folyószám, bejegyezve 1880. június 19-iki dátummal. Második házasságából három kisgyermeke maradt árván, amikor 57 évesen szívszélhüdésben elhunyt.Vasárnapi újság 32. évfolyam 52. szám (844. oldal) epa.oszk.hu - 1885. december 27.

Sírja a Fiumei úti sírkertben a szalatnai Hubay család sírboltjában található (25/1-1-26), Hubay Jenővel közös síremléküket Telcs Ede, a család bensőséges barátja készítette.Tóth Vilmos: A kisplasztikák és portrészobrok művésze. Népszabadság - Budapest melléklet, 2002. május 11. 38. oldal

Fontosabb művei

Hegedűtan a budapesti zenedében való tanításra (Pest, 1853) Székely leány (1858) A víg cimborák (1863) A király csókja (1875) Udvari bál (1882)

Jegyzetek

Források

Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994 Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969 Meghal Hubay Károly hegedűművész Múlt-kor.hu, 2004. szeptember 13. 12:06

További információk

Brockhaus-Riemann zenei lexikon. Szerk. Dahlhaus, Carl és Eggenbrecht, Hans Heinrich. A magyar kiadás szerk. Boronkay Antal. Bp., Zeneműkiadó, 1983-1985 Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, Magyar zenészeti lexicon. Encyklopediai kézikönyv... Szerk. és írta Ságh József. Bp., [Szerző?], 1880 Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub Kapcsolódó oldalak Muzsikáló ház

Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar karmesterek Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar hegedűsök Kategória:19. századi hegedűsök Kategória:Koncertmesterek Kategória:1828-ban született személyek Kategória:1885-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Nemzeti Zenede oktatói Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek