Barkovići falu Horvátországban, Károlyváros megyében. Draganić község része.

Fekvése Károlyvárostól 10 km-re északra, Draganić község középső részén, a Zágrábot és Károlyvárost összekötő régi főúttól keletre, sík vidéken fekszik. Északról Draganići, délről Vrbanci határolja.

Története A település, mely nevét egykori birtokosáról, a Barkovics (Barković) családról kapta, ahhoz a draganići nemesi községhez tartozott, melynek jobbágyai 1249-ben IV. Béla királytól szolgálataikért nemesi rangot kaptak. A draganići nemesi közösséget a Gutkeled nembeli Istvánnak, egész Szlavónia bánjának a podgorjei nemesi birtokok felől rendelkező oklevelében említik először. A közösség Šipak-hegyen álló Szent György temploma és plébániája 1334-ben már megvolt. A község lakóinak ez a helyi közössége a túrmezei nemesi kerülethez hasonlóan mintegy önkormányzatként államilag is elismerten fennmaradt egészen a 20. századig. A közösség vezető testületét minden évben Szent Fülöp és Szent György napja között választották újjá. Minden általuk kiadott okmányt a közösség nagypecsétjével hitelesítettek. A község lakói mezőgazdaságból és a kiterjedt, a közösség elöljárósága által igazgatott erdőkből éltek. A török elleni háborúk idején a király hívására a draganići közösség 200 kopjást tartozott adni a túrmezei nemesi bandériumba. A településnek 1857-ben 98, 1910-ben 149 lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Zágráb vármegye Károlyvárosi járásához tartozott. Lakosságát 2001-óta nem számlálják önállóan. Legutolsó számlálásakor, 1991-ben 149-en lakták.

Lakosság Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857-2001 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 98 118 122 141 141 149 179 193 203 180 191 197 162 149 0 0

További információk Hivatalos oldal A draganići turisztikai iroda honlapja A Szent György kulturális és művészeti egyesület honlapja

Jegyzetek

Kategória:Károlyváros megye települései