Goljak Draganićki falu Horvátországban, a Károlyváros megyében. Draganić község része.
Fekvése Károlyvárostól 9 km-re északra, a Zágrábot és Károlyvárost összekötő régi főút mentén fekszik. Északról Mrzljaki Draganićki és Bencetići, délről Lug Draganićki határolja.
Története A település ahhoz a draganići nemesi községhez tartozott, melynek jobbágyai 1249-ben IV. Béla királytól szolgálataikért nemesi rangot kaptak. A draganići nemesi közösséget a Gutkeled nembeli István egész Szlavónia bánja, a podgorjei nemesi birtokok felől rendelkező oklevelében említik először. A közösség Šipak-hegyen álló Szent György temploma és plébániája 1334-ben már megvolt. A község lakóinak ez a helyi közössége a túrmezei nemesi kerülethez hasonlóan mintegy önkormányzatként államilag is elismerten fennmaradt egészen a 20. századig. A közösség vezető testületét minden évben Szent Fülöp és Szent György napja között választották újjá. Minden általuk kiadott okmányt a közösség nagypecsétjével hitelesítettek. A község lakói mezőgazdaságból és a kiterjedt, a közösség elöljárósága által igazgatott erdőkből éltek. A török elleni háborúk idején a király hívására draganići közösség 200 kopjást tartozott adni a turopoljei nemesi bandériumba. A településnek 1857-ben 208, 1910-ben 218 lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Zágráb vármegye Károlyvárosi járásához tartozott. Lakosságát 2001-óta nem számlálják önállóan. Legutolsó számlálásakor 1991-ben 256-an lakták.
Lakosság Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 208 234 221 259 239 218 216 247 276 294 311 296 259 256 0 0
Nevezetességei A Szentháromság kápolna 1668-ban épült. A 18. században átalakították. 1692-ben készített barokk oltára van.
További információk Draganić község hivatalos oldala A draganići turisztikai iroda honlapja A Szent György kulturális és művészeti egyesület honlapja
Jegyzetek
Kategória:Károlyváros megye települései