A magyar irodalom története mintegy 1000 évet ölel fel.
Régi magyar irodalom Ősköltészet A magyar nyelv kialakulását (az ősmagyar kor kezdete) az i. e. 2. évezred végére teszik, amikor – a ma elfogadott tudományos elmélet szerint – nyelvünk különvált legközelebbi rokonaitól, az ugor nyelvektől. Az ómagyar nyelv kora a honfoglalással kezdődött. A 11. század előttről nincsenek fennmaradt írott emlékeink. Az ősi magyar rovásírás fennmaradt emlékei alapján azonban feltételezhető, hogy már a honfoglalás korában, sőt előtte is volt a magyarságnak írásbelisége, így talán irodalma is. Az ősmagyar és ómagyar kor költészetének kedvelt műfajait és költői eszközeit a magyar népköltészet fejlesztette tovább.
Középkori irodalom (10–15. század)
Az államalapítás után az irodalom művelése a latin nyelv ismeretéhez és az egyházi pályafutáshoz kapcsolódott. A magyar irodalom fejlődésében fontos szerepet játszottak a 12. századtól megnyíló európai egyetemek is. A papok és szerzetesek mellett az egyetemekről kikerülő, de papi pályára nem lépő írástudók, az úgynevezett „deákok” lettek a magyarországi tudomány és irodalom fő művelői a középkor évszázadai alatt. Az írástudók feladata volt a jogi és államtudományi irodalmat művelni, a törvények, oklevelek és levelek megfogalmazása is. Ezeket ugyanolyan alaposan, az írói és retorikai eszközök alkalmazásával készítették el, mint a szépirodalmi műveket. Ezeknek a dokumentumoknak a vizsgálata azonban általában nem a magyar irodalomtörténet, hanem a magyar történelem keretébe tartozik.
Latin nyelvű irodalom A magyar irodalom kezdetét az Intelmek könyve Imre herceghez jelenti a 11. század elejéről, amelyet I. István király a fiához, Imre herceghez írt. A két fő középkori elbeszélő műfaj a legenda és a krónika volt. A magyar szentek legendái közül kiemelkedik Szent István király legendája Hartvik püspöktől, Szent Imre legendája Fulko íródeák tollából, Szent Gellért püspök legendái és Szent László király legendája. A magyarok történelméről szóló első fennmaradt krónikák az Anonymus (P. mester) által írt Gesta Hungarorum, valamint Kézai Simon hun-magyar krónikája. Ezekben a krónikákban a történelem a legendákkal keveredik, ezért történelmi szempontból nem teljesen megbízhatóak. Az első magyar útleírást képviseli Julianus barát beszámolója, a Jelentés Magna Hungáriáról 1237-ből. A későbbi magyar történeti művek közül ki kell emelni Kálti Márk A magyarok krónikája című munkáját 1358-ból (leghíresebb másolata a Képes krónika díszes kódexében maradt fenn), az 1473-ban készült Budai Krónikát (amely egyben az első magyarországi nyomtatott könyv Hess András budai nyomdájából), valamint Thuróczi János 1488-as Chronica Hungarorum című művét. A középkori költői alkotásokat világi és vallásos műfajokra oszthatjuk. Az Árpád-kori magyarországi latin költészet legszebb alkotása a Siralomének a tatár dúlta Magyarországról. A vallásos költészet első számú műfaja a himnusz volt. Különösen szép himnuszok maradtak fenn Szent Istvánról, Szent Imréről és Szent Lászlóról, köztük a Szent István verses históriája. A késő középkori kolostori irodalom leghíresebb szerzői az Európa-szerte népszerű Michael de Hungaria (Magyarországi Mihály), Domonkos-rendi prédikátor, a szintén nagy hatású prédikációiról ismert Temesvári Pelbárt, valamint a latin nyelvű himnuszok mestere, Csanádi Albert, pálos szerzetes.
A magyar nyelvű irodalom első emlékei thumb|200px|Az első magyar nyelvű irodalmi mű, a Halotti beszéd Bár a hivatalos irodalmi nyelv évszázadokon át a latin volt, azonban valószínűleg már a legkorábbi időkben is létezett magyar nyelven írt irodalom. A legkorábbi magyar nyelvemlék a tihanyi apátság alapítólevele (1055), melyben olvashatóak a feheruuaru rea meneh hodu utu rea („Fehérvárra menő hadiútra”) szavak. A dokumentum többi részét latinul írták. A legrégebbi teljes szöveg magyar nyelven a Halotti beszéd és könyörgés (1192 és 1195 között), amely egy latin nyelvű prédikáció fordítása. A legkorábbi magyar vers az Ómagyar Mária-siralom, amely szintén egy latin nyelvű szöveg elég szabad fordítása, a 13. századból. Ez egyben a legrégebbi fennmaradt finnugor nyelvű vers. Mind a Halotti beszéd, mind az Ómagyar Mária-siralom nehezen olvasható a mai magyarok számára, mert a 26 betűs latin ábécével nem lehetett a magyar szöveget hűen visszaadni, az ékezeteket és a kettős betűket pedig nem használták még.
14–15. századi magyar nyelvű irodalom A legrégebbi ismert magyar nyelvű elbeszélő mű az Assisi Szent Ferenc életét feldolgozó Szent Ferenc legendája, amely a Jókai-kódexben maradt fenn. A másik legértékesebb korai magyar nyelvemlék, a Szent Margit királylányról szóló Szent Margit legendája. A magyar nyelvű világi költészet első ismert darabja a 14. században keletkezett vágáns dal, a Planctus clericorum, amely a pápaságot és a főúri papságot ostorozza. A 15. századból már számos anyanyelvű irodalmi művet ismerünk, elsősorban a 46 fennmaradt késő középkori magyar nyelvű kolostori kódexből. Ezekbe szorgalmas apácák és szerzetesek másolták a műveket, akik közül a legismertebb Ráskay Lea kódexmásolói munkássága. A Biblia legkorábbi magyar fordításai, a huszita Biblia és a Jordánszky-kódex a magyar nyelv legbőségesebb és ezért legfontosabb középkori emlékei. A bibliafordítók mellett a Karthauzi Névtelen volt a középkori magyar fordításirodalom legnagyobb alakja, az Érdy-kódexben megőrzött művével. Az első magyar nyelven fennmaradt eredeti teológiai mű a Nyujtódi András tollából származó Székelyudvarhelyi kódex. A vallásos elbeszélések közül kiemelkedik a Barlám és Jozafát valamint a Makárius legendája. Ugyancsak a kódexmásolatok között maradt ránk a Három körösztény leány, az első anyanyelvünkön fennmaradt dráma. A középkori magyar nyelvű költészet legfontosabb alkotásai a Szent Bernát himnusza a fölfeszített Krisztushoz (Czech-kódex), a Vásárhelyi András éneke a Szűz Máriához (Peer-kódex), valamint a Szabács viadala, a legrégebbi fennmaradt magyar históriás ének. A Mátyás király asztalánál hangszer-kísérettel előadott éneket természetes stílusa és lüktető ritmusa ma is élvezhető olvasmánnyá teszi.
Reneszánsz irodalom (15–17. század)
Humanista írók: Vitéz János Janus Pannonius Antonio Bonfini Verancsics Antal Sylvester János A reneszánsz magyar nyelvű írói: Heltai Gáspár Bornemisza Péter Balassi Bálint
Barokk irodalom (17–18. század)
Magyar nyelvű vallásos irodalom Pázmány Péter Magyar nyelvű világi irodalom Zrínyi Miklós Gyöngyösi István Amade László Önéletírók Bethlen Miklós Mikes Kelemen
A magyar felvilágosodás kora (1772-1800)
Bessenyei György és a „testőr írók” Batsányi János Kármán József: Fanni hagyományai című regénye a szentimentalista próza jelentős alkotása.
A nemzeti irodalom évszázada
A nyelvújítás és a reformkor irodalma Nemzeti irodalmunk klasszikusai: Csokonai Vitéz Mihály Kazinczy Ferenc Fazekas Mihály Berzsenyi Dániel Katona József Kölcsey Ferenc Eötvös József Vörösmarty Mihály Petőfi Sándor Arany János
A 19. század második felének irodalma A korszak klasszikusai: Kemény Zsigmond Madách Imre Jókai Mór Vajda János Benedek Elek Mikszáth Kálmán Gárdonyi Géza
Modern magyar irodalom
Magyar irodalom 1900–1945 A korszak klasszikusai: Ady Endre Móricz Zsigmond Kaffka Margit Babits Mihály Juhász Gyula Kosztolányi Dezső Tóth Árpád Karinthy Frigyes Krúdy Gyula Tersánszky Józsi Jenő Füst Milán Csáth Géza Molnár Ferenc Kassák Lajos József Attila Nagy Lajos Heltai Jenő Szabó Lőrinc Németh László Radnóti Miklós Márai Sándor Szerb Antal Sík Sándor Áprily Lajos Tamási Áron Kodolányi János Móra Ferenc Gelléri Andor Endre Wass Albert
Magyar irodalom 1945-2000 Magyarországi irodalom A legismertebb magyarországi írók: Nagy László Pilinszky János Déry Tibor Ottlik Géza Weöres Sándor Sinka István Illyés Gyula Szabó Magda Örkény István Nemes Nagy Ágnes Lázár Ervin Nagy Gáspár
Erdélyi magyar irodalom 1945 után A legismertebb erdélyi magyar írók: Kányádi Sándor Szilágyi Domokos Páskándi Géza Sütő András
Magyar írók és költők listái A itt következő szócikkek íróink és költőink tovább bővíthető listáit tartalmazzák. (Nem teljesen ugyanaz, mint a :Kategória:Magyar költők, írók.)
Nagyobb magyar irodalomtörténetek Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története, Pest, 1851 (új – de nem reprint – kiadása: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987, , 246 p, 1872/1873-as kiadásának elektronikus elérése: http://real-eod.mtak.hu/1725/) Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története – a legrégibb időktől a jelen korig, Pest, 1864–1865 (új – de nem reprint – kiadása: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987, , 510 p) Toldy Ferenc: A magyar költészet története – Az ősidőktől Kisfaludy Sándorig, Pest, 1867 (új – de nem reprint – kiadása: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987) Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése, I–II. kötet, Budapest, 1877–1879 (elektronikus elérés: https://mek.oszk.hu/09500/09504/#) Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története I–III., Budapest, 1891–1893 (a második kötet elektronikus elérése: https://mek.oszk.hu/06500/06589/index.phtml) (szerk. Beöthy Zsolt – Badics Ferenc): A magyar irodalom története, I–II. kötet, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-Társulat, Budapest, 1893–1895 (elektronikus elérés: https://mek.oszk.hu/09500/09505/#, reprint kiadás: Babits Kiadó, Szekszárd, 2006, ) Horváth Cyrill: A magyar irodalom története: 1. A régi magyar irodalom története (több kötet nem jelent meg belőle), Athenaeum Irod. és Nyomdai R. Társulat, Budapest, 1899, 755 p (elektronikus elérés: https://mek.oszk.hu/07200/07257/) Pintér Jenő: A magyar irodalom története a legrégibb időktől Bessenyei György fellépéséig, I–II. kötet, Budapest, Rényi Károly kiadása, 1909 Pintér Jenő: A magyar irodalom története: Bessenyei György fellépésétől Kazinczy Ferenc haláláig 1772–1831, I–II. kötet, Budapest, A szerző kiadása, 1913 Ferenczi Zoltán: A magyar irodalom története 1900-ig (A Műveltség Könyvtára-sorozat részeként), Athenaeum Irod. és Nyomdai Rt., 1913, 682 p (elektronikus elérés: http://real-eod.mtak.hu/1219/) Pintér Jenő: Magyar irodalomtörténete – képes kiadás, I–II. kötet, Budapest, Franklin-Társulat kiadása, 1928 új kiadása: Black & White Kiadó (Nyíregyháza) , 2001, és ; egy kötetbe összevont reprint kiadása: Anno Kiadó, Budapest, é. n. [2000 körül], , 719 p; két kötetes reprint kiadása: Anno Kiadó, Budapest, é. n. [2000 körül], , 389 + 330 p) Pintér Jenő: A magyar irodalom története: tudományos rendszerezés, I–VIII. kötet, Budapest, 1930–1941. (elektronikus elérés: https://mek.oszk.hu/15300/15384/index.phtml) Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet, I–II. kötet, Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1934 (elektronikus elérés: https://mek.oszk.hu/14800/14871/index.phtml, később több kiadásban újra megjelent) (szerk.) Sőtér István: A magyar irodalom története, I–VI. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964–1966 (elektronikus elérés: https://mek.oszk.hu/02200/02228/index.phtml, folytatása: https://mek.oszk.hu/02200/02227/index.phtml) Nemeskürty István: A magyar irodalom története 1000–1945, I–II. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993, (elektronikus elérés: https://mek.oszk.hu/08600/08687/index.phtml) Gintli Tibor: Magyar irodalom, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2011, , 1096 p
Források Villanyspenót - hálózati magyar irodalomtörténeti kézikönyv A Magyar irodalom története I-VI. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966. Főszerkesztő: Sőtér István
Kapcsolódó szócikkek Magyar nyelvű irodalomtörténetek listája Magyar írók élete és munkái Magyar írók élete és munkái – új sorozat Régi magyar könyvtár Magyar Könyvészet Régi Magyarországi Nyomtatványok