Tallinn (németül Reval, oroszul Таллин [Tallin] vagy Таллинн [Tallinn], 1918 előtt Ревель [Revel]) Észtország fővárosa, egyúttal Harju megye székhelye, az ország legnagyobb városa. Fontos kulturális, oktatási, politikai, pénzügyi, kereskedelmi és gazdasági központja a balti régiónak. Történelmi belvárosa 1997 óta a UNESCO világörökség listáján található.

Neve Észt elnevezésének eredete vitatott. Az egyik elterjedt elképzelés szerint a Taani-linn szóösszetételből alakult ki, amely dán várat vagy dán várost jelent, miután a város egy helyi dán erődítmény köré épült fel. A másik magyarázat, hogy tali-linnát, azaz téli várost/várat takar. A harmadik magyarázat a talu-linna, amely annyit tesz: földvár.

Földrajz A Balti-tenger Finn-öblének déli partján terül el. Tavai az Ülemiste-tó és a Harku-tó.

Éghajlata

bélyegkép|220px|jobbra|Szent Olaf-templom (Oleviste kirik), a régi Tallinn legmagasabb épülete bélyeg|220px|Az észt függetlenségi háború győzelmi emlékműve a Szent János-templom előtt bélyeg|Az óváros egy részlete, háttérben a tallinni pályaudvarral

Történelem

Tallinn történelme színes, teli különböző korszakok fordulatával, ahol az észtek mint eredeti „őslakosok” a 13. század elejétől a 19. század második feléig gyakran csak mint (elnyomott) kisebbség lakhattak. Mégis az ő érdemük, hogy a város még manapság is tartja szép, történelmi arculatát. A különböző korszakok nyomai mind a mai napig megtalálhatók a város, főként az óváros különböző részein.

A kezdetek A várost, pontosabban a mai Tallinn kikötőjének a helyén volt halászfalut, Lyndanissét először Henrik Livónia krónikája (Henrici Chronicon Livoniae) említi. Eszerint II. Valdemár dán király hajóhada itt kötött ki 1219 júniusában. Tallinn és Észtország északi része így dán fennhatóság alá került.

1248. május 15-én IV. Erik dán király emelte városi rangra. A 13. század második felében Tallinn is a Hanza-szövetség tagja lett, és a 15. század végéig jelentős szerepet játszott a szövetségen belül. 1347-ben a dán király eladta a várost és vele együtt az északi észt területeket a Livóniai Lovagrendnek.

Svéd uralom A livóniai háború (1558–1583) idején az Orosz Cárság, Svédország, Lengyelország és Dánia harcolt a Balti-tenger medencéje feletti hegemóniáért. Az oroszoktól való félelmükben a tallinni kereskedők és a lovagok 1561-ben önként megadták magukat a svédeknek, és ezt követően a város másfél századon át svéd fennhatóság alá tartozott.

Orosz uralom A nagy északi háborúban (1700–1721) a Baltikum ismét háborús színtérré vált. Az Orosz Birodalom és Svédország volt a két fő ellenfél. 1710. szeptember 29-én a város harc nélkül kapitulált az orosz seregek előtt. Tallinn ezt követően egészen 1783-ig megtarthatta városi kiváltságait és a helyi törvénykezésben a német nyelvet. 1783-ban II. Katalin megszüntette a város kiváltságait, és azt az észt területekkel együtt a Rigai (Livlandi) kormányzóság]]hoz csatolta. Tallinn Oroszországhoz csatolását követően I. (Nagy) Péter cár még 1714-ben parancsot adott itt hadikikötő építésére. Ezzel egy időben hajóépítő gyárat is alapított, ami a város iparosodásának kezdetét is jelentette.

Az első világháború és a függetlenség Az első világháború harci eseményei elkerülték a várost. 1918. február 24-én Észtország Megmentésének Bizottsága Tallinnban kikiáltotta a független Észt Köztársaságot, amelyet az észt függetlenségi háborúban sikerült megvédeni. 1939-ben a Molotov–Ribbentrop-paktum értelmében Tallinn és Észtország a szovjet érdekszféra része lett. Még ez év nyarán (1940. július 22.) felállították Tallinnban a Vörös Hadsereg első katonai bázisát, előkészítve ezzel az ország hivatalos bekebelezését.

A második világháború és a szovjet korszak A német Wehrmacht 1941. augusztus 28-án elfoglalta Tallinnt. A szovjet légierő 1944 folyamán többször bombázta a várost, majd 1944. szeptember 23-án sikerült a Vörös Hadseregnek visszafoglalnia a németektől. Megalakult az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság. Észtország függetlenségét 1991. augusztus 20-án állították helyre.

Népesség Nemzetiségek182018711881189719131917191819221934fő%fő%fő%fő%fő%fő%fő%fő%fő%Összesen12 90210029 16210045 88010058 810100116 132100156 350100105 789100122 419100137 792100észt448634,815 09751,826 32457,440 40668,783 13371,690 00057,786 03581,3102 56883,8117 91885,6orosz230417,9330011,3511111,1600810,213 27511,440 00025,651884,975136,278885,7német554042,910 02034,412 73727,810 29717,512 42410,713 0008,376917,369045,665754,8egyéb5724,47452,517083,720993,676006,513 3508,468756,354344,454113,9 Nemzetiségek195919701979198920002010Eesti statistika andmebaas: RV0222: Rahvastik soo, rahvuse ja maakonna järgi, 1. jaanuarfő%fő%fő%fő%fő%fő%Összesen281 714100362 706100428 537100478 974100400 378100399 340100észt169 69760,2201 90855,7222 21851,9227 24547,4215 11453,7220 76755,3orosz90 59432,2127 10335,0162 71438,0197 18741,2146 20836,5145 02736,3ukrán72772,613 3093,717 5074,122 8564,814 6993,713 9683,5fehérorosz36831,371582,010 2612,412 5152,679382,073421,8finn16500,628520,829960,732710,724360,622990,6zsidó37141,337501,037370,936200,815980,413470,3egyéb14160,566261,891042,112 2802,612 3853,185902,2

Kerületei Tallinn 8 kerületre (linnaosa, többes számban linnaosad) oszlik. Térkép # Kerület neve Zászló Címer Lakosság(fő, 2017. november) Terület(km²) Népsűrűség(fő/km²) középre|250px|Tallinn kerületeiA térképen nem látszó Aegnasziget Kesklinn kerülethez tartozik. 1. Haabersti 40px|border 30px 22,26 2036,8 2. Kesklinn(városközpont) 40px 30px 30,56 2074,8 3. Kristiine 30px 7,84 4234,9 4. Lasnamäe 40px|border 30px 27,47 4351,7 5. Mustamäe 40px 30px 8,09 8431,5 6. Nõmme 40px|border 30px 29,17 1355,5 7. Pirita 40px 30px 18,73 993,4 8. Põhja-Tallinn 40px 30px 15,9 3786,4

Gazdaság Tallinn a 13. századtól kezdődően a Hanza-szövetség tagja, a Balti-tenger északi medencéjének meghatározó kereskedelmi központja. A városban megtelepedett német kereskedők jelentős mértékben monopolizálták a Hansa-városokból Oroszországba irányuló kereskedelmet. Ez biztosította a jólétet, amit a város középkori építészeti emlékei híven tükröznek. A város hivatalos nyelve egészen 1783-ig a német volt, és a városi tanácsot is a német kereskedők alkották.

Tallinn ipari fejlődése 1714-ben kezdődött, amikor I. Péter orosz cár haditengerészeti támaszpontot és hajóépítő üzemet alapított a városban. A 19. század első felében papírgyár, gyufagyár, gépipari üzemek nyíltak. Az 1877-ben alapított Luther bútorgyár világhírre tett szert.

A Tallinnt Szentpétervárral összekötő vasútvonalat 1870-ben nyitották meg.

A város gazdasági struktúrájában jelentős változást Észtország függetlenségének visszanyerése hozott 1991-ben. Az azóta eltelt évek alatt az ipari termelésben foglalkoztatottak aránya 47%-ról 25%-ra esett vissza. 2003-ban 74%-uk a szolgáltatásban talált munkát. Ez a struktúraváltás a város lakosságának számában is nyomon követhető. Míg 1990-ben a városnak közel 480 000 lakosa volt a lakosok száma 2002-ben mindössze 377 890 főt tett ki. Napjainkban Tallinn legdinamikusabban fejlődő gazdasági ágazatai a bankszektor, az informatikai és elektronikai ipar.

Tallinn Észtország pénzügyi és gazdasági központja. A városnak rendkívül diverzifikált gazdasága van, különös erősségekkel rendelkezik az információs technológia, a turizmus és a logisztika területén. Az észt GDP több mint fele Tallinnhoz kapcsolódik.

2008-ban Tallinn egy főre jutó GDP-je az észt átlag 172 százaléka volt.

Információs technológia A tengeri kikötő és főváros hosszú ideje betöltött szerepein túl Tallinn fejlett információs technológiai ágazatot hozott létre. A The New York Times 2005. december 13-i számában Észtországot „egyfajta Balti-tengeri Szilícium-völgyként” jellemezte.

Tallinn egyik testvérvárosa a Kaliforniában, a Szilícium-völgyben található Los Gatos. A Tallinnból származó számos észt startup közül az egyik legismertebb a Skype. Sok startup a szovjet korszak Kibernetikai Intézetéből indult.

Az elmúlt években Tallinn fokozatosan Európa egyik legfontosabb informatikai központjává nőtte ki magát. Napjainkra nagyszabású IT rendszerekről és informatikai fejlesztésekről nevezetes a város. A Szabadságon, a Biztonságon és a Jog Érvényesülésén Alapuló Térség Nagyméretű IT-rendszereinek Üzemeltetési Igazgatását Végző Európai Ügynökséghttps://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/ALL/?uri=CELEX:32011R1077 mellett itt székel a NATO Kooperatív Kibervédelmi Kiválósági Központ (CCDCOE) is. A CCDCOE adott otthont a Tallinni kézikönyv elkészítéséhez is, amely a kiberműveletek és a kiberháborúk nemzetközi jogi vonatkozásait összegezte.

Olyan nagyvállalatok központjai találhatóak a városban, mint például a TeliaSonera, vagy a Kuehne + Nagel. Támogatási, fejlesztési és hálózatépítési lehetőségeket kereső észtországi és nemzetközi induló vállalkozásoknak olyan kisebb start-up inkubátorok segítettek támogatást szerezni, mint a Garage48, vagy a Game Founders.

Turizmus Tallinn évente 4,3 millió látogatót fogad, és ez a szám az elmúlt évtizedben folyamatosan nőtt.

Óvárosa az UNESCO világörökség részét képezi, jelentős turisztikai attrakció; itt található például az Észt Tengerészeti Múzeum tengerparti kikötője, a Tallinni Állatkert, a Kadriorg Park és az Észt Szabadtéri Múzeum. A legtöbb látogató Európából érkezik, bár Tallinnt egyre inkább az oroszországi és az ázsiai–csendes-óceáni térség turistái is látogatják.

A tallinni kikötő az egyik legforgalmasabb célpontja a Balti-tengeren közlekedő személyszállító hajóknak, több mint 520 000 fordult meg itt 2013-ban.

2011-től rendszeres hajókörutakat szerveznek a Tallinni repülőtérrel együttműködésben.

A Tallinn Card egy időben lehatárolt kártya a turisták számára. Lehetővé teszi tulajdonosa számára a közösségi közlekedés ingyenes használatát, több múzeumba és nevezetességbe való ingyenes belépést, valamint kedvezmények, vagy ingyenes ajándékok igénybevételét egyes üzletekben, éttermekben.

bélyegkép|középre|800px|A városközpont panorámája

Energia Az Eesti Energia, egy nagy olajpala-energiaipari társaság, melynek székhelye Tallinnban található. Szintén a főváros ad otthont az Elering központjának, amely országos villamosenergia-átviteli rendszerüzemeltető, az ENTSO-E észt földgázipari társaság tagja, valamint az Eesti Gaas és az Alexela Energia energia holdingoknak, melyek az Alexela Group részei. A Nord Pool Spot, a világ legnagyobb villamosenergia-forgalmazója helyi irodáját szintén Tallinnba telepítette.

Pénzügy Tallinn Észtország pénzügyi centruma, egyben a skandináv-balti térség meghatározó gazdasági központja. Számos nagybank, mint például a SEB, a Swedbank, a Nordea és a DNB helyi kirendeltsége Tallinnban található. Az LHV Pank, egy észt befektetési bank székhelye szintén Tallinnban van. Az észt kormány által hivatalosan elismert két kriptovaluta, a CoinMetro és a DX.Exchange kereskedésének tőzsdei székhelye is Tallinnban található. A NASDAQ OMX Csoport részét képező Tallinni Tőzsde az egyetlen szabályozott tőzsde Észtországban.

Logisztika A tallinni a Balti-tenger régiójának egyik legnagyobb kikötője. Az óvárosi kikötőt a 10. század óta optimális kikötőnek tekintik, ám napjainkra a teherforgalmat Muuga teherkikötőjébe és Paldiski déli kikötőjébe helyezték át. Van ugyanakkor egy kis óceánjáró hajóflotta Tallinnban, onnan indulnak és oda érkeznek a hajóhad óceánjárói.

Feldolgozóipar A tallinni ipari életben kiemelten fontos szerepet játszik a hajógyártás, a gépgyártás, a fémfeldolgozás, az elektronika és a textilgyártás. A BLRT Grupp székhelye és leányvállalatai Tallinnban találhatóak. Mind az Air Maintenance Estonia, mind az AS Panaviatic Maintenance a Tallini repülőtérre van bejegyezve és ott nyújt a repülőgépeknek MRO szolgáltatásokat. Tevékenységüket nagymértékben kibővítették az utóbbi években.

Élelmiszer-feldolgozás