Giuseppe Bergomi (Milánó, 1963. december 22.) olasz labdarúgó.

Teljes pályafutását az Internazionale csapatánál töltötte, a 80-as, 90-es évek olasz válogatottjának is meghatározó tagja volt.

1980 őszén mutatkozott be a Serie A-ban, 17 évesen. Összesen 19 szezont játszott az Internél, ebben az időben azonban csapata a városi rivális AC Milan árnyékából nem volt képes kitörni: mindössze egy bajnoki címet szereztek (1989). A nemzetközi kupaporondon lényegesen eredményesebbek voltak: Bergomi időszakában négy UEFA-kupa-döntőből háromszor nyertek (1991, 1994, 1998) és a negyedik döntőt (1997) is csak tizenegyesekkel veszítették el.

A válogatottal Bergomi részese volt az 1982-es világbajnoki diadalnak. Részt vett a következő két világbajnokságon is, valamint az 1988-as Európa-bajnokságon. Az 1992-es Európa-bajnokság egyik selejtezőjében kiállították (Norvégia ellen) és évekig nem hívták meg újra a csapatba. Végül meglepetésre ott lehetett az 1998-as világbajnokságon.

1999-ben vonult vissza, 81 válogatott mérkőzéssel a háta mögött.

2004 márciusában ő is fölkerült a Pelé által összeállított FIFA 100 listára.

Karrier Statisztika Klub KlubSzezonokSerie AHazai kupákEurópaiÖsszesenPályara lépésekGólokPályara lépésekGólokPályara lépésekGólokPályara lépésekGólokInternazionale1979–800010–101980–81120–401601981–82242102403841982–8327191604221983–8425050503501984–85292901004821985–86305601004651986–8728290804521987–8828190504211988–8932180604611989–9032250203921990–91303411204641991–9229060203701992–9331260–3721993–94310401204701994–9532271204131995–9627050103301996–97190701003601997–9828050904201998–992315090371Teljes karrier517241205117075429

Olasz válogatottban NemzetÉvPályára lépekGólok198260198340198490198570198682198781198811219891011990120199120199840Összesen816

Jegyzetek

Források

Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az Internazionale labdarúgói Kategória:Világbajnok labdarúgók Kategória:Az 1982-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1986-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1988-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Az 1990-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1998-as világbajnokság labdarúgói Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Milánóiak Kategória:Olasz bajnok labdarúgók