Komjatna (szlovákul Komjatná) község Szlovákiában, a Zsolnai kerületben, a Rózsahegyi járásban.
Fekvése Rózsahegytől 11 km-re északnyugatra, 635 magasan fekszik.
Története A község területén már a történelem előtti időben is éltek emberek, a kora bronzkori puhói kultúra tárgyai kerültek elő.
A falu 1330 körül keletkezett, amikor Doncs ispán területét Liptói ferenc fiának Péternek adja. Az oklevélben a falu „Komnathna” alakban szerepel. Szentléleknek szentelt gótikus templomát a 14. században építették, első írásos említése 1492-ből való. 1492-ben „Kowetna” néven említik. Iskoláját 1697-ben említik először. 1715-ben 36 adózója volt. 1784-ben 93 házában 641 lakos élt.
A 18. század végén Vályi András így ír róla: „KOMJÁTNA Tót falu Liptó Várm. földes Ura Turánszky Uraság, lakosai katolikusok, legelője elég, határjának két harmad része síkon fekszik, de földgye a’ hegyek miatt sovány, és hideg.”
A templomnak már csak alapjai láthatók a mai templomtól mintegy 50 m-re északra, 1820-ban pusztult el. Helyette 1823-ban új templomot építettek. 1828-ban 131 háza volt 764 lakossal. Lakói főként mezőgazdasággal foglalkoztak.
Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Komjátna, Liptó m. tót falu, Árva vármegye szélén, kősziklás hegyek közt: 449 kath., 9 evang. 6 zsidó lak. Nagy erdő; barlang, csepegő kövekkel. Kath. paroch. templom. F. u. Turánszky nemzetség.”
1899-ben a falut „Komjátfalva” nevűre magyarosították, de ez a névváltozat nem bizonyult maradandónak. A trianoni diktátumig Liptó vármegye Rózsahegyi járásához tartozott.
Sztudnicskatelep A településtől délkeletre fekszik annak különálló része, Sztudnicskatelep (szlovákul Studničná). Növekvő méretű lakónegyedről van szó, amelynek 1910-ben 78, 2021-ben viszont már 241 lakosa volt. Ennek okán Sztudnicskatelepen 2020-ban önálló templom létesült.https://visit.ruzomberok.sk/poi/studnicna/
Népessége
1910-ben 744, túlnyomórészt szlovák lakosa volt.
2001-ben 1440 lakosából 1435 szlovák volt.
2011-ben 1486 lakosából 1362 szlovák volt.
2021-ben 1576 lakosából 1558 szlovák.
Nevezetességei Szent Gál tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemploma 1823-ban épült klasszicista stílusban. Közelében láthatók a középkori templom alapfalai.
Jegyzetek
További információk Hivatalos oldal Községinfó Komjatna Szlovákia térképén A község Rózsahegy honlapján E-obce.sk Információ a helyi templomról
Komjatna Kategória:Liptó vármegye települései