thumb|250px|Az I. Köztársaság, hivatalos nevén a Lengyel Királyság és Litván Nagyfejedelemség címere
1569-ben, a lublini unióval létrejött a Két Nemzet Köztársasága (a lengyelé és a litváné), amit másként Első Köztársaságnak is hívnak (Rzeczpospolita Obojga Narodów, I. Rzeczpospolita).A rzeczpospolita főnév a latin res publica kifejezés szó szerinti fordítása, de nem azt jelentette, hogy „köztársaság”, hanem azt, hogy a lengyel-litván állam parlamentáris rendszerű és uralkodója választható. Ezt a nevet ma csak Lengyelországra vonatkozólag használjuk (a lengyel állam hivatalos neve Rzeczpospolita Polska, nem „Republika Polska”, bár így fordítják ezt a nevet más nyelvekre). Ugyanakkor az állam hivatalos neve Lengyel Királyság és Litván Nagyfejedelemség (lengyelül: Królestwo Polskie i Wielkie Księstwo Litewskie, latinul: Regnum Poloniae Magnusque Ducatus Lithuaniae) volt. Területe szerint két részből állt: Koronából (amely a lublini unió előtti Lengyel Királyság) és Litvániából.Mivel a korábbi Lengyel Királyság területét az I. Köztársaságban Koronának hívták, mindent, ami csak ezt a részt illeti (pl. hadsereg, hivatalok), koronainak neveznek (pl. koronai hadsereg – armia koronna). Ami a litván részt illeti, azt litvánnak nevezik, ahogy korábban is. A lengyel és Lengyelország szavak pedig az egész lengyel-litván államra vonatkoznak. Ez az állam területileg a második legnagyobb volt Európában: maximális területe egymillió km² volt.Andrzej Jezierski, Cecylia Leszczyńska, Historia gospodarcza Polski, Key Text, Warszawa, 2003, 37. oldal A felvirágzás kora III. Zsigmond és fia, IV. Ulászló uralkodására esett, de röviddel Ulászló halála előtt (1648) kitört a kozákok felkelése Ukrajnában. Először Oroszország támadta meg Lengyelországot, azután Svédország („svéd özönvíz”) és Erdély. Az 1648–67. évi háborúk következtében Lengyelország népessége 30%-kal csökkent. A nemesi demokrácia rendszere megrendült: a bizonytalan kor azt okozta, hogy a nemesek egyre kevésbé gondoltak a hazájukkal, sokkal inkább saját előnyeikkel. Létrejött a liberum veto (lásd lejjebb), az a kiváltság, amely a 18. században lehetetlenné tette bármely törvény megszavazását.
Az utolsó nagy esemény a lengyel-török háború volt, különösen kiemelkedő Bécs felmentése. Remélhető volt, hogy a nehéz korszak után ismét jobb idők jönnek.
II. Ágost thumb|left|140px|II. Ágost A III. Sobieski János király halála után a lengyel trónra pályáztak: François Louis de Bourbon-Conti, francia herceg és a szász választófejedelem (1694-től) Frigyes Ágost, a Wettin-házból. A szejm nagyon viharos volt a választáskor – 1697. június 27-én jelenlévők többsége Contit, viszont az Oroszország által lekenyerezett kisebbség a szász Frigyes Ágostot választotta meg. Conti herceg nem sietett a Wawelbe, míg Frigyes azonnal megérkezett, sőt útközben újabb követőket szerzett azzal azzal, hogy egy hónappal a választás előtt áttért a katolikus hitre. A francia herceg jelölését ellenezte I. Péter orosz cár, aki a litván határnál összegyűjtötte a hadseregét.Staszewski, 91. oldal
A koronázás után Frigyes Ágost felvette a II. Ágost nevet.Lengyelországban viszont nem volt I. Ágost nevű király. Frigyes Ágost valószínűleg II. Zsigmond Ágostot tartotta I. Ágostnak. Uralkodását azzal kezdte, hogy Moldva és Havasalföld meghódítására tett kísérletet. A hadjárat megmutatta, hogy a lengyel hadsereg gyenge és nincs ínyére a szász erőkkel való együttműködés. E történések részei voltak annak a háborús folyamatnak, amely még Sobieski János uralkodásakor kezdődött a kahlenbergi csatával, majd végül befejeződött, amikor 1699. január 26-án Törökország aláírta a karlócai békét (len. pokój w Karłowicach). Lengyelországgal kapcsolatban a törökök lemondtak Ukrajnának a Dnyeper jobb partjára eső részéről és Podóliáról Kamieniec Podolskival együtt. Ausztria megkapta Magyarországot Erdéllyel. Ez a béke pontot tett 255 év lengyel-török háborús viszonyra és megnyitotta a két állam közti barátságos kapcsolatot. Az ifjú királynak ez segített, megerősítette uralmát.
Nagy északi háború thumb|left|140px|I. Péter orosz cár thumb|250px|I. Köztársaság 1700-ban thumb|left|140px|Stanisław Leszczyński II. Ágost 1700-ban szövetséget kötött Dániával, Oroszországgal és Szászországgal, majd felújította a livóniai háborút Svédország ellen. Úgy vélte, hogy ha sikerül megszereznie Livóniát Lengyelország számára, az megerősíti a helyzetét a nemességgel szemben, ami lehetővé teszi abszolutisztikus uralma bevezetését. A szász hadsereg megpróbálta elfoglalni Rigát, de visszaszorították a svédek, akik legyőzték a Narvát ostromló oroszokat. Ezután XII. Károly svéd király hadseregével Lengyelország ellen indult.
A Litván Nagyfejedelemségben éppen polgárháború volt a hatalmas Sapieha-család és más főurak között. 1700 novemberében Wilnónál a Sapiehák vereséget szenvedtek és vagyonukat elvették. Kazimierz Jan Sapieha litván nagyhetmanNagyhetman (Hetman wielki), a hadsereg főparancsnoka többnyire az udvarnál tartózkodott; hetman polny (tábori), nagyhetman alárendeltje azonban a terepen maradt, főként a keleti határnál. Hetman koronny – a Koronában, hetman litewski – Litvániában és hívei megadták magukat XII. Károlynak, aki csak II. Ágostnak a trónról való elűzését követelte.
1701 februárja végén II. Ágost találkozott I. Péterrel. Elkötelezték magukat, hogy nem lépnek ki a szövetségből és nem kötnek különbékét Svédországgal. A cár Ágostnak sok aranyat ajándékozott és megígérte, hogy egy orosz hadtestet küld neki, Ágost pedig elkötelezte magát, hogy Lengyelország részt vesz a svédországi háborúban.Staszewski, 120. oldal
A távoli Livóniáért folyó háborúval elfoglalt Ágost király nem vette észre és nem is reagált arra, hogy 1701 januárjában Brandenburg-Poroszország állam átalakult Porosz Királysággá és ennek első királya az addigi brandenburgi választófejedelem, III. Frigyes lett.
A svédek véres csaták során szétzúzták Lengyelország erőit és elfoglalták a Korona nagy részét Varsóval, Poznańnyal és Krakkóval. Az Ágost uralkodásával elégedetlen nemesség fegyveres konföderációt szervezett,Az I. Köztársaság idején a konföderáció szó helyi vagy országos szövetséget jelentett, amelyet nemesek, lelkészek vagy polgárok hoztak létre egy bizonyos cél elérése érdekében. majd Varsóban, 1704 januárjában kihirdette Ágost trónfosztását. Ezt azonnal kihasználta XII. Károly és kreált egy új királyt, az ifjú poznańi vajda, Stanisław Leszczyński személyében. Július 12-én a kevés nemest összegyűjtő választási szejm, a svédek által körülvett táborban, Varsónál formálisan megválasztotta őt lengyel királlyá.Edmund Cieślak, Stanisław Leszczyński, Ossolineum, Wrocław, 1994, 42. oldal
Stanisław Leszczyński első uralkodása II. Ágost nem szándékozott lemondani a trónról. 1704 májusában ez vezetett a sandomierzi konföderáció megkötéséhez, amely az ő híveit gyűjtötte össze. Augusztusban Narvában szövetséget kötött Oroszországgal. Ettől fogva Lengyelország formálisan harcban állt Svédországgal. Az országban viszály keletkezett II. Ágost és Leszczyński hívei között. Amikor Svédország Szászország teljes meghódításával fenyegetett, 1706 szeptemberében Ágost lemondott a lengyel koronáról Stanisław Leszczyński részére.
I. Péter orosz cár kihasználta a hadműveletekben beállt szünetet - amely abból keletkezett, hogy a svéd király nagyon elfoglalt volt a lengyel belügyekkel – és újjászervezte a hadseregét. 1704-ben, sikeres hadjárat révén az oroszok visszaszerezték többek között Dorpatot, Narvát és beléptek Lengyelország területére is. Egy évvel korábban, a Néva torkolatánál elkezdték építeni az új fővárosukat, Szentpétervárt. A svéd ellentámadás azonban 1708-ban megindult – XII. Károly a szerződést kötött a kozákokkal. Ennek ellenére 1709. július 8-án a svédek nagy vereséget szenvedtek a poltavai csatában, amelynek következtében a svéd hadsereg csaknem megsemmisült. Svédországnak gyorsan vissza kellett vonulnia Lengyelországból, Stanisław Leszczyński és hívei is emigráltak.
Ágost második uralkodása Ebben a helyzetben tért vissza Lengyelországba II. Ágost 1709 őszén. Tette ezt annak ellenére, hogy néhány évvel korábbi ünnepi esküjében lemondott a lengyel koronáról. Uralkodását azzal kezdte, hogy szerződést kötött I. Péterrel, amelyben a cár elkötelezte magát, hogy az ő hatalmával biztosítja Ágostnak a lengyel trónon maradást. A nemesség tiltakozott ez ellen és azt követelte, hogy mind a szász, mind az orosz hadseregek hagyják el az országot.
Ágost helyzete Lengyelországban így bizonytalan volt. Fenyegették Leszczyński hívei is, az egyre erősebb orosz párt is. A király ezért behívta a szász hadsereget az országba. Ez elleni tiltakozásul a nemesség megkötötte 1715-ben a szászellenes tarnogródi konföderációt (Tarnogród – város biłgoraji járásban), amely követelte a szászok visszavonulását. Mivel tárgyalásai a konföderációval nem sikerültek, ezért a király beleegyezett az orosz hadsereg behívásába Lengyelországba. Amikor az oroszok már bent voltak az országban, rákényszerítették a varsói szejmet (1717. február 1.), hogy szavazza meg a szász hadsereg kivonulását, korlátozza a hetmanok jogköreit és csökkenjen a lengyel hadsereg létszáma 24 ezer katonára.Andrzej Zahorski, August II, [in:] Poczet królów i książąt polskich, 420. oldal A szejmet „némának” hívták, mert a cár katonái nem engedtek a beszámolókon kívül senkit sem szóhoz jutni. Ettől fogva Oroszország szüntelenül beleavatkozott Lengyelország belügyeibe.
II. Ágost megértette a helyzetét Oroszországgal kapcsolatban és megpróbált ellenszegülni. 1711-ben szerződést kötött IV. Frigyes dán királlyal Nyugat-Pomeránia felosztásáról. Ez a tartomány előbb Svédországhoz tartozott és Ágost megszerezte ezt a szász hadsereg élén. 1713-ban szándéka volt ugyan csatlakozni az oroszellenes koalícióhoz, de tisztában volt azzal, hogy a helyzete Lengyelországban túl gyenge és a cári segítségre van rászorulva. 1730-ban tüntetően közeledett Poroszországhoz lefolytatva egy közös seregszemlét I. Frigyes Vilmos porosz királlyal. 1732-ben aláírta az osztrákok ellen irányuló szász-francia szerződést. Erre való feleletként az osztrákok, a poroszok és az oroszok egymás között szerződést kötöttek (a poroszországi orosz nagykövet családi nevével ezt nevezik a Löwenwolde-szerződésnek), amelyben kötelezték magukat, hogy meggátolják a Wettin-házat és Stanisław Leszczyńskit a lengyel trón elfoglalásában.
Belpolitika 1724 júliusában Toruńban a protestánsok tömege feldúlta a jezsuita iskolát. A bíróság halálra ítélte a város protestáns polgármesterét és tíz bűntársát. A per folyamán II. Ágost király célzatosan ébren tartotta a protestánsellenes hangulatot és megtagadta az elítéltektől a kegyelmet, arra számítva, hogy a szigorú ítéletektől felháborodott szomszédos államok nem fognak tiltakozni az abszolutista uralom bevezetése ellen. Reményei nem teljesültek, a nem katolikus államok számára ez ürügyként szolgált arra, hogy bírálják Lengyelországot az intoleranciáért, holott Európában a hittel szemben tolerancia majdnem sehol nem létezett.
A nagy északi háború után Lengyelország egészen 1790-es évekig nem viselt komoly háborút, de ezt az időszakot nem használta ki az állam fejlődésének és megerősítésének érdekében. 1790-ig a harcok főként lengyel területen folytak, ami katasztrofális állapotba juttatta a gazdaságot. Azután a főúri családok arra törekedtek, hogy önállóan uralkodjanak saját birtokaikon és vajdaságaikban. Némelyeknek, pl. Sapieháknak vagy Radziwiłłoknak Litvániában saját külön jogrendszerük, (néha még a királyénál is erősebb) hadseregük, kincstáruk és hivatalaik voltak. A „nemesi aranyszabadság” jelszó alatt a nemesek (mind a köznemesek, mind a főurak) zajazdok keretében, törvénytelenül elfoglalták a szomszédaik vagyonát, lázadásokat kezdeményeztek az uralkodó ellen (ún. rokosz), és konföderációkba léptek.