A Film Mania az AMC filmcsatornája, amely 2012. július 2-án váltotta fel a Filmmúzeumot.

Története 2012. március 12-én a Chello Central Europe Zrt. a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál levédette a „Film C”, „Film Café”, „Film Mania” és „Film Romantika” elnevezéseket. A március 22-én ismertetett tervek szerint a csatorna eredetileg Film Café néven indult volna. A csatorna végleges nevét 2012. május 24-én határozták meg, és ekkor hozták először nyilvánosságra az indulását is, amelyet eredetileg július 15-re terveztek. A csatorna végül 2012. július 2-án 21:32-kor a Hegylakó című film szünetében kezdte meg működését. 2024. április 1-jétől Romániában is elérhetővé vált, amelyet március 27-én jelentettek be.

Műsorkínálata A csatorna műsorkínálatában főként az 1990-es és 2000-es években készült akció-, bűnügyi filmek és vígjátékok szerepelnek, emellett az AMC és a Filmcafé által sugárzott filmeket is műsorára tűzi.

Arculata A csatorna első, 12 évig használt arculatát a dán Frame.dk tervezte. 2021-ben elindult a csatorna HD-változata, amely a 2024-es arculatváltásig az identeket SD minőségben, 16:9-es, majd 4:3-as képarányban, felváltva sugározta.

A csatornát kezdetben Magyarországon jegyezték be, majd a C8 2018. január 1-jei megszűnését követően a cseh médiahatóság felügyelete alá került. Ettől kezdve a csatorna kizárólag a 18-as korhatár-besorolást alkalmazza. Ennek jelzése 2012-től a 2024-es arculatváltásig piros színű 18-as karika volt, amelyet 2024-ben sötétkék színű 18-as rombusz váltott fel. Az AMC érdekeltségébe tartozó többi csatorna továbbra is a piros 18-as karikát használja. 2018-ig, elődjéhez hasonlóan, a 12-es és 16-os korhatár-jelzést is alkalmazta.

2024. január 2-án bekerült a Digi kábeltelevíziós és műholdas kínálatába, a megszűnő CBS Reality helyére. Ugyanekkor bejelentették, hogy a csatorna az év folyamán új arculatot vezet be, amelyet a romániai adásváltozat 2024-es indulása óta használ. A magyar adásváltozat 2024. május 2-án 6 órakor vette át az új arculatot, a logó kivételével. Május végén a 18-as korhatárjelzés is megújult.

Jegyzetek

Források

A csatorna indulása - YouTube (0:24-től) Film Mánia TV műsor a PORT.hu-n

Kategória:Magyar televíziócsatornák Kategória:Mozicsatornák