A négy tagú japán pop-rock együttes, melyet 2004 decemberében alapítottak Okinaván. 2011-ben szerződtek le az Epic Records kiadóval.

Tagjai – gitár – ének – dobok – basszusgitár

Története Az együttest 2004 decemberében alapította négy okinavai másodéves középiskolás. 2005-ben elnyerték a Mitsuya Cider CM Song Audition versenyt, és a Sun Light című szerzeményük az üdítőital egyik reklámjában csendülhetett fel. A dalt 2005. november 11-én jelentette meg egy független kiadó.

2010 őszén megtartották első országos koncertkörútjukat Kaiszen-szan szen: Daiicsimaku néven. 2011 áprilisában megjelent a nagykiadós bemutatkozó kislemezük, a Falling Love az Epic Records gondozásában. A dal a Kókó Debut című film betétdalaként is hallható volt. Második kislemezük Lovers címmel jelent meg, és a Naruto sippúden animesorozat kilencedik nyitófőcím-dalául választottak.

Diszkográfia Stúdióalbumok Cím Megjelenés Oricon Doki doki 2013. március 6. 20 Start Line 2014. augusztus 13. 20 Szecuna Emotion 2017. február 8. 26 Songs for… 2018. november 7. 63

Válogatásalbumok Cím Megjelenés Oricon Anipps 2016. március 9. 55 All Singles Best 2017. október 4. 26

Kislemezek Cím Megjelenés Oricon Sun Light 2005. november 11. — Falling Love 2011. április 13. 52 Lovers 2011. június 29. 26 Bye Bye 2011. november 2. 33 Sweet Drive 2012. augusztus 22. 120 Szajonara Memory 2013. február 20. 61 ReRe Hello (ovareszó ni nai bacu) 2013. augusztus 14. 31 Kono hiroi szora no sita de 2014. január 15. 39 Melody Maker 2014. május 21. 54 Start Line 2014. július 30. 58 Orange 2015. február 11. 19 Centimeter 2015. október 21. 36 Fly/Szekai vo mavasze!! 2016. augusztus 24. 80 Kimi ga iru nara 2016. november 23. 59 Smile + Loop 2018. szeptember 20. —

Megjelenésük a médiában DalMegjelenésSun LightAz Asahi Soft Drinks Mitsuya Ciderének egyik reklámjának főcímdala (csak Okinaván)Falling LoveA Kókó Debut című film főcímdalaLoversA Naruto sippúden animesorozat nyitófőcím dalaPrimitive PowerA Naruto: Sónen-hen animesorozat nyitófőcím dalaBye ByeA Kimi to boku animesorozat nyitófőcím dalaAi no kotobaA TBS Nacu Sacas: Egao no tobira elnevezésű rendezvényének betétdalaSweet DriveAz FMQ League Power Play dalaNidzsiiroAz Asahi Breweries Fukuoka SoftBank Hawks Óen Projectjének dalaAz FCI FCI Morning Eye televíziós sorozatának témazenéjeSzajonara MemoryA Naruto sippúden animesorozat nyitófőcím-dalaAz MBS Rokemicu: Roke×Roke×Roke televíziós sorozatának 2013. februári zárófőcím dalaJowamusi-szanA Kjó, koi va hadzsimemaszu című film főcímdalaKono hiroi szora no sita deAz MBS Rokemicu: The World televíziós sorozatának 2014. januári zárófőcím dalaMelody MakerA TVK Saku Saku című televíziós sorozatának 2014-es nyitófőcím dalaMy DarlingA Shinagawa Prince Hotel Epson Shinagawa Aqua Stadiumjának 2014-es kampánydalaStart LineA Kindaicsi sónen no dzsikenbo R animesorozat zárófőcím dalaOrangeA Sigacu va kimi no uszo animesorozat zárófőcím dalaSzekai vo mavasze!!A saku saku varietéműsor 2015 októberi zárófőcím dalaKimi ga iru naraA Júsa josihiko to micsibika resi nana-ri doramasorozat zárófőcím dalaA CBC Radio 2016 novemberi dalaYes or NoAz okinavai világörökségi helyszínek „5jo” elnevezésű éljenző szereplőjének témazenéje

Jegyzetek

További információk Az együttes weboldala Az együttes blogja

Kategória:Japán pop rock együttesek Kategória:2004-ben alakult együttesek