bélyegkép|jobbra|210px|Arisztotelész Raffaello Sanzio: Az athéni iskola című freskójának részlete.

Az antik görög kultúra a poliszközösségek kultúrája. A közösség, a polisz minden más javak fölött áll; az egyén csak annyiban lehet individuum, amennyiben a polisz tagja. Arisztotelész is ezt a világnézetet képviselte.

A Corpus Aristotelicum három etikai írást tartalmaz: az Eudémoszi Etika (Ethica Eudemia), a Nagy Etika (Magna Moralia), és a Nikomakhoszi Etika (Ethica Nicomachea).

Az Eudémoszi Etika és a Nagy Etika eredetiségéről számos elmélet született, és csak a XX. század elejétől kerültek be az Arisztotelészi művek panteonjába. Az Eudémoszi Etikáról, Rudolf Christoph Eucken mutatta ki, hogy grammatikája arisztotelészi, Werner Jaeger pedig kimutatta, hogy beletartozik a Protreptikosztól a Nikomakhoszi Etikáig vezető fejlődés vonalába.Sir David Ross: Arisztotelész (Osiris, 1996; ford. Steiger Kornél.) Jaeger óta senki sem vonja kétségbe sem azt, hogy az Eudémoszi Etika Arisztotelész saját műve; sem azt, hogy jóval a Nikomakhoszi Etika előtt keletkezett. Jaeger a Nagy Etikát viszont kései peripatetikus írásnak tekintette.Heller Ágnes: Arisztotelész korai etikái; in.: Arisztotelész: Eudémoszi Etika - Nagy Etika, ford. Steiger Kornél (Gondolat 1975) 253 o.

Tény, hogy amikor más művében Arisztotelész az Etikára utal – Politika III. könyvének 7. fejezetében: „mint már korábban az etikában kifejtettem”Steiger Kornél fordítása –, csak egy Etikára utal, ami a Nikomakhoszi Etikának felel meg. Ez jelentheti azt, hogy az Eudémoszi Etikát és a Nagy Etikát nem ő írta, vagy nem tekintette a nyilvánosságnak szánt műveknek.

Valószínűleg elsőnek a Nagy Etika íródott, majd utána az Eudémoszi Etika és végül a Nikomakhoszi Etika. A Nagy Etikában és az Eudémoszi Etikában bírálja a platóni ideatant, de nyíltan csak a Nikomakhoszi Etikában száll szembe vele. Továbbá a Nagy Etikában Arisztotelész még nem tekinti erényeknek az észképességeket, de tesz némi utalást rá: „Vajon erény-e a bölcsesség, vagy nem? … ebből nyilvánvaló, hogy a bölcsesség: erény”.Magna Moralia 1197 b 34. A Nikomakhoszi Etikában pedig már kategorikusan kijelenti, hogy az észképességek erények.

Az arisztotelészi etika: boldogságetika, középpontjában a boldogság (gör. eudaimonia) áll, arra keresi a választ, hogy az ember a társadalmon belül hogyan érheti el a legnagyobb boldogságot. Szakít azzal a platóni hagyománnyal, miszerint létezik egy örök ’Jó’ idea, ami egyetemes érvényű minden ember számára, szerinte a jó relatív fogalom, minden embernek más és más jelentheti a ’Jó’-t. Ami közös minden emberben, hitványban és erkölcsösben egyaránt, az az, hogy mindenki a maga ’Jó’-ján keresztül a boldogságot keresi.

Az arisztotelészi etika alapkérdései Arisztotelész kétféle filozófiát, különböztet meg: Az elméleti tudományok (ami a megismerésre irányul); A cselekvés tudományok (a dolog megszerzésére irányul), ide tartozik az etika is.

Az etika és a politika kérdései nem a spekulatív filozófia részei, hanem a cselekvés filozófiájáé, nem megismerni kell az erkölcsöt, hanem gyakorolni kell azt, csak így válhat valaki erényessé. Mint ahogy nem lesz valakiből bátor csupán attól, hogy tudja, hogy mi a bátorság. Nem azt kell vizsgálni, ahogy Szókratész és Platón tette, hogy mi az erény, hanem azt kell vizsgálni, hogyan keletkezik, hogyan jön létre.

Bármilyen különböző utakon is járnak az emberek az életben, függetlenül elfoglaltságuktól vagy mesterségüktől, mindenki a boldogságot (eudaimonia) keresi. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a boldogság mindenki számára ugyanazt jelenti, hisz ahogy minden mesterségnek is más a végcélja, úgy különböző tevékenységet űző emberek más és más dologban fogják megtalálni a boldogságukat. A cél a legnemesebb boldogság megtalálása, ez csak az erényes embereknek juthat osztályrészül. Ezért fontos az erény részletes elemzése.

Az arisztotelészi etika középpontjában az erény áll, ezért etikáját erényetikának is szokták nevezni, alapkérdése az, hogyan válhat egy ember erényessé, a legtökéletesebb jó értelmében boldoggá? Lényegében ezzel a kérdéssel foglalkozik mindhárom etikában.

Arisztotelész az emberi jellem mibenlétének a megállapítására törekszik, a hitvány és a kiváló jellemek minél pontosabb meghatározására avégett, hogy kerülni tudjuk a hitványat és törekedjünk a kiválóra. A helyes jellem leírásakor elsősorban azt veszi figyelembe, hogy mi a leghasznosabb az állam számára, melyik emberi magatartásforma: azt nevezi erényes életformának. Nem azzal foglalkozik, amit a mai etika legfőbb problémáinak tekintünk, vagyis, hogy mi a kellő, vagy mit kell, mit szabad cselekedni. Arisztotelész a cselekvő ember lelki-erkölcsi minőségéről, azaz jelleméről mond ítéletet. Az erkölcsi tettek vizsgálatával nem foglalkozik. Az etika alapkérdése tehát az, hogy hogyan, milyen erények révén juthatunk el a legnagyobb boldogsághoz.

A legfőbb jó: a boldogság

Arisztotelész szakít elődei elképzelésével, hogy létezik egy általános jó, ami minden ember számára egyforma, azt mondja: „… a legfőbb jóról kell beszélnünk, mégpedig arról a legfőbb jóról, amely számunkra a legfőbb jó.”MM 1183 a 1. Azt állítja, hogy az erkölcsnek csak az emberre vonatkoztatva van értelme, ember nélkül nem beszélhetünk erkölcsről sem, az erkölcs valójában az emberek közti viszony, és nem társadalmi viszony, ahogyan elődei tekintették.

Arisztotelész a jó fogalmának kidolgozásakor kiinduló pontnak tekintette az emberek sokféleségét, partikularitását: minden mesterségben és tudományban más és más a jó, ezért a jónak nincs olyan jelentése, amely a kifejezés valamennyi használatában közös volna. Ahány ember annyiféle jó is van, minden ember valami másban találja meg a neki megfelelő jót. Arisztotelész tagadja Platón ideatanát azt állítva, hogy nincs egy közös jó idea, mert különböző kategóriákban más és más a jó. Továbbá, ha csak egy jó lenne, akkor ezzel csak egy tudomány foglalkozhatna. Ez azonban nem így van. Platón azt állítja, hogy ami örökkévaló az inkább rendelkezik tökéletességgel, mint ami mulandó. Arisztotelész válasza a következő: ami örökkévalóságtól fogva fehér, az semmivel nem fehérebb mint az, ami egy napja fehér.

Arisztotelész szerint a legfőbb jónak két kritériumnak kell megfelelnie: 1. olyannak kell lennie, hogy mindig önmagáért válasszuk, és sohasem másért, a legfőbb jónak mindig célnak kell lennie, és sohasem eszköznek; 2. önmagában elégségesnek kell lennie.

Legfőbb jónak Arisztotelész mindhárom etikában a boldogságot nevezi meg. A boldogság, az amire minden ember egyaránt törekszik, függetlenül mesterségétől. Mindenki egyetért abban, hogy boldogság a legkiválóbb az emberi javak közül. Bár minden cselekedet más és más célra törekszik, mintahogy más a célja az orvostudománynak és más a hadtudománynak, a végcél minden esetben ugyanaz: a boldogság elérése. A boldogságot az ember mindig önmagáért választja, és sohasem másért; és amit önmagáért igyekszünk elérni, az mindig tökéletesebb, mint amit másért.

A boldogság nem lehet olyasvalami, ami véletlen. A boldogságnak olyan valaminek kell lennie, ami az emberek tulajdonságaitól és cselekedeteiktől függ.EE 1215 a 3.

A boldogság lényege az ember munkájában keresendő. Ez olyasvalami kell, hogy legyen, amit csupán az ember tud véghez vinni. Ezért ez nem lehet a táplálkozás, mert az a növényekben is megvan, a szaporodás sem lehet, mert az az állatokban is megvan. Így nem marad más hátra, minthogy az eszes lélekrészben keresni az ember munkáját, hisz ennek a lélekrésznek engedelmeskedik az értelem nélküli lélekrész is, és csak az ember rendelkezik vele. Arisztotelész arra a végkifejletre jut, hogy: „az ember különleges munkája nem egyéb, mint a lélek értelemszerű – vagy legalábbis nem értelem nélkül való – tevékenysége”.NE 1098 a 6. Az átlagembernek és a kiváló embereknek a munkája egynemű, mintahogy egynemű az átlag lantos játéka a kiváló lantos játékával, mert a munka fogalmához csupán a kiválóság nagyobb foka járul: az átlag lantos munkája a lantolás, a kiváló lantos munkája pedig: a jól lantolás. Ugyanígy az ember munkáját is életműködésnek kell tekintenünk, éspedig értelmes lelki tevékenységnek és cselekvésnek, viszont a kiváló emberét olyannak, amely mindezt a tevékenységet jól és helyesen végzi, mindezek alapján azt tudhattuk meg: az emberi értelemben vett legfőbb jó a lélek erény szerinti, a legtökéletesebb erény szerinti tevékenysége.

Egy emberről akkor mondható el, hogy boldogan élt, ha egész életében az erénynek megfelelően cselekedett: „a boldogság az erény szerinti életben van”.MM 1184 b 4.

A legfőbb jó tanulmányozására az a tudomány hivatott, ami a többi tudomány fölött áll, mert a vezető tudomány céljai mindig előbbre valóak a többi, neki alárendelt tudományénál. Ez a tudomány pedig az államtudomány.

Az államtudomány művelője nem lehet akárki, bizonyos kritériumoknak kell megfelelni: nem lehet ifjú vagy jellemében fiatal, mert a fiatalos jelleműek inkább engedelmeskednek az érzelmeknek, mintsem az erkölcsnek. Továbbá három embertípust ismertet Arisztotelész: a tömeg ember, a közügyekkel foglalkozók és az elmélkedő életformát választók. Ezek közül csak az elmélkedő életformát folytató ember felel meg, mert az előbbi kettő – a tömeg ember és a közügyekkel foglalkozók – mulandó dolgokkal foglalkoznak. A tömeg ember az élvhajhászásnak él, a boldogságot mindig külső, tőle nem függő javakban keresi. A közügyekkel foglalkozó ember pedig a kitüntetést és az elismerést keresi, az ő boldogsága sem magától függ, mert a kitüntetést és elismerést mindig valaki mástól kapja.

Bár az elmélkedő életformát tartja a legmegfelelőbbnek, Arisztotelész nem ítéli el az anyagi javakat sem: ”Ámde a boldog embernek, mivel ember, szüksége van a külső jólétre is … külső javak nélkül nem érhetjük el a boldogságot”.NE 1178 b 9. Steiger Kornél fordítása

bélyegkép|balra|200px|Nikomakhoszi Etika (részlet)

Az erények

Arisztotelész szerint nincs semmi az emberi „természetben”, ami nem válhatna erénnyé, semmi nincs a természetben, ami ne lehetne az erény forrása.Heller Ágnes: Arisztotelész korai etikái. In: Arisztotelész: Eudémoszi Etika – Nagy Etika (ford. Steiger Kornél) Gondolat Kiadó, Budapest 1975.

Boldog csak az lehet, aki az erényeknek megfelelően cselekszik, ezért az erények közelebbi vizsgálatra szorulnak. Jókká vagy hitvánnyá az erények révén válik az ember, tehát nem azt kell meghatározni, hogy mi is az erény, hanem a cselekvés körülményeit kell vizsgálat alá vetni.

Hogy egy ember erényes vagy erényesen cselekszik akkor mondhatjuk, ha úgy cselekszik, hogy 1) tudja mit tesz, 2) elhatározása alapján teszi magának a dolognak a kedvéért, továbbá 3) állandósult lelki alkatból következően. Egy jó tett a következő két elemet kell, hogy magába foglalja: (a) a megcselekedett tettnek minden körülmény között annak kell lennie, amit az illető körülmény esetében cselekedni kell, (b) kiváltó oka valamilyen jó motívum kell, hogy legyen.

Három minőséget sorol fel Arisztotelész, ezek közül az egyiknek az erény kell, hogy legyen: érzelem, érzelmi képesség vagy lelki alkat. Majd arra a következtetésre jut, hogy az erénynek lelki alkatnak kell lennie, mely egy képesség gyakorlása révén fejlődik ki. Érzelem vagy érzelmi képesség azért nem lehet, mert érzelmei alapján egyetlen embert sem ítélhetünk erkölcsösnek. Továbbá az érzelmek nem előfeltételeznek elhatározást.