Az államháztartás a központi és a helyi kormányzat bevételeit és kiadásait tartalmazó mérleg, illetve az ezekre vonatkozó szabályrendszer (más néven az államháztartás rendszere). Az államháztartás az állam gazdálkodási rendszerének egésze. Azt a tevékenységet, amellyel az állam a bevételeit beszedi és összegyűjti az állami költségvetésbe, mint pénzalapba, majd azt felhasználja kiadásai teljesítésére, államháztartásnak nevezzük. Az állam olyan feladatokat lát el a köz érdekében, amelyeket a gazdaság többi szereplői nem tudnának megoldani. Ezeket a feladatokat közfeladatoknak nevezzük.
Feladatai allokáció: az állam a szükséges erőforrások megszerzésével és felhasználásával biztosítja a közösségi feladatok ellátását újraelosztás: korrigálja a vagyoni értékű jogok örökléséből és a piaci működésből származó jövedelmi és vagyoni aránytalanságokat az egyensúly megőrzése: elősegíti a gazdasági növekedés feltételeinek a megteremtését a megfelelő szintű foglalkoztatás, csoportérdekek összehangolása jogi keretek kialakítása önfenntartás
Működésének feltételei Az államháztartás működéséhez meg kell teremteni a feltételeket: a megfelelő pénzügyi egyensúlyra a kijelölt állami feladatvállalás teljesítésére a közpénzekkel való hatékony gazdálkodásra a közpénzekkel való gazdálkodás ellenőrizhetőségére
Alrendszerei Magyarországon
Az államháztartási törvény 2010. január 1-je előtt négy államháztartási alrendszert sorolt fel: központi költségvetés társadalombiztosítási költségvetés elkülönített pénzügyi alapok mérlege helyi önkormányzatok gazdálkodása (mérlege)
2010. január 1-je óta a jogi személyiséggel nem rendelkező társadalombiztosítási alapok és az elkülönített állami pénzalapok a központi alrendszer részét képezik, azaz az államháztartás két alrendszerből áll: központi alrendszer önkormányzati alrendszer
Alapegységei költségvetési szervek alapok előirányzatok
Gazdálkodása Bevételei Az állami kiadások fedezéséhez szükséges bevételek formái sokfélék. Jellegük alapján két kis csoportot alkotnak: az egyik a végleges, vagy vissza nem térülő bevételek és a másik az átmeneti, vagy visszatérülő bevételek.
A végleges, vagy vissza nem térülő bevételek:
adók vámok illetékek járulékok befizetése hozzájárulások bírságok
Az átmeneti, vagy visszatérülő bevételek:
belső kölcsönök külföldi kölcsönök egyéb visszatérítéses pénzigénybevételek
Kiadásai Az állami kiadások:
szociális és egészségügyi ellátás kultúra, oktatás honvédelem és a rend-, és jogbiztonság
Egyéb kiadások:
a központi költségvetés gazdálkodó szervek részére nyújtott támogatásai nemzetközi kapcsolatokból eredő kiadások adósságszolgálat
Egyenleg A bevételek és a kiadások különbsége a többlet (ha pozitív) vagy a hiány (ha negatív).
Lásd még Államháztartási reform Költségvetés Gazdaságpolitika
Jegyzetek
További információk Dr. Sóvágó Lajos: Államháztartási ismeretek
Allamhaztartas