Szennay András (szül. Szennay József; Budapest, 1921. június 2. – Pannonhalma, 2012. augusztus 22.) bencés szerzetes, egyetemi tanár, pannonhalmi főapát (1972–1991).
Pályafutása A gimnáziumot a budapesti bencéseknél végezte. 1939. augusztus 6-án lépett a rendbe; 1941. június 27-én első, 1944. június 27-én ünnepélyes fogadalmat tett, majd november 19-én Apor Vilmos győri püspök szentelte pappá rendtársával, Thurzó Kálmánnal együtt.
Ezután Oroszváron (Moson vármegye) Lónyay Elemér herceg és Stefánia hercegnő lelkészeként működött. 1946 júniusában Budapesten teológiai doktor, majd Pannonhalmán főapáti titkár lett. 1947 szeptemberétől Budapesten a bencés gimnáziumban tanított, 1950-től a Veres Pálné Gimnázium hittanára volt, 1950 szeptemberétől a Hittudományi Akadémia könyvtárosaként működött. 1965. február 1-jén kinevezték az alapvető hittan tanszéken nyilvános rendes tanárrá, 1975–76-ban a Hittudományi Akadémia dékánja volt.
A meg nem alkuvó Legányi Norbert főapát lemondatását követően, egy négy évig elhúzódó folyamat végén – melybe az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) a kezdetektől a rendszerhez lojális Szennay helyzetbe hozása érdekében avatkozott be – 1972. november 6-án pannonhalmi bencés főapáttá választották. Kinevezését az ÁEH is jóváhagyta (a korábban megválasztott Jáki Zénóéval szemben), mivel a Belügyminisztérium ügynöke volt Szemere és Szénási fedőnéven. Azok közé tartozott, akik főpapként is hálózati személyek maradtak. 1981-ben újabb 9 évre megerősítették; a Magyar Bencés Kongregáció prézes-apátja lett. 1987 júniusában a katedrát otthagyta. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hittudományi bizottságának tagja, papi továbbképző és hivatásgondozási bizottságának elnöke, a katolikus gimnáziumok és kollégiumok bizottságának ügyvivője volt. Az ő apáti szolgálata alatt épült meg és került átadásra 1984-ben a bencés rend budapesti Tanulmányi Háza.
1991-től főapáti székéből visszavonult. Utóda dr. Várszegi Asztrik lett. Utolsó éveit tolószékben kényszerült tölteni, azonban a közösség ünnepein és összejövetelein továbbra is részt vett.
1968-tól a Teológia főmunkatársa, 1971-től 1995-ig felelős szerkesztője, 1983-ig szerkesztő bizottsági tagja volt az Internationale Dialogzeitschriftnek és a Diakónia folyóiratnak. 1990−92-ben a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnökeként működött.
Művei Teológia és élet; Szent István Társulat, Budapest, 1966 Rejtőző istenség. Hívők és nemhívők a dialógus útján. Budapest, 1969 Hitünk sodrában. Budapest, 1974 Régi és új a liturgia világából. Radó Polikárp OSB emlékére. Szerk. Budapest, 1975 Népek nagy nevelője. Szent Benedek emlékezete. Szerk. Budapest, 1981 Isten vándorló népe. Budapest, 1982 Jézus Krisztus – életünk középpontja. Szerk. Közrem. Szalai János, Takács Gyula, Tomka Ferenc. Budapest, 1982 Teológiai évkönyv 1982. Szerk. Budapest, 1983 Boldogok, akik házadban laknak... Lukács Lászlóval és Szebeni Andrással. Budapest, 1988 A kereszt titka. Nagyheti elmélkedések. Pannonhalma, 1992 (2. átdolgozott, bővített kiadás, 2006) Urunk mikor eljön. Adventi és nagyheti elmélkedések. Pannonhalma, 1993 A hittudomány alapvetése. Pannonhalma, 1995 (A Pannonhalmi Főiskola könyvei 7.) Nyitott kapuk egyháza. Pannonhalma, 1995 Unum omnes in Christo. Szerk. Somorjai Ádámmal. Pannonhalma, 1995 Visszatekintés. Válogatás az elmúlt negyedszázad interjúiból, előadásaiból, írásaiból. Pannonhalma, 2001 A kereszt titka. Nagyheti elmélkedések; 2. átdolgozott, bővített kiadás; Bencés, Pannonhalma, 2006 Kiáltás a mélyből; Tihanyi Bencés Apátság, Tihany, 2011
Jegyzetek
Források Magyar katolikus lexikon Elhunyt Szennay András
Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1921-ben született személyek Kategória:2012-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Pannonhalmi főapátok Kategória:Magyar bencés szerzetesek