Kottán György (Budapest, 1946. október 6. – 2023. szeptember 25.) magyar labdarúgó, edző.

Pályafutása Labdarúgóként Az MTK csapatában kezdte a labdarúgást. 1970. április 5-én a Diósgyőri VTK ellen mutatkozott be az élvonalban, ahol csapata 3–1-re győzött. Kottán a 35. percben állt be Becsei József helyére és öt perc múlva gólt szerzett. 1972-ben Ausztriába távozott, ahol osztrák állampolgárként a SK VÖEST Linzben szerepelt és tagja volt az 1974-es bajnokcsapatnak. Ezt követően Nyugat-Németországba szerződött, ahol a Bayer Uerdingen játékosa lett. 1979-ben az amerikai Los Angeles Aztecs csapatánál már segédedzőként is tevékenykedett, amikor abbahagyta az aktív labdarúgást.

Edzőként Elvégezte a kölni sportegyetemet, majd a Los Angeles Aztecs együttesénél a holland Rinus Michelstől tanulhatott.

2000 októbere és 2003 júniusa között a bangladesi labdarúgó-válogatott szakvezetőjeként dolgozott. 2003-ban megnyerték a Dél-Ázsia Kupát. Távozását követően két és fél évig nem volt szövetségi kapitánya a válogatottnak. A dakkai Muktidzsoddha Szangszad KC-hez szerződött, volt edzője a Churchill Brothers csapatának is.

Bangladesi szolgálatát befejezve Németországba visszatérve a FIFA Mobile Goal-projectjében (a harmadik világ országainak futballinfrastruktúra-fejlesztésében) tevékenykedett.

2009. február 21-től 2010-ig irányította a pakisztáni labdarúgó-válogatott szakmai munkáját, ahol korábban az 1970-es évek közepén Kalocsay Géza is tevékenykedett. Az UEFA edzőképzésének irányítója.

Sikerei, díjai Játékosként Osztrák bajnokság bajnok: 1973–74

Edzőként A Daily Star Sport című lap az Év edzője címmel tüntette ki. 2000-ben Dél-Ázsia legjobb futballedzőjének választották.

Jegyzetek

Források

Dénes Tamás, Peterdi Pál, Rochy Zoltán, Selmeci József: Kalandozó magyar labdarúgók. Arena 2000, Budapest, 1999.

Külső hivatkozások Fussballdaten adatlap – NASL adatlap –

Kategória:1946-ban született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Osztrák labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:A VÖEST Linz labdarúgói Kategória:A KFC Uerdingen 05 labdarúgói Kategória:A Los Angeles Aztecs labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Osztrák labdarúgóedzők Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában Kategória:Budapesten született személyek