A Celine: A világ szemén keresztül (Celine: Through the Eyes of the World) Céline Dion kanadai énekesnő dokumentum- és koncertfilmje, mely a Taking Chances Tour koncertkörút eseményeiből készült.

2010. február 16-án mutatták be először Miamiban, a DVD egy nappal később jelent meg a The Hot Ticket, a Sony Pictures Entertainment egyik részlegének forgalmazásában. Francia nyelvterületeken Céline autour du monde címen adták ki, Québecben 2010. február 11-én jelent meg.

Cselekmény

A 2008-ban zajlott Taking Chances Tour koncertkörút során Dion öt kontinens huszonöt országában összesen 132 koncertet adott. A körút igazán sikeresnek bizonyult, több mint 3 millió jegyet adtak el világszerte. A turné ideje alatt a forgatócsoport 800 órányi felvételt készített. Számos, a koncertek közötti, a színfalak mögötti jelenet készült, melyek által a rajongók betekintést nyerhettek egy ilyen turné hátterében, előkészületeibe és az énekesnő családi életébe is.

A Sony nemzetközi forgalmazásért felelős elnöke, Rory Bruer azt nyilatkozta a filmről: „A rajongók számára ez egy lehetőség, hogy halljanak egy remek hangú színészt a színpadon és bepillantást nyerjenek az életébe is.”

Dion szerint „ez egy csodálatos világ körüli turné volt, de ez a film jóval több puszta koncertfilmnél. Hagytam, hogy a kamerák kövessenek mindenhova. Van sok jó és rossz pillanat, és nagyon személyes... és kétségtelenül a legbizalmasabb utazás, amit valaha is megosztottam a rajongóimmal.”

Megjelenés

A film az Egyesült Államokban, Kanadában, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában 2010 februárjában került műsorra. Február 17-től nyolc napon keresztül tekinthették meg a rajongók Észak-Amerika legtöbb filmszínházában. A jegyeket 2010. január 22-től árusították, melyekhez a The Hot Ticket weboldalán lehetett hozzájutni. A Sony Ausztráliában csak egy héttel későbbre tette a mozibemutatót.

Népszerűsítés

Dion Oprah Winfrey talkshowjában beszélt a közeledő filmről, a The Oprah Winfrey Show ezen műsorát 2010. február 10-én sugározták.

Február 15-én Larry King műsorában szintén interjú készült az énekesnővel, melynek során a filmről beszélt, ezután 16-án került sor a miami premiervetítésre.

Fogadtatás

Listahelyezések és minősítések

Listahelyezések ListaLegjobb helyezésAusztrál zenei DVD lista ARIA Top 40 Music DVD Chart. Hozzáférés ideje: 20120901.2Osztrák zenei DVD listaMusik-DVD-charts . Hozzáférés ideje: May 27, 2010.8Flamand zenei DVD listaUltratop 10 Muziek-DVD. Hozzáférés ideje: May 14, 2010.1Vallon zenei DVD listaUltratop 10 DVD Musicaux. Hozzáférés ideje: May 14, 2010.1Cseh zenei DVD listaTOP 20 hudební video. Hozzáférés ideje: May 19, 2010.5Kanadai zenei DVD lista1Dán zenei DVD listaMusik DVD Top-10. Hozzáférés ideje: May 14, 2010.3Holland zenei DVD listaDutch DVD music top 30. Hozzáférés ideje: May 17, 2010.2Finn zenei DVD listaSuomen virallinen lista - Musiikki DVD. Hozzáférés ideje: May 13, 2010.7Francia zenei DVD listaClassement officiel des ventes de DVD Musicaux. Hozzáférés ideje: May 14, 2010.2Német zenei DVD listaDire Straits preschen vor . Hozzáférés ideje: May 27, 2010.6Magyar zenei DVD listaDVD top 20 lista. Hozzáférés ideje: May 21, 2010.3Ír zenei DVD listaTop 10 Music DVDs . Hozzáférés ideje: May 14, 2010.5Olasz zenei DVD listaDVD musicali - classifica settimanale . Hozzáférés ideje: May 14, 2010.3Új-Zélandi zenei DVD listaTop 10 Music DVDs . Hozzáférés ideje: May 11, 2010.2Portugál zenei DVD listaTop 30 DVD's musicais . Hozzáférés ideje: June 9, 2010.8Dél-Afrikai zenei DVD lista2Spanyol zenei DVD listaTop 20 DVD Musical . Hozzáférés ideje: May 19, 2010.17Svéd zenei DVD listaVeckolista DVD Album. Hozzáférés ideje: May 14, 2010.2Svájci zenei DVD listaMusik-DVD Top 10. Hozzáférés ideje: May 12, 2010.4Brit zenei DVD listaMusic video top 40 . Hozzáférés ideje: May 16, 2010.1Amerikai Billboard zenei DVD lista2

Minősítések OrszágMinősítésArany2x gyémántPlatinaArany

Jegyzetek

További információk Hivatalos weboldal IMDb A kiadvány Céline Dion weboldalán PORT.hu

Kategória:Koncertfilmek Kategória:Kanadai dokumentumfilmek Kategória:Céline Dion Kategória:Portréfilmek