bélyegkép|jobbra|250px|A betegséget okozó RNS-vírus A nyugat-nílusi láz néven ismert zoonotikus vírusbetegséget a nyugat-nílusi vírus okozza, amely szúnyogcsípéssel és vérrel terjed. A jelenlegi ismereteink szerint emberről emberre nem vihető át néhány esetet kivéve, mint amilyen a transzplantáció, vérátömlesztés és a vertikális átvitel (amikor a fertőződött anyák adják át utódjuknak). A betegség legfőbb hordozója és terjesztője az egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegipty), ez a szúnyog felelős többek között a Chikungunya-láz, valamint a Zika-vírus terjesztéséért is.

A nyugat-nílusi láz tipikusan az a betegség, amelynek terjedésében a globális felmelegedésnek és a klímaváltozásnak nagy szerepe van. A megfertőződött emberek 80%-a nincs is tudatában, hogy elkapta a vírust, súlyosabb esetekben azonban agyhártya-, agyvelőgyulladás is előfordulhat.A Nyugat-nílusi láz aktuális járványügyi helyzete Európában és Magyarországon

Korábban főleg Afrikában, Európa déli részein, a Közel-Keleten, Indiában és az Amerikai Egyesült Államokban észlelték, de mára már az egész világon elterjedt.

Az ember mellett megfertőzheti a madarakat, lovakat és más emlősöket is.

A fertőzés fő időszaka júniustól novemberig tart, de a nyugat-nílusi vírus a fertőzött madarakban áttelelhet. A betegség ellen emberek számára még nincs védőoltás, a kísérleti vakcinák fejlesztés alatt állnak, ezért a megelőzés rendkívül fontos.

Története A kórokozó nyugat-nílusi vírust először 1937-ben azonosították Uganda nyugat-nílusi régiójában, majd újból kimutatták 1950-ben Egyiptomban, itt okozta az első nagyobb járványt. A globalizálódó világ egyik negatív mellékjelenségeként a vírus 1999-ben megjelent az Egyesült Államokban is, és terjedni kezdett az észak-amerikai kontinensen.

Magyarországon Magyarországon már az 1960-as évek vége óta jelen van,Minden évben feltűnik a nyugat-nílusi vírus (Index.hu, 2012. szeptember 11.) itt-ott minden évben fellobban, attól függően, hogy mennyi a szúnyog. 2012 augusztus végéig 4 esetet regisztráltak elszórtan az egész országban. A betegek nem egymást fertőzték meg, hanem szúnyogtól (vagy esetleg más állattól) kapták el a vírust. A fertőzés fő időszaka augusztustól egészen október elejéig tart, ameddig a kórokozó szúnyogok aktívak.

2017-ben az egész év folyamán 23 esetet derítettek fel.

2018-ban csak augusztus 3. és 9. között 13 esetet regisztráltak.

bélyegkép|jobbra|250px|Aedes aegypti szúnyog

Év 2004 3 2005 0 2006 1 2007 4 2008 19 2009 7 2010 20 2011 4 2012 18Nálunk is okoz megbetegedéseket a nyugat-nílusi vírus (Origo.hu, 2014. július 17.)201331201411201518201644201721

Más európai országok 2013-ban Szerbiában alakult ki súlyos helyzet, amikor 238-an megbetegedtek és 32-en meghaltak.Nyugat-nílusi láz szedi áldozatait Szerbiában – 24.hu, 2018. július 31.

2018. júniusában Csehországban is azonosították a vírust emberekben.

Olaszországban 2018-ban 72-en betegedtek meg.

Romániában 2018. május 2. és augusztus 8. között 23 megbetegedés történt. Szerbiában ezen a nyáron öten haltak meg és a megfertőzőttek száma a 70-et is meghaladta.

Tünetek A vírus leggyakrabban nem okoz tüneteket, vagy enyhe, influenzaszerű betegséget okoz. De a vírus életveszélyes betegségeket is okozhat.

Embereknél A lappangási időszak 3-6 nap. A fertőzés az esetek 80-85%-ában tünetmentesen, 10-20%-ában lázas betegségként zajlik le, a legtöbben nem is tudják, hogy nyugat-nílusi lázuk van, mert az influenzáéhoz hasonló tüneteket mutatnak.

Gyakoribb tünetei: láz fejfájás testi fájdalmak bőrkiütés a testtörzsön duzzadt nyirokmirigyek

A legtöbb fertőzött ember enyhe tünetekben szenved, és teljesen felépül. De az idősebbek és a gyenge immunrendszerűek nagyobb valószínűséggel kapnak súlyos betegséget a fertőzés miatt.

A megbetegedés súlyosabb formája leginkább az idősebb felnőtteket érinti. Akkor fordul elő, amikor a vírus átjut a vér-agy gáton, és a következőket okozhatja:

Fejfájás Magas láz A nyak merevsége Csökkent tudat, extrém letargia és csökkent reakcióképesség a külső ingerekre (kábulat) Dezorientáció Kóma Remegés Görcsök Izomgyengeség Bénulás

Az esetek kevesebb, mint 1%-ában kóros agytörzsi elváltozások jelentkeznek: a vírus gerinc- és agyvelőgyulladást vagy agyhártyagyulladást okozhat, amely az orvostudomány jelenlegi eszközeivel nem gyógyítható és bénuláshoz, kómához vagy a halálhoz vezethet. Ritka szövődmény még a hepatitis, a hasnyálmirigygyulladás, és a szívizomgyulladás. A legveszélyeztetettebbek a fiatalok, az idősek és betegek, mert gyenge az immunrendszerük; náluk a fertőzés halállal is végződhet.

Madaraknál Madaraknál a betegség gyengeséget okozhaz, jellemző a hátraszegett fej. Egyes madárfajok, például a csirkék, úgy is megfertőződhetnek, hogy nem mutatják a betegség tüneteit. A legnagyobb pusztítás az amerikai varjak között történt.

Lovak Lovak esetében láz, izomrángások, az izmok merevsége, depresszió jelzi a megbetegedést.

Diagnosztizálása, kezelése Az egészségügyi szolgáltató vérvizsgálatot fog elrendelni a nyugat-nílusi vírus elleni antitestek ellenőrzésére. Lumbálpunkciót is végezhetnek a cerebrospinális folyadék fertőzés jeleinek vizsgálatára.

A kezelés függ az egyén tüneteitől, életkorától és általános egészségi állapotától.

A nyugat-nílusi vírussal összefüggő betegségekre nincs specifikus kezelés. Ha egy személy a betegség súlyosabb formáját, a nyugat-nílusi agyvelőgyulladást vagy agyhártyagyulladást kapja meg, a kezelés intenzív terápiát foglalhat magában, például: Kórházi tartózkodás IV (intravénás) folyadékok Lélegeztetőgép Egyéb fertőzések, például tüdőgyulladás vagy húgyúti fertőzések megelőzése Ápolási ellátás

Gyógyszer ellene nincs (2024).

Szövődmények A nyugat-nílusi vírus általában nem okoz tüneteket, szövődményeket, vagy csak enyhe, influenzaszerű tüneteket okoz. De a vírus életveszélyes betegségeket is okozhat, mint például:

Agyvelőgyulladás (encephalitis) Agyhártyagyulladás (meningitis) Agyhártya- és agyvelőgyulladás (meningoencephalitis)

Megelőzése Az emberek esetében védőoltás nincs (2024). A legjobb ezért, ha igyekezünk elkerülni a fertőzést. Ennek legegyszerűbb módja a különböző szúnyogriasztók alkalmazása.

A lovak esetében van védőoltás, amit a ló féléves korától már be lehet adni és évente meg kell ismételni.

Egyéb Aki a nyugat-nílusi lázzal fertőzött területen járt, utazása után (Magyarországon) még 30 napig nem adhat vért.

Jegyzetek

Források

A Napidokor.hu cikke, amely ismerteti az ÁNTSZ járványügyi főosztályának vezetőjével Dr. Ócsai Lajossal készült interjút a Csak csajok c. műsorban.

További információk Nyugat-nílusi láz – Európai Betegség-megelőzési és Járványügyi Központ, napi tájékoztatók

Kapcsolódó szócikkek Nyugat-nílusi vírus

Kategória:Fertőző betegségek Kategória:Trópusi betegségek