thumb|jobbra|A Semperoper 1900 körül Az Elektra Richard Strauss egyfelvonásos operája Hugo von Hofmannsthal szövegére (op. 59, TrV 223). Eredeti műfaji meghatározása „tragédia egy felvonásban”.
Ősbemutatója a drezdai Semperoperben volt 1909. január 25-én. Magyarországi bemutatója 1910. március 11-én volt az Operaházban. (Az első magyar erőkkel bemutatott Strauss-opera, ezt az előadást összesen tizenötször játszották.)
Játékideje 1 óra 40–45 perc.
A mű története Bár ez az első Strauss–Hofmannsthal-opera, a szöveg eredeti formája nem librettónak készült. Strauss 1903-ban Max Reinhardt berlini előadásában látta a „Szophoklész-fordítást”. Két év múlva, a Salome bemutatója után választotta következő operája tárgyául. Előbb maga próbálkozott a librettóvá alakítással, majd felvette a kapcsolatot a költővel. A téma hasonlósága és előző színpadi műve időbeli közelsége miatt joggal tartott születő zenéje nagy hasonlóságára a Salomééhez. 1905 végétől 1908. szeptember 22-éig komponálta az Elektrát, közben ellátta karmesteri feladatait, „menedzselte” korábbi műveit. A túlhajszoltság miatt 1907 nyarán egy fürdőhelyre vonult vissza.
Hangszerelése thumb|jobbra|130px|Ernst von Schuch, az ősbemutató karmestere Az Elektra az egyik legnagyobb zenekari apparátust igénylő mű. Az ősbemutatón 111 zenész szólalta meg az előírt több mint 140 hangszert.
1 piccolo, 3 fuvola (vagy 2–2 fuvola és piccolo); 2 oboa; 1 angolkürt (vagy 3. oboa); 1 heckelophon; 1 Esz-klarinét, 4 B-klarinét, (vagy 2 B-, 2 A-klarinét), 2 basszetkürt, 1 basszusklarinét; 3 fagott, 1 kontrafagott; 4 kürt; 2 B-tuba, 2 F-tuba (vagy 5–8. kürt); 6 trombita, 1 basszustrombita; 3 harsona, 1 kontrabasszus harsona; 1 kontrabasszus tuba; 6–8 üstdob; ütőhangszerek; harangjáték; cseleszta; 2 vagy 4 hárfa 8–8–8 I., II. és III. (!) hegedű; 6–6–6 I., II. és III. brácsa (a 6 I. brácsa IV. hegedű is lehet); 6–6 I. és II. gordonka; 8 nagybőgő
A nyomtatott kottában Strauss a fúvósokra redukált változatot is megad, amit ő „provinciális verziónak” nevezett.
Szereplők thumb|jobbra|A Svéd Királyi Opera 2009-es előadásának jelenete. A címszerepben Katarina Dalayman Klütaimnesztra – alt vagy mezzoszoprán Élektra – szoprán Khrüszothémisz – szoprán Aigisztosz – tenor Oresztész – bariton vagy basszus Oresztész ápolója – basszus A bizalmas – szoprán Az uszályhordozónő – szoprán Egy ifjú szolga – tenor Egy agg szolga – basszus A felügyelőnő – szoprán Első szolgálólány – alt Második szolgálólány – mezzoszoprán Harmadik szolgálólány – mezzoszoprán Negyedik szolgálólány – szoprán Ötödik szolgálólány – szoprán
Szolgálólányok, hangok (kar)
Cselekmény
Diszkográfia Martha Mödl (Klütaimnésztra), Anny Konetzny (Élektra), Daniza Ilitsch (Khrüszothémisz), Franz Klarwein (Aigisztosz); a Firenzei Maggio Musicale Zenekara, vez. Dimítrisz Mitrópulosz (1951 – Mitrópulosz híres firenzei előadásának élő felvétele, kis húzásokkal, tűrhetően sztereósítva) Hommage HOM 7001841 Marjana Lipovšek (Klütaimnésztra), Marton Éva (Élektra), Cheryl Studer (Khrüszothémisz), Hermann Winkler (Aigisztosz); Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, vez. Wolfgang Sawallisch (1990) EMI 6 40779 2 Waltraud Meyer (Klütaimnésztra), Deborah Polaski (Élektra), Alessandra Marc (Khrüszothémisz), Johan Botha (Aigisztosz); Berlini Állami Zenekar, vez. Daniel Barenboim (1995) Teldec (Warner) 2564 67701-3
Források Batta András: Richard Strauss. Budapest, 1984. Gondolat K. pp. 172–182 Boyden, Matthew: Richard Strauss. Ford. Borbás Mária. Budapest, 2004. Európa K. pp. 233–257 Eősze László: Az opera útja. 3. bőv. kiad. Budapest, 1972. Zeneműkiadó. pp. 287–288 Гликман, Исаак Давыдович: Мейерхольд и музыкалный театр. Ленинград, 1982. «Советский композитор» pp. 154–197 Keszthelyi Kinga: Szophoklész és a szecesszió. Az Elektra keletkezéstörténete in Operamagazin 2007. bemutatkozó szám pp. 12–13 Kloiber, Rudolf: Handbuch der Oper. 5., erw. u. neubearb. Aufl. München–Kassel stb., 1985. dtv–Bärenreiter. Bd. 2 pp. 777–780 Paul Henry Lang: Az opera. Egy különös műfaj különös története. Ford. Gergely Pál. Budapest, 1980. Zeneműkiadó. pp. 332–336 Opera. Szerk. Batta András. Ford. Szilágyi Éva stb. Budapest, 2006. Vince K. pp. 594–599
További információk Az eredeti német libretto Csáth Géza cikke a szerző által vezényelt budapesti előadásról
Kategória:Richard Strauss operái Kategória:Egyfelvonásos operák Kategória:20. századi zeneművek