Alsóhermánd () község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Besztercebányai járásban.
Fekvése Besztercebányától 10 km-re északnyugatra fekszik.
Története A község határában fekvő barlangokban már a paleolitikumban is éltek emberek.
A falu bányásztelepülésként keletkezett a Besztercebánya városhoz tartozó területen, az itt működő kohók környékén a 14. században. 1540-ben „Hermans” alakban említik először, ekkor a Thurzó-Fugger család birtoka volt, akik 8 új kemencét építettek ide. 1546-ban az itteni kohók mintegy 200 embert foglalkoztattak. 1602-ben már csak 45-en lakták és a 18. század végére megszűnt a kohászat. Lakói mészégetéssel, fafeldolgozással foglalkoztak.
A 18. század végén Vályi András így ír róla: „HERMANCEZ. Réz olvasztó hely Besztercze Bányának birtokában, és ugyan annak filiája.”
1828-ban 24 házában 175 lakos élt, akik favágással, szénégetéssel és kohászattal foglalkoztak. Később az erdei munkák mellett a közeli papírgyárban dolgoztak, mely 1829-ben kezdte meg termelését a falu déli határában. 1883-ban Felsőhermánddal egyesítették.
A trianoni diktátumig területe Zólyom vármegye Besztercebányai járásához tartozott.
1957-ben vált önálló községgé.
Népessége
1890-ben 650 lakosából 514 szlovák, 119 német, 6 magyar anyanyelvű és 10 csecsemő volt.
1970-ben 377 lakosából 374 szlovák, 2 cseh és 1 egyéb nemzetiségű volt.
1980-ban 274 lakosából 268 szlovák és 5 cseh és 1 egyéb nemzetiségű volt.
1991-ben 180 lakosából 179 szlovák és 1 cseh volt.
2001-ben 181 lakosából 178 szlovák, 2 cseh és 1 ismeretlen nemzetiségű volt.
2011-ben 246 lakosából 235 szlovák, 2 cseh, 1 cigány és 8 ismeretlen nemzetiségű volt.
2021-ben 261 lakosából 254 szlovák, 3 cseh, 2 cigány és 2 ismeretlen nemzetiségű volt.
Nevezetességei
A Nagy-Fátrában fekvő Hermándi-völgyben található a Hermándi cseppkőbarlang, hossza 2763 m. 1932-ben fedezték fel, 1950-óta látogatható.
Jegyzetek
További információk A hermándi cseppkőbarlang (szlovákul) Községinfó Alsóhermánd Szlovákia térképén E-obce
Alsohermand