A 2012-es China Open tenisztornát Kína fővárosában, Pekingben rendezték meg 2012. szeptember 29. és október 7. között. A férfiak számára 2012-ben az ATP World Tour Masters 1000 kategóriába tartozó verseny 14. kiadását tartották meg, a nők számára 9. alkalommal került sor a Premier Mandatory kategóriájú eseményre.

Győztesek A férfiaknál az első kiemelt Novak Đoković szerezte meg egyéniben a győzelmet, miután az 1 óra 42 percig tartó fináléban 7–6(4), 6–2-re felülmúlta a francia Jo-Wilfried Tsongát. A szerb játékosnak ez volt karrierje harminckettedik egyéni diadala, amelyet ötvenegy döntőből tudott elérni. A kínai fővárosban harmadszor sikerült győznie, így az Australian Open, Dubaj, Miami és a Canada Masters után az ötödik olyan tornája lett a pekingi, amelyet legalább háromszor megnyert.

A nőknél a világelső Viktorija Azaranka nyert, a 87 percig tartó döntőben 6–3, 6–1-re felülmúlva a második kiemelt Marija Sarapovát. A fehérorosz játékos pályafutása tizenharmadik egyéni WTA-diadalát aratta, a márciusi Indian Wells-i sikere óta az elsőt. A Sarapova elleni kemény pályás mérlege ezzel továbbjavult 6–2-re, míg döntőbeli találkozásaik során már az ötödik sikerét aratta egy vereséggel szemben. Ez utóbbiakból négyre ebben a szezonban került sor: ezt megelőzően januárban az Australian Openen, majd márciusban az említett Indian Wells-i viadalon Azaranka nyert, míg az áprilisi stuttgarti versenyen Sarapova.

A férfiaknál párosban – szettveszteség nélkül – a Bob Bryan–Mike Bryan-kettős szerezte meg a tornagyőzelmet, miután az 57 perces fináléban 6–3, 6–2-re felülmúlták a Carlos Berlocq–Denis Istomin-duót. A Bryan ikrek 2009 és 2010 után harmadszor diadalmaskodtak a kínai fővárosban, a szezon során a hetedik versenyüket nyerték meg, miközben három döntőt veszítettek el. Mike karrierje nyolcvannegyedik páros tornagyőzelmének örülhetett, amivel egyedüli csúcstartóvá vált a férfiak mezőnyében, miután lehagyta a nyolcvanhárom győzelemig jutó ausztrál Todd Woodbridge-et. Bob a nyolcvankettedik diadalát aratta, s ez volt a százhuszonhatodik döntője, míg Mike-nak a százhuszonkilencedik. A szezon során az ötvenkilencedik mérkőzésüket nyerték meg, s csupán kilencet veszítettek el.

A női páros döntőben a Jekatyerina Makarova–Jelena Vesznyina-kettős 7–5, 7–5-re győzte le Nuria Llagostera Vivest és Szánija Mirzát. A két orosz játékosnak ez volt az első közös győzelme, amióta májusban összeálltak; azóta két finálét veszítettek el, az egyiket Rómában, a másikat Madridban. A korábbi években más partnerrel mindketten voltak már döntősök Pekingben: Vesznyina 2006-ban Anna Csakvetadzéval, míg Makarova 2009-ben Alla Kudrjavcevával.

Férfi egyes

Novak Đoković – Jo-Wilfried Tsonga 7–6(4), 6–2

Női egyes

Viktorija Azaranka – Marija Sarapova 6–3, 6–1

Férfi páros

Bob Bryan / Mike Bryan – Carlos Berlocq / Denis Istomin 6–3, 6–2

Női páros

Jekatyerina Makarova / Jelena Vesznyina – Nuria Llagostera Vives / Szánija Mirza 7–5, 7–5

Világranglistapontok EredményFérfi egyesFérfi párosNői egyesNői párosGyőzelem5001000Döntő300700Elődöntő180450Negyeddöntő9025016 között45014032 között0–80164 között–5–Főtáblára jutás2030Selejtező (döntő)1020Selejtező (1. kör)01

Pénzdíjazás A torna összdíjazása a férfiak számára , a nőknek volt. EredményFérfi egyesFérfi párosNői egyesNői párosGyőzelemDöntőElődöntőNegyeddöntő16 között32 között–64 között––Selejtező (döntő)Selejtező (1. kör)

Jegyzetek

Források A verseny hivatalos honlapja

Kapcsolódó szócikkek 2012-es WTA-szezon 2012-es ATP-szezon