A Lazarvs (korábban Apey & the Pea) egy háromtagú magyar sludge metal/grunge/stoner rock együttes.
Története Az Apey & the Pea stoner/sludge/grunge-trió 2009 végén született meg a Neck Sprain-, Trillion-, Kelly Hits the Blue Sky-, illetve Remembering the Steel (Pantera-tribute)-énekes Áron András "Apey" szólóprojektjéből, egykori Superbutt-tagokkal kiegészülve. A trió első anyaga „Better Maxi” címen jelent meg az interneten 2010. június 26-án.
2011. március 14-én megjelent az ötszámos The Day Ends EP. Az utolsó koncertet 2011 augusztusában adták Keith Caputo előtt, ezután 1 évig inaktívak voltak. 2012 júniusában ismét összeálltak, 2013 februárjától pedig egy 14 állomásos országos, illetve külföldi turnén vettek részt. Júniusban megjelent az első hivatalos videóklip, a Judas, majd június 13-án megjelent az első nagylemezük, a Devil's Nectar.http://www.shockmagazin.hu/cd-kritika/apey-the-pea-devil-s-nectar 2013 szeptemberében a lemez megkapta a Kettőnégy Gumizsiráf "Az év albuma"-díjat, illetve a 2013-as év debütálólemeze lett a HangSúly zenei díj szavazásán. bélyegkép|245x245px|'Hellish' az év metálalbuma a Fonogram díj gáláján (2015) 2014 januárjában a zenekar elkezdte írni a második nagylemezét. Az album Hellish címmel szeptember közepén került kiadásra, és 2015-ben Fonogram díjat nyert az "Év hazai hard rock vagy metálalbuma" kategóriában. A HangSúly zenei díj szavazásán is elnyerte a Hellish az "Év albuma" címet, illetve az Apey & The Pea lett az "Év koncertzenekara".HangSúly díjazottak
Felléptek az amerikai Saint Vitus, illetve a szintén amerikai Crowbar előtthttp://www.shockmagazin.hu/koncert/crowbar-apey-the-pea-nadir-budapest-2014-junius-16 az A38 Hajón.
2016 áprilisában elindult az első önálló országos turnéjuk, valamint elkezdték a harmadik nagylemezük írását.
Szeptembertől további belföldi turné követi a harmadik nagylemezük bejelentését. Október 19-én az amerikai Weedeater előtt játszik a zenekar Londonban a legendás camdeni The Underworldben. Fellépnek a kanadai Dopethrone előtthttp://www.shockmagazin.hu/koncert/dopethrone-budapest-2016-oktober-24 az A38 Hajón.
2017 áprilisában 'Slaves' címmel megjelenik az első videóklip a harmadik nagylemezükről melynek címe 'HEX'. Április 25-én a zenekar elindul az első európai turnéjára egészen Angliáig. bélyegkép|Az Apey & the Pea 2017-ben 2017. szeptember 11-én megjelent az együttes harmadik nagylemeze HEX címmel.
2019 szeptemberében a zenekar bejelentette, hogy nevet váltanak és Lazarvs néven folytatják. Egy évvel később jelent meg a zenekar Lazarvs című albuma, amely 2021 áprilisában aztán "Az év hazai hard rock vagy metal albuma" kategóriában Fonogram-díjat nyert.Lazarvs: Fonogram-díjat kaptak (Heavy Hungary)
2023 júniusában bejelentik, hogy 14 év után elválnak útjaik Prepelicza Zoltán basszusgitárossal és a zenekar új felállásában folytatja tovább. A helyét Balogh Attila (Dungaree) veszi át.
A 'Blackest' című ötödik stúdióalbumuk 2023 augusztus 18-án jelent meg. A lemezről a 'Scum' és a 'Perpetual Rule' című számokra videóklip készült. A lemezbemutató koncertet 2023 szeptemberében a Budapest Parkban kerül megrendezésre.
Tagok Áron András "Apey" – ének, gitár (2008–napjainkig) Makai László – dob (2009–napjainkig) Balogh Attila – basszusgitár, ének (2023–napjainkig)
Korábbi tagok Prepelicza Zoltán – basszusgitár, ének (2009–2023)
Diszkográfia
Nagylemezek Devil's Nectar (2013) Hellish (2014) HEX (2017) Lazarvs (2020) Blackest (2023)
EP-k The Day Ends (2011)
Demók M.A.D. (2008)
Kislemezek Better (2010)
Források http://www.hang-suly.hu/dijazottak.html http://www.nowmagazin.hu/?p=6071 http://bloody-disgusting.com/news/3272407/check-this-band-out-apey-the-pea/ http://grizzlynation.dk/apey-the-pea-from-hungary-joins-the-community/ https://web.archive.org/web/20160913224317/http://www.saladdaysmag.com/apey-the-pea-devils-nectar/ http://stoner.blog.hu/2013/12/29/apey_and_the_pea_devil_s_nectar http://www.shockmagazin.hu/interju/apey-the-pea-feluton-a-sleep-torvenyei-es-a-pantera-herei-kozott http://www.shockmagazin.hu/cd-kritika/apey-the-pea-devil-s-nectar http://stoneriseportal.blogspot.hu/2013/11/friss-beszelgetes-apeyval-az-apey-pea.html http://www.nowmagazin.hu/?p=2894 http://hardrock.hu/?q=node%2F23680 http://rockstation.blog.hu/2013/07/17/kersz_egy_almat_apey_the_pea_devil_s_nectar http://zooboszlo.blogspot.hu/2013/07/devils-nectar-trackrol-trackre-aron.html http://nowmagazin.hu/?viewpost=350 http://www.femforgacs.hu/kritika/2750/Apey_and_the_Pea_Devils_Nectar_2013 http://nuskull.hu/lemezkritikak/hazai-hetzaras-apey-the-pea-devils-nectar/ https://web.archive.org/web/20130617075921/http://nuskull.hu/interjuk/apey-the-pea-interju-lemezpremier/ http://offline.hu/zene/hir/2013/06/judas-uj-apey-and-the-pea-video http://hammerworld.hu/2013/06/08/apey-and-the-pea-dal-es-klippremier-judas/ http://nuskull.hu/hirek/apey-the-pea-jovo-heten-lemezpremier/ http://stoneriseportal.blogspot.hu/2013/06/erkezik-patas-nektarinja-uj-apey-pea.html http://hammerworld.hu/2013/06/07/apey-and-the-pea-ordogi-nektar-stone-doom-izekkel/ https://web.archive.org/web/20130918154529/http://kulter.hu/2013/06/bunko-osparaszt-vonalon-indultunk-el/ http://rockelet.hu/hir/9326-apey-and-the-pea-keszul-az-ordog-nektarja https://web.archive.org/web/20160304201456/http://partyponty.hu/posts/3093-allkapocsszakito-sulyossag https://web.archive.org/web/20130402100850/http://www.passzio.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=22645 http://nuskull.hu/hirek/apey-the-pea-letoltheto-kislemez/ https://web.archive.org/web/20130330033526/http://www.passzio.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=21965 http://langologitarok.blog.hu/2011/03/14/letoltheto_apey_amp_the_pea_ep http://nemfm.blogter.hu/391529/apey_and_the_pea http://www.rockelet.hu/zenekar/5881-apey-and-the-pea http://kultblog.hu/archives/2012/10/05/20121005_Apey_and_the_Pea_Room_of_the_Mad_Robots__Durer_Kert/ http://www.r33.hu/index.php/kiadvanyaink/A/4-apey-a-the-pea https://web.archive.org/web/20150201194944/http://apey.hu/kategoria/apey-and-the-pea-2/ https://web.archive.org/web/20160324040654/http://www.port.hu/pls/w/organization.organization_page?i_organization_id=75020&i_area_id=15&i_city_id=-1&i_county_id=1&i_country_id=44&i_district_id=-1 http://concertphotos.hu/irasok/368-apey-and-the-pea-lemezbemutato.html
Jegyzetek
Kategória:Magyar metalegyüttesek Kategória:2009-ben alakult együttesek