A Nevetlenfalui Aranykalász Dal- és Táncegyüttes 1987-ben alakult dalolni, táncolni szerető emberekből, kik azt vallották: minden népnek, nemzetnek a saját népzenéje, néptánca, második anyanyelve vagy egyenlő az anyanyelvvel, ápolni, gondozni kötelességünk.

Előzmények A kórus 1967-ben alakul meg öt község – Batár, Akli, Aklitanya, Aklihegy és Nevetlenfalu lakosainak összefogásából. A 70 tagú énekkar elsősorban kolhozistákból és falusi értelmiségből állt, akik munka után hetente kétszer látogatták a próbákat.

1970-ben a nevetlenfalui kultúrház élére új igazgatókén Kosztya Margit kerül, aki immár hosszú évtizedek óta szívén viseli a tiszántúli falvak magyar népi hagyományainak ápolását, a magyar kultúra megőrzését és továbbvitelét. Még ebben az évben új művészeti vezető kerül a művelődési házba Lehotai Katalin személyében, aki az ungvári zeneművészeti szakiskola karmesteri szakán végzett, így szakemberként állt a vegyeskórus élén. 70-ről 33-ra csökkentette a létszámot, és csak azok maradtak, akik nemcsak szerettek, hanem tudtak is énekelni. Több magyar népdalfeldolgozással bővítette a műsort. Még abban az évben 12 tagú tánccsoport alakul Kosztya Margit vezetésével. Magyar néptáncokat tanít be, a megfelelő színpadi ruhákat a helyi kolhoz varratja.

1982-ben ismét változás történt a kulturális berkeken belül. Kosztya Margit a Komszomol Kolhoz kultúr-tömegmunkáért felelős elnökhelyettese lett. Azzal a céllal változtatott munkahelyet, hogy megvalósítsa nagy álmát: egyesíteni akarta a vegyeskórust és a tánccsoportot.

1985-ben a gazdaság élére Engi Gábor került, aki előzőleg párttitkárként tevékenykedett a szomszédos Határőr Kolhozban. Ő is úgy látta, a környező falvak hagyományait csak úgy őrizhetik meg, ha kigazdálkodják a pénzt egy önálló dal- és táncegyüttes létrehozására.

1986 októberében meg is alakul, amelyet egy 10 tagú zenekar kísér Huszti József vezetésével. Utóbbiakat a beregszászi gyermek-zeneiskolából szerződteti a kolhoz szakszervezete. Érdekes megemlíteni, hogy akkor a zenekar tagjainak 20, a vezetőnek pedig 60 rubelben állapították meg a bérét.

Névválasztás 1987-ben valakinek eszébe jutott, hogy az együttesnek nincs neve. Ekkor jött az ötlet, hogy mivel a formáció életre hozása a Komszomol Kolhoznak köszönhető, amely élen járt a szemesek termelésében és a tagok zöme is mezőgazdasági dolgozó, legyen Aranykalász Dal- és Táncegyüttes a neve. A döntést egyhangúlag elfogadták. A kolhoz első embere a gazdaság tiszta jövedelmének 3%-át fordította a hagyományőrző együttes működtetésére.

Elkezdődött a vetélkedés a kárpátaljai magyar gazdaságok művészeti együttesei között. A megyei szemléken a mezővári, csepei, nagypaládi, tiszapéterfalvai és más műkedvelő csoportok mellett a nevetlenfalviak is kitettek magukért.

Első külföldi fellépés 1988-ban megérkezett az első külföldi fellépésre szóló meghívás.

Fehérgyarmat és Szatmárcseke után a romániai Szentegyháza és Kökényesd, majd egy észtországi út következett Tallinnba.

A rendszerváltás után Ukrajna függetlenné válásának első évfordulóján a kijevi kultúrpalotában rendezett ünnepségen Kárpátalja magyarságát az Aranykalász Dal- és Táncegyüttes képviseli. Az 1991-es év 28 koncertet és fellépést hozott az együttes életébe. Még abban az évben megkapják a Kiváló Népi Együttes címet is.

1991-től új vezetővel dolgozott tovább az énekkar és a zenekar. Az énekkart Király Kálmán, a Chișinăui Konzervatórium friss diplomás, tehetséges, fiatal karnagya vezette tovább. A zenekart a Beregszászi Zeneiskola tapasztalt tanára, Kunák László vezette. A mezőgazdasági nagyüzem nevesítette vagyonát. Földet kaptak az együttes tagjai is. Egyre kevesebb lett a szabadidő, megszűnt az anyagi támogatás.

1996-ban volt az énekkar utolsó külföldi vendégszereplése ebben a felállásban. 1997-ben még itthon volt néhány közös fellépés és 1997 őszén az énekkar felbomlott. Az utódgazdaság a Nevetlenfalui Kft. még 2002-ig finanszírozta a tánccsoport és a kísérőzenekar utaztatásait.

2003-tól már csak a tánccsoport működik mind a mai napig. A zenei kíséret már csak felvételről szól. A színvonalat a tánccsoport megtartotta, a népi címet folyamatosan megvédte.

Az együttes háza táján mindig gondosan ügyeltek az utánpótlás-nevelésre. Különböző korú csoportokban foglalkoztak a gyerekekkel és fiatalokkal, így az együttesnek mindig volt utánpótlása.

A nevetlenfalui művészeti együttes így érte el megalakulásának 20. évfordulóját, amelyet 2007-ben, koncert keretében ünnepelt.

Napjainkban A Nevetlenfalui Községi Tanács döntése értelmében a mindenkori éves költségvetésből elkülönítenek egy részt az együttes fennmaradásának megőrzése érdekében. A próbák a Községházán folynak, és hosszú kihagyást követően 2012-ben ismét vendégszereplésre hívják meg a megfiatalodott, szerkezetileg igencsak átalakult együttest Magyarországra.

Mivel nem szerveződött fiatal vegyes-kórus, talán ezért alakult meg a Nevetlenfalui Arany Alkony Nyugdíjasklub, az egykori Aranykalász oszlopos tagjaiból. Jelenleg 18 tagból áll a néptáncegyüttes. Koreográfus Fudella Ivett. A népi zenekar 5 tagot foglal magában. Vezetője Török Sándor.

A Nevetlenfaluhoz tartozó települések: Akli, Akli Hegy, Új Akli és Batár. Ezen kis régiók kultúrház Igazgatói: Akli (Csetneki Ferenc), Batár (Fudella Ivett), Új Akli (Török Sándor), Nevetlenfalu (Máté János).

Fellépéskronológia 1987: Csepe, Tiszapéterfalva, Nagypalád, Mezővári – baráti vendégszereplések. 1988: Szatmárcseke (Magyarország) – Kölcsey Ferenc halálának 150. évf. alkalmából megrendezett országos emlékünnepség. Tiszabecs (Magyarország) – baráti vendégszereplés. A "Komszomol" kolhoz 40 éves népünnepély az Aklihegyen. 1989: Mezőkeresztes (Magyarország) – baráti vendégszereplés. Fehérgyarmat (Magyarország) – baráti vendégszereplés. Nagyszőlős – járási "Arany Ősz" népünnepély. 1990: Kökényesd (Románia) – baráti vendégszereplés. Glibake (Csernyivci megye) – országos nemzetiségi folklórfesztivál. Ungvár – népi tehetségek fesztiválja. Szentegyáza, Homoródalmás, Zetelaka (Románia) – baráti vendégszereplés. 1991: Beregszász – műkedvelő csoportok seregszemléje – megkaptuk a népi címet. Ököritófülpös (Magyarország) – baráti vendégszereplés. Salánk – Mikes-napok. Szentegyháza (Románia) – Nárcisz-fesztivál. Gyertyóagyfalu, Farkaslaka (Románia) – baráti vendégszereplés. Kijev – Ukrajna függetlenségének I. évfordulója, országos koncert, központi TV élő adása a Kultúrpalotából. 1992: Visk (Huszti járás) – IV. Kárpátaljai Magyar Folklórfesztivál. Tarpa (Magyarország) – népzenei együttesek fesztiválja. Ungvár – ünnepi koncert Ukrajna függetlenségének II. évfordulója. Ipolyszakállas (Szlovákia) – baráti vendégszereplés. Fehérgyarmat (Magyarország) – baráti vendégszereplés. Tallin, Tartu (Észtország) – egyhetes ünnepségsorozat a finn-ugor napok keretében. Ungvári TV stúdiófelvétel. 1993: Beregszász – V. Kárpátaljai Magyar Folklórfesztivál. Szolyva – nemzetiségi folklórfesztivál. Bogdán (Románia) – nemzetiségi néptánc találkozó. Csorna (Magyarország) – baráti vendégszereplés. Budapest (Magyarország) – baráti vendégszereplés. Beregszász – "Ki mit tud?" vetélkedő sorozat. 1994: Szolyva – területi nemzetiségi folklórfesztivál. Pécs (Magyarország) – határon túli magyarok fesztiválja. Bicsérd (Magyarország) – baráti vendégszereplés. Tiszapéterfalva – I. Kárpátaljai Magyar Népzene és Néptánc Tábor. 1995: Kökényesd, Halmi, Túrterebes (Románia) – baráti vendégszereplés. Fehérgyarmat (Magyarország) – baráti vendégszereplés. Nagyszőlős – műkedvelő csoportok seregszemléje – megkaptuk a népi címet. Nagyszőlős – "Arany Ősz". 1996: Mezőkövesd (Magyarország) – IX. Matyóföldi Nemzetközi Néptánc Fesztivál. Budapest (Magyarország) – európai idősek művészeti fesztiválja. Kóka (Magyarország) – baráti vendégszereplés. Napkor (Magyarország) – baráti vendégszereplés. 1997: Nagybereg – IX. Kárpátaljai magyar folklórfesztivál. Mezőkövesd (Magyarország) – X. Matyóföldi Népzenei Néptánc Fesztivál. Nagyszőlős – "Arany Ősz". 1998: Palágykomoróc – "Ki mit tud?" vetélkedő. Szürte – X. Kárpátaljai Magyar Folklórfesztivál. Kiskapus (Románia) – baráti vendégszereplés. 1999: Ungvár – területi seregszemle. Kijev – Ukrajna függetlenségének IX. évfordulója – ünnepi nagykoncert a Kultúrpalotában, élő TV közvetítés. Nagyszőlős – járási seregszemle – megkaptuk a népi címet. Nyíregyháza (Magyarország) – Nyírségi Őszfesztivál. Tokaj (Magyarország) – baráti vendégszereplés. Palágykomoróc -"Ki mit tud?" vetélkedő. Tiszaújlak – Turul-ünnepség. 2000: Beregszász – vendégszereplés. Nagyszőlős – "Arany Ősz". Tiszaújlak – Turul-ünnepség. Nagyszőlős – műkedvelő csoportok seregszemléje. 2001: Dercen – XIII. Kárpátaljai Magyar Folklórfesztivál. Nagyszőlős – "Arany Ősz". 2002: Ungvár – "Népi tehetségek" – megyei folklórfesztivál. Szürte – falunap. Tiszamogyoród – (Magyarország) – falunap. Nagyszőlős – "Arany Ősz". 2003: Nagyszőlős – műkedvelő csoportok seregszemléje – megkaptuk a népi címet. Aknaszlatina – "Sóstói melódiák" – megyei nemzetiségi folklórfesztivál. Nevetlenfalu – falunap. Nagyszőlős – "Arany Ősz". 2004: Nagyszőlős – győzelem napi ünnepi műsor. Nagydobrony – XVI. Kárpátaljai Magyar Folklórfesztivál. Eszeny – "Égtájak" (Kárpát-medencei néptánc találkozó). Nevetlenfalu – falunap. 2005: Nagyszőlős – járási borfesztivál. Ungvár – a múzeumok világnapja. Mizshirja (Ökörmező) – Nemzetiségi Folklórfesztivál. Nevetlenfalu – falunap. 2006: Nagyszőlős – győzelem napi ünnepi műsor. Nevetlenfalu – falunap. 2007: Tiszapéterfalva – KKKTF (Kárpátaljai Kulturális Könnyűzenei Tánc Fesztivál). Nagyszőlős – járási borfesztivál. 2008: Aklihegy – I. Szilvafesztivál vendégszereplés. Tiszapéterfalva – KKKTF (Kárpátaljai Kulturális Könnyűzenei Tánc Fesztivál). Pécs (Magyarország) – IV. Magyarok Világtalálkozója. Panyola (Magyarország) – vendégszereplés. 2009: Szatmárnémeti (Románia) – városnapok. Halmi (Románia) – Eperfesztivál. Nagyszőlős – járási borfesztivál. Aklihegy – Cseresznyefesztivál. 2010: Tiszapéterfalva – KKKTF (Kárpátaljai Kulturális Könnyűzenei Tánc Fesztivál). Nagyszőlős – járási borfesztivál. Aklihegy – Cseresznyefesztivál. Nevetlenfalu – falunap. Kárpátalja Expressz fogadása (Kárpátalja, Nevetlenfalu). 2011: Tiszapéterfalva – KKKTF (Kárpátaljai Kulturális Könnyűzenei Tánc Fesztivál). Nagyszőlős – járási borfesztivál. Aklihegy – Cseresznyefesztivál. Kárpátalja Expressz fogadása (Kárpátalja, Nevetlenfalu). Batár – Anyák Napi Koncert. Újakli – Fiatalok Napja. 2012: Pécs (Magyarország) – Magyar Fiatalok Találkozója. Ungvár – városnapok. Tiszapéterfalva – KKKTF (Kárpátaljai Kulturális Könnyűzenei Tánc Fesztivál). Nagyszőlős – járási borfesztivál. Aklihegy – Cseresznyefesztivál. Kárpátalja Expressz fogadása (Kárpátalja, Nevetlenfalu).

Kategória:Ukrajna