Makláry László (Kecskemét, 1950. június 28. –) Artisjus-díjas magyar karmester, érdemes és kiváló művész.

Pályakép

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomázott, majd részt vett Salzburgban a Karajan karmesterkurzuson. Ezt követően Szegeden több műfajban is kipróbálhatta magát, vezényelt operetteket, zenés játékokat, s Vaszy Viktor mellett operákat is dirigált. A musical műfajával a New York-i Broadway-n ismerkedett meg, a tanulmányúton nagy hatással volt pályájára a találkozás Leonard Bernsteinnel.

1975-ben a Budapesti Gyerekszínház zenei vezetője lett. 1976-tól a Madách Színház zenei vezetőjeként dolgozott.

1979-2024 között a Budapesti Operettszínház zeneigazgatója volt. Folyamatosan dirigál koncerteket, készít hanglemezeket a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, a Budapesti MÁV Filharmonikusokkal, a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekarral, a Budapesti Operettszínház Zenekarával.

Kitüntetései Érdemes művész (2005) Kiváló művész (2014) A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2025)https://mti.hu/hirek/2025/08/19/augusztus-20-hanko-balazs-allami-kitunteteseket-es-muveszeti-dijakat-adott-pesti

Fontosabb munkái

Verdi: Rigoletto, Traviata Puccini: Bohémélet, Pillangókisasszony, Tosca Wagner: Lohengrin Donizetti: Lammermoori Lucia Kander: Chicago, Kabaré Webber: Evita, Macskák Loewe: My Fair Lady Shönberg: Miss Saigon, A nyomorultak Bernstein: West Side Story Szörényi: István, a király Kálmán Imre: A Csárdáskirálynő, Marica grófnő, A bajadér Lehár: A mosoly országa, A víg özvegy Strauss: Bécsi vér, Cigánybáró Ábrahám Pál: Bál a Savoyban Offenbach: Párizsi élet Lévay: Elisabeth, Mozart! Presgurvic: Rómeó és Júlia Jávori Ferenc: Menyasszonytánc Wildhorn: Rudolf

Jegyzetek

Források Makláry László – Budapesti Operettszínház

Kategória:Kecskemétiek Kategória:Magyar karmesterek Kategória:1950-ben született személyek Kategória:A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Magyarország Kiváló Művésze díjasok Kategória:Artisjus-díjasok Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei Kategória:Élő személyek