Hans Erich Nossack (Hamburg, 1901. január 30. – Hamburg, 1977. november 2.) német író, költő és drámaíró.
Élete, munkássága Hans Erich Nossack jómódú hamburgi családból származott. Apjának kávéval és kakaóval foglalkozó kereskedőcége volt. 1919-ben érettségizett Hamburgban, a Gelehrtenschule des Johanneums gimnáziumban. 1919–20 téli szemeszterben beiratkozott az 1919-ben alapított hamburgi egyetem művészettörténet és irodalomtudomány szakára. 1920-ban a jénai egyetemen folytatta tanulmányait, ahol jogtudományt, valamint állam- és gazdaságtudományt kezdett tanulni, de tanulmányait 1922-ben nem abbahagyta. Még 1922-ben kilépett a Corps Thuringia Jena diákszövetségből is, ahol 1920 nyarától volt tagsága 1922 teléig. Ezzel egyidejűleg lemondott arról is, hogy családja támogassa őt, és segédmunkásként próbált megélni. Átmenetileg a Németország Kommunista Pártja tagja volt.
1923-ban visszatért Hamburgba, és 1925-ben feleségül vette Gabriele Knierert, akivel mindvégig együtt maradtak komoly nehézségek ellenére is. Banktisztviselőkét helyezkedett el, és a rá következő években bankárnak tanult. Kenyérkereső foglalkozása mellett verseket és drámákat írt.
1930-ban újra belépett a kommunista pártba. 1933-ban visszament a családi céghez dolgozni. Házkutatásokat tartott nála az SA és a rendőrség, de nem tartóztatták le. Nem sokkal később átvette az importcég vezetését.
1943-ban naplója és kéziratai megsemmisültek Hamburg bombázásában. Eltekintve néhány korábban publikált versétől, amelyek a Neue Rundschauban jelentek meg 1942-ben és 1944-ben,Ernst Klee: Das Kulturlexikon zum Dritten Reich. Wer war was vor und nach 1945. S. Fischer, Frankfurt am Main 2007, S. 438. először 1947-ben jelent meg kötete a Wolfgang-Krüger Kiadónál, Hamburgban. A rá következő évben jelent meg első könyvének fordítása Franciaországban.
Prózájában a Der Untergang (1948) témája – a háború utáni német irodalomban az elsők között - a bombázások szörnyűsége, amit szülővárosa, Hamburg lerombolása során élt át.
1949-ben megválasztották Nossackot a mainzi tudományos és irodalmi akadémia tagjának. 1950-ben többek között Hans Henny Jahnn-nal együtt a művészetek szabad akadémiájának alapító tagja Hamburgban. Továbbá a darmstadti nyelvi és költészeti német akadémia tagja.
Miután nézeteltérése támadt a Wolfgang-Krüger Kiadóval Nossack a Suhrkamp Kiadóhoz ment át, és itt jelent meg 1955-ben első és legsikeresebb regénye Spätestens im November címmel. A Suhrkamp maradt ezután a kiadója egészen az Ein glücklicher Mensch című utolsó regényéig.
1956-ban a svájci iparos Kurt Bösch segítségével megszüntette a családi céget, és az Augsburg melletti Aystetten-be vonult vissza. Ettől kezdve szabadúszó íróként tevékenykedett.
Rudolf Hagelstangeval együtt Nossack képviselte az NSZK írókat 1961-ben Delhiben, a Rabindranáth Tagore 100. születésnapja alkalmából tartott ünnepségen.
1962-ben Darmstadtba költözött. 1964-től 1968-ig Nossack volt a mainzi Akademie der Wissenschaften und der Literatur alelnöke. 1965-től Frankfurt am Mainban élt, majd felesége kedvéért 1969 decemberében visszaköltözött Hamburgba, és itt élt és alkotott 1977-ben bekövetkezett haláláig.
Hagyatéka a Német Irodalmi Archívumban található Marbachban.
Nossackot szokás „Kafka után a fantasztikum legnagyobb német elbeszélőjének“ nevezni.Rein A. Zondergeld/Holger E. Wiedenstried: Lexikon der phantastischen Literatur. Weibrecht Verlag, Stuttgart u.a., 1998 S. 252
Művei (nem teljes felsorolás) Gedichte (1947) Nekyia. Bericht eines Überlebenden (1947) Interview mit dem Tode (1948), második kiadás 1950-ben Dorothea címmel – ebben szerepel a Der Untergang Spätestens im November (1955), regény Die Hauptprobe. Eine tragödienhafte Burleske mit zwei Pausen (1956) Spirale. Roman einer schlaflosen Nacht (1956) – ebben szerepel többek között az Unmögliche Beweisaufnahme Begegnung im Vorraum (1958), két elbeszélés Der jüngere Bruder (1958), regény Nach dem letzten Aufstand. Ein Bericht (1961) Ein Sonderfall (1963), színdarab Das Testament des Lucius Eurinus (1963) Das kennt man (1964), elbeszélés Sechs Etüden (1964), elbeszélések Die schwache Position der Literatur (1966), beszédek és tanulmányok Der Fall d'Arthez (1968), regény Dem unbekannten Sieger (1969), regény Pseudoautobiographische Glossen (1971) Die gestohlene Melodie (1972), regény Bereitschaftsdienst. Bericht über die Epidemie (1973) Um es kurz zu machen. miniatúrák (1975) Ein glücklicher Mensch (1975), regény Die Tagebücher 1943–1977 (szerk. Gabriele Söhling) (1997) Geben Sie bald wieder ein Lebenszeichen. levelezés 1943–1956 (szerk. Gabriele Söhling) (2001)
Magyarul A pusztulás (Der Untergang); ford. Szaszovszky József; Magvető, Budapest, 1980 Az elveszett fivér. Szatirikus regény (Der jüngere Bruder); ford. Gergely Erzsébet; Európa, Bp., 1966 (Modern könyvtár) Interjú a halállal (Interview mit dem Tode); ford. Petra-Szabó Gizella; in: Interjú a halállal. Két évtized német elbeszélései; Európa, Bp., 1971; in: Huszadik századi német novellák; Noran, Bp., 2006 A d'Arthez-ügy (Der Fall d'Arthez); ford. Tandori Dezső; Európa, Bp., 1971; Kriterion, Bukarest, 1973
Elismerései 1957: A német iparszövetségek kultúrkörének elismerése 1961: Georg Büchner-díj 1963: Wilhelm-Raabe díj 1973: Pour le mérite a tudományért és művészetekért 1973: Alexander-Zinn díj 1974: Az NSZK érdemkeresztje
Irodalom Christof Schmid (Hrsg.): Über Hans Erich Nossack. Suhrkamp Verlag, edititon suhrkamp 406, Frankfurt am Main, 1970 Joseph Kraus: Hans E. Nossack. Verlag Edition Text und Kritik: Autorenbücher 27, C.H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München, 1981, (Einführung in das Werk) Michael Bielefeld: Hans Erich Nossack. in: Heinz Ludwig Arnold (Hrg.): Kritisches Lexikon zur deutschsprachigen Gegenwartsliteratur – KLG. Edition Text und Kritik, München (Einführung in das Werk) Gabriele Söhling: Das Schweigen zum Klingen bringen. Denkstruktur, Literaturbegriff und Schreibweisen bei Hans Erich Nossack. Die Mainzer Reihe, Bd. 81, v. Hase & Koehler Verlag Mainz, Mainz, 1995, Thomas Diecks: Nossack, Hans Erich. In: Neue Deutsche Biographie (NDB). Band 19. Duncker & Humblot, Berlin, 1999, S. 348 f. Günter Dammann (Hrsg.): Hans Erich Nossack. Leben – Werk – Kontext. Königshausen und Neumann Verlag, Würzburg, 2000. (Aufsatzsammlung) Gabriele Söhling: Hans Erich Nossack. Ellert und Richter, Hamburg, 2003 (Biografie) Andrew Williams: Hans Erich Nossack und das Mythische. Königshausen und Neumann Verlag, Würzburg, 2004. Benedikt Viertelhaus "Zum Verzweifeln sind wir nicht ehrlich genug." Hans Erich Nossack und das Problem des Untergehens in: Kritische Ausgabe. Zeitschrift für Germanistik und Literatur. Nr. 11 , Bonn, 2004 Gabriela Ociepa: Nach dem Untergang. Narrative Stadtentwürfe: Kasack - Nossack - Jünger. ATUT / Neisse, Wroclaw / Dresden, 2006 (vergleichende Studie) Susanne Bienwald: Hans Erich Nossack. Nachts auf der Lombardsbrücke. Hoffmann und Campe, Hamburg, 2007,
Film Innenleben eines Außenseiters. dokumentumfilm, 2001, 60 perc, Susanne Bienwald és Frank Hertweck filmje, Südwestrundfunk produkció, összefoglalás
Jegyzetek
Fordítás
További információk Internet-Dokumentation der Arbeitsstelle Hans Erich Nossack Akademie der Wissenschaften und der Literatur Mainz (utolsó módosítás: 2003) Nossack a Suhrkamp Kiadó oldalán Archäologie des Gewissens Siegfried Lenz nekrológja, Zeit Nr. 48, 1977. november 25. Der bestgetarnte Autor Deutschlands. Hans Erich Nossack 100. születésnapjára Rolf Vollmann írása, NZZ, 2001. január 30.
Kategória:Német írók Kategória:1901-ben született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek Kategória:Német költők Kategória:Német drámaírók