Toró T. Tibor (Temesvár, 1957. szeptember 11. –) romániai magyar politikus, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alapító elnöke, 2025-ig az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) alelnöke, ugyanazon év márciusától az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke.

Életpályája Tanulmányok Középiskolai tanulmányait befejezően 1976-ban érettségizett a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban. 1977-től a Temesvári Tudományegyetem Természettudományi Karának fizika tanszékének hallgatója volt, 1981-ben államvizsgázott. 1981-1982 között kutatófizikusi mesterképzőt végzett ugyanitt. 1987-ben sugárvédelmi fizikusi szakképesítést kapott a Bukaresti Egyetem Fizika Karán. 2002-ben biztonságpolitikai szakértői képesítést szerzett a bukaresti Honvédelmi Kollégium keretében.

Munkahelyek 1981 és 1986 között a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum fizika szakos tanára. 1986 és 2000 között kutatófizikus a Temesvári Közegészségügyi Kutatóintézet Sugárvédelmi Osztályán, majd 2000-2008 között két ciklusban parlamenti képviselő Bukarestben. 2008-tól Tőkés László EP-képviselő politikai főtanácsadója. 2009 és 2012 között az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. 2012 és 2022 között az erdélyi magyarok egyszerűsített honosítását segítő Demokrácia Központ iroda-hálózatának egyik vezetője.

Tevékenysége Politikai tevékenysége 1990-1993: a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) vezetőjeként az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Országos Elnökségének tagja 1993-2003: az RMDSZ vezetésének belső ellenzékeként működő Reform Tömörülés platform alapítója és elnöke 1996-2001: az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke 2000-2008: Temes megye magyar parlamenti képviselője, Románia képviselőháza védelmi, közrendi és nemzetbiztonsági szakbizottságának tagja 2003-ban az RMDSZ-ből kiváló Reform Tömörülésből alakult Reform Mozgalom vezetőségének tagja. 2003-2012: a Tőkés László által alapított Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nevű civil-politikai mozgalom Kezdeményező Testületének vezetője, majd a Tanács alelnöke és ügyvezető elnöke 2002-2003: Románia Alkotmányát módosító folyamat során a nemzeti közösségek különböző autonómia-formákhoz való jogáról és ennek alkotmányos garanciáiról szóló módosító csomag kidolgozója és témagazdája Románia parlamentjében 2004: a Székelyföld területi autonómiájának statútumáról szóló törvény, a nemzeti kisebbségek személyi elvű autonómiájáról szóló kerettörvény, valamint az erdélyi magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiájának statútumáról szóló törvény tervezeteinek egyik kidolgozója és témagazdája Románia parlamentjében 2004: a nemzeti közösségek parlamenti képviselete esetében az etnikai arányosság elvének érvényesítéséről szóló törvénymódosító csomag kidolgozója és témagazdája Románia Parlamentjében 2005: a kulturális autonómia közjogi keretét szabályozó módosító-csomag kidolgozója és képviselője a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény-tervezet parlamenti tárgyalása során 2010-től a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) tiszteletbeli tagja 2010 és 2012 között az EMNT képviselője a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) kül- és nemzetpolitikai szakbizottságában és plenáris testületében 2011 januárjától az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kezdeményező testületének vezetője, majd annak jogi bejegyzése (2011. szeptember 15.) után a párt alakuló Országos Küldöttgyűléséig (2012. február 25.) megbízott elnöke 2012 és 2015 között az EMNP országos elnöke, a KMKF és a MÁÉRT tagja A 2012-es romániai parlamenti választásokon a Kovászna megyei 1. számú szenátori körzetben indult. 7377 szavazattal (19,6%) második lett és pártlistán sem nyert mandátumot.Toró T. Tibor 19,6%-ot kapott – Transindex, 2012. december 11. A 2014-es romániai elnökválasztás első fordulóját követően bejelentette, hogy beadja lemondását az Erdélyi Magyar Néppárt elnöki tisztségéről az alacsony választási eredmények miatt. 2015 és 2022 között az EMNP országos alelnöke, a párt Országos Stratégiai Bizottságának elnöke 2022-tól az EMNP és az MPP egyesüléséből létrejött Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) országos alelnöke

Tevékenysége a civil szférában 1990-1995 a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ) alapító elnöke 1990-1993 a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) alapító elnöke 1990 a Bálványosi Folyamat egyik elindítója, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem egyik alapítója, jelenleg a Szabadegyetem Szenátusának társelnöke 1991-től a temesvári Szórvány Alapítvány egyik alapítója és kuratóriumának tagja 1994-től az újrainduló temesvári Magyar Ház nonprofit részvénytársaság egyik alapító tagja 1995-től a Magyar Kisebbség nemzetpolitikai szemle új folyamának szerkesztője 1995-től a kolozsvári politika-történeti dokumentációs központot működtető Jakabffy Elemér Alapítvány egyik alapítója, kuratóriumának titkára 1995-2000 a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága (VET) alelnöke 2000-től a temesvári Integratio Alapítvány alapító elnöke 2012-től a Bálványos Intézet alapítója, igazgató tanácsának elnöke

Családja Toró Tibor romániai magyar fizikus fia.

Nős, két felnőtt gyerek édesapja.

Fontosabb tanulmányok, szakmai írások Törésvonalak az erdélyi magyar politikában Ifjúsági önszerveződés Erdélyben 1989 decembere után (Reflection, a Zürichi Liberális Intézet német nyelvű periodikája, 1991) Szempontok az erdélyi magyarság regisztrációjához (Hitel – Erdélyi Szemle 6/1994) Egység és sokszínűség, avagy a sokszínűség egysége (Sokszemközt, Erdélyi Könyv Egylet, Stockholm, 1995) Eredeti demokrácia vagy liberalizált diktatúra, a politikai rendszer néhány sajátossága a posztkommunista Romániában (Magyar Kisebbség 2/1995) Az RMDSZ kormányzati szerepvállalása – zsákutca vagy kiút egy hatékonyabb politikai érdekképviselet felé (Magyar Kisebbség 1/1998), illetve a vitaindító újraszerkesztett és aktualizált változata az Útközben – pillanatképek az erdélyi magyar politika reformáról című gyűjteményes kötetben is megjelent (Pro-print, Csíkszereda, 1999) Az önkormányzati képviselők rekrutációja (a Civitas Alapítvány MOST programja keretén belül elkészült tanulmány, 1999) Közösségi érdekképviseletünk reformja („Amire felesküdtünk isten és ember előtt” – a Kolozsvári Nyilatkozat 10. évfordulójára készült gyűjteményes kötetben, Reform Alapítvány, 2002) A Székelyföld autonómia statútuma tervezetének módosulása a Parlamenthez való benyújtása előtt (Magyar Kisebbség, 1-2/2004) Tájkép, csata előtt, tárgyalás után (Krónika – Szempont, 2007. szeptember 24.) 2008 – a rendszerváltás vagy a restauráció éve? EP-választás utáni pillanatkép (Krónika-Szempont, 2008. január 25.) Romániai magyar tanulságok és jövőképek – vitaindító a magyar összefogás esélyeiről (társszerző ifj. Toró Tibor, Magyar Kisebbség, 1-2/2011) "Két pogány közt egy hazáért". "Kuruc" és "labanc" szemlélet az erdélyi magyar politikai érdekképviseletben a '89-es rendszerváltozás után; Méry Ratio–Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, Šamorín–Budapest, 2014 (Pro minoritate könyvek)

Jegyzetek

Források Toró T. Tibor az EMNP honlapján

További információk Korábbi blogja a Transindexen

Kategória:Temesváriak Kategória:1957-ben született személyek Kategória:EMNP-tagok Kategória:Magyar fizikusok Kategória:RMDSZ-tagok Kategória:Élő személyek