Upton Beall Sinclair Jr. (Baltimore, Maryland, 1878. szeptember 20. – Baltimore, Maryland, 1968. november 25.) amerikai Pulitzer-díjas regényíró, több műfajban közel száz könyvet írt.

Élete Sinclair a Maryland állambeli Baltimore-ban született Upton Sinclair Beall szeszesital ügynök és Priscilla Harden gyermekeként. Apja alkoholizmusa beárnyékolta fia gyermekkorát. Családjuk nagyon elszegényedett. Az édesanyja mélyen vallásos volt és ellenszenvvel viseltetett az alkohol, tea és kávé iránt. Idősebb korában anyja szigorú szabályai és uralkodó magatartása miatt Sinclair nem boldogult vele. Sinclair azt mondta a fiának, Dávidnak hogy 16 éves kora táján úgy döntött: megszakítja anyjával a kapcsolatot, és távol is maradt tőle 35 évig, mivel ha találkoznának, rögtön elkezdődne a vita.

Anyja tehetős családból származott. Szülei nagyon tehetős Baltimore-beli polgárok voltak, míg húga milliomoshoz ment férjhez. Sinclairnek gazdag nagyszülei voltak, gyakran tartózkodott náluk. Ez adott neki betekintést úgy a gazdagok, mint a szegények életébe is a XIX. század vége felé. Mivel életre két különböző társadalmi réteghez fűződő tapasztalat gyakorolt hatást, ez nagyban befolyásolta a könyveit. Apjának családja is nagy tekintélyű család volt délen, ám az amerikai polgárháború és az utána következő rekonstrukció ideje alatt a család felélte vagyonát és tönkrementek.

Művei (1901) Springtime and Harvest. (1903) The Journal of Arthur Stirling. (1903) Prince Hagen. (1904) Manassas. (1906) A Captain of Industry. (1906) A mocsár The Jungle Magyarul a könyv dr. Braun Soma fordításában a Nova Irodalmi Intézet gondozásában jelent meg 1934-ben. (1917) King Coal. (1919) The Brass Check. (1920) 100% – The Story of a Patriot, magyar nyelven 100% Egy hazafi története címen jelent meg 1978-ban az Európa Könyvkiadó gondozásában, Déri György fordításában. (1923) The Goose Step. (1927) Petróleum Oil, Magyar nyelven 1944-ben a General Press Könyvkiadó gondozásában dr. Braun Soma fordításában jelent meg. (1928) Boston. (1930) Mountain City. (1930) Mental Radio. (1931) Római látomás Roman Holiday B. Karinthy Emy fordításában. (1931) The Way Out. (1934) The Book of Love. (1937) A tragacskirály The Flivver King Vértes Jenő fordításában. (1938) Our Lady. (1939) Marie Antoinette. (1940) Letűnt világ Lenny Budd-World's End, Gaál Andor és Takács Gizella fordításában. (1941) Két világ között Between Two Worlds. Magyar nyelven Renaissance Könyvkiadóvállalat gondozásában Braun Soma fordításában jelent meg 1945-ben. (1942) Dragon's Teeth. (1943) Wide Is the Gate. (1944) Az elnök ügynöke The Presidential Agent. Magyar nyelven Nova Irodalmi Intézet gondozásában jelent meg Braun Soma fordításában. (1945) Dragon Harvest. (1946) Megnyerhetitek a világot A World to Win. Fordította Gergely Janka. Magyarul a könyv 1949-ben, a Nova Irodalmi Intézet gondozásában jelent meg. (1947) A Presidential Mission. (1948) One Clear Call. (1949) O Shepherd, Speak!. (1953) The Return of Lanny Budd.

Magyarul 1919-ig A posvány. Regény; ford. Baross Károlyné; Pátria Ny., Bp., 1907 Az ipar-báró; ford. Baross Károlyné; Pátria, Bp., 1908 Az elítélt. Regény; ford. Schöner Dezső; Athenaeum, Bp., 1913 (Modern könyvtár) Kutató Sámuel. Regény; ford. Schöner Dezső; Népszava, Bp., 1913 Az iparbáró. Egy amerikai milliomos életének története; ford. Sárosi Bella; Athenaeum, Bp., 1915 (Modern könyvtár) Parázna pénz; ford. Halasi Andor; Kultúra, Bp., 1918 (A Kultúra regénytára)

1920–1944 100%; ford. V. Nagy Kornél; Saly, Bp., 192? (Angol-amerikai irodalom remekei) Szén őfelsége. A bánya regénye, 1-2.; ford. Bodó Pál, Sas László; Kultúra, Bp., 1920 (A Kultúra regénytára) Jimmie Higgins. Regény; ford. Franyó Zoltán; Bécsi Magyar Kiadó, Bécs, 1923 A szerelem zarándokútja. Regény; ford. Fried Jenő; Munkás Könyvkereskedés, Kosice, 1924 Az ács fiának hívnak... Regény; ford. V. Nagy Kornél; Népszava, Bp., 1925 (Angol-amerikai irodalom remekei) Az özönvíz után. Komédia a kétezredik évből; ford. Braun Soma; Népszava, Bp., 1928 Petróleum, 1-2.; ford. Braun Soma; Saly, Bp., 1928 Hajsza a pénz után; ford. Braun Soma; Nova, Bp., 1933 A mocsár; ford. Braun Soma; Nova, Bp., 1934 Római látomás. Regény; ford. B. Karinthy Emmy; Nova, Bp., 1934 Alkohol; ford. B. Karinthy Emmy; Nova, Bp., 1935 Upton Sinclair önéletrajza; ford. Benamy Sándor; Epocha, Bp., 1938 Upton Sinclair irodalomtörténete; ford. Benamy Sándor; Epocha, Bp., 1938 Letűnt világ. Regény; ford. Gaál Andor, Takács Gizella; Renaissance, Bp., 1942 A szerelem kálváriája. Regény; ford. Kollár Ferenc [Sándor Pál]; Európa, Bp., 1942 Upton Sinclair: Letűnt világ; szövegrajzok Jeges Ernő / Kerekesházy József: A trianoni béketárgyalások – magyar szemmel; Stádium Ny., Bp., 1943 (Nemzeti könyvtár) A tragacskirály. Ford-Amerika regénye; ford. Vértes Jenő; Fővárosi Könyvkiadó, Bp., 1944 Acél; ford. Tábori Kornél, Sándor János; Nova, Bp., 1944 Munka nélkül. Regény; ford. Sándor János, Tábori Kornél; Nova, Bp., 1944

1945– Arat a sárkány, 1-2.; ford. Gergely Janka; Nova–Lincolns Prager, Bp.–London, 1945 Jimmie Higgins; ford. Tábori Mihály; Nova, Bp., 1945 Két világ között. Regény, 1-2.; ford. Máthé Elek; Renaissance, Bp., 1945 A sárkány fogai, 1-2.; ford. Gergely Janka; Nova–Lincolns Prager, Bp.–London, 1946 Rabszolgák. Regény; ford. Sándor Pál; Nova, Bp., 1946 Amerikai előörs; ford. Benamy Sándor; Epocha-Csokonai, Bp., 1947 Tág a kapu, 1-2.; ford. Gergely Janka; Nova–Lincolns Prager, Bp.–London, 1947 Az elnök ügynöke, 1-2.; ford. Gergely Janka; Nova–Lincolns Prager, Bp.–London, 1947 Bihari Klára: Kutató Sámuel. Színmű; Upton Sinclair nyomán; Kultúra Szövetkezet, Bp., 1948 (Budapesti színházak műsora) A mindenható pénz; ford. Halasi Andor; Nova, Bp., 1948 Amerikai házasság. Regény; ford. Kilényi Mária; Szikra, Bp., 1949 Jimmie Higgins. Regény; ford. Franyó Zoltán; Bratsztvo-Jedinsztvo, Noviszád, 1949 Megnyerhetitek a világot, 1-2.; ford. Gergely Janka; Nova, Bp., 1949 A szerelem tövises útja; ford. Ábel Olga, Benamy Sándor, versford. Vidor Miklós, bev. Lutter Tibor; Táncsics, Bp., 1958 (Táncsics könyvtár) 100%. Egy hazafi története. Regény; ford. Déri György, utószó Vásárhelyi Miklós; Európa, Bp., 1964 (Milliók könyve) Manó-mobil, Meseregény; ford. Tandori Dezső, ill. Réber László; Móra, Bp., 1973 Olaj!; ford. Prekop Gabriella; Európa, Bp., 1979 Upton Sinclair bemutatja: William Fox. Hollywood és a 20th Century Fox magyar alapító atyjának életrajza először magyarul; ford. Kovács Dominika, Takó Sándor; FilmHungary, Bp., 2020 (Magyarok Hollywoodban könyvsorozat)

Jegyzetek

Források Anthony Arthur, Radical Innocent: Upton Sinclair (NY: Random House, 2006) William A. Bloodworth, Jr., Upton Sinclair (Boston: Twayne Publishers, 1977) Ronald Gottesman, Upton Sinclair: An Annotated Checklist (Kent State University Press, 1973) Leon Harris, Upton Sinclair, American Rebel (NY: Thomas Y. Crowell Company, 1975) Kevin Mattson, Upton Sinclair and the Other American Century (Hoboken, NJ: John Wiley & Sons, 2006) Greg Mitchell, The Campaign of the Century: Upton Sinclair and the EPIC Campaign in California (Atlantic Monthly Press, 1991) Upton Sinclair, The Autobiography of Upton Sinclair (NY: Harcourt, Brace & World, 1962) Upton Sinclair, My Lifetime in Letters (Columbia, MO: University of Missouri Press, 1960) Kerwin Swint., Mudslingers: The Twenty-five Dirtiest Political Campaigns of All Time, (Praeger Publishers, Westport, CT, 2006) Jon A. Yoder, Upton Sinclair (NY: Frederick Ungar Publishing, 1975)

További információk Works by Upton Sinclair in audio format from LibriVox Works by Sinclair Internet Archive The Jungle Department of American Studies, University of Virginia The Cry for Justice: An Anthology of the Literature of Social Protest Bartleby.com Uppie Redux David Denby (film kritikus, The New Yorker, August 28, 2006. Biography Schoolnet Guide to the Upton Sinclair Collection Lilly Library, Indiana University The Fictitious Suppression of Upton Sinclair’s The Jungle Christopher Phelps, History News network, 6-26-2006 Article by Sinclair on EPIC Museum of the City of San Francisco A Tribute To Two Sinclairs Sinclair Lewis & Upton Sinclair Information about Sinclair and Progressive Journalism today Upton Sinclair a C-SPAN-on American Writers: A Journey Through History

Kategória:1878-ban született személyek Kategória:1968-ban elhunyt személyek Kategória:Amerikai írók Kategória:Pulitzer-díjasok