Quintus Aurelius Memmius Eusebius Symmachus (342 körül – 402/403) római szenátor és rétor. A római szenátus konzervatív, pogány irányzatának vezető alakja, Szent Ambrus unokatestvére.Frenyó Zoltán: Szent Ágoston és az augusztianizmus. MTA BTK Filozófiai Intézet - Szt. István Társulat., Budapest 2018. 156. old.
Élete
Apja az előkelő Lucius Aurelius Avianus Symmachus volt. Quintus Galliában szerzett kimagasló műveltséget, amit még ellenfelei is elismertek. 369-ben a római szenátus a Treviriben állomásozó I. Valentinianus császárhoz küldte tisztelgő követségbe, ahol ebben a minőségében részt vett egy inspekciós körúton a Rajna-vidéken folyó építkezéseken. 370. január 1-jén kelt Valentinianus-hoz írt második panegyricusában (dicsőítő beszéd) elismerően szólt az „örök védelmező” (defensor aeternus) jelzővel illetett császár erődépítő tevékenységéről, melynek köszönhetően „forrásától Óceánba torkollásáig erődök koszorúja szegélyezi a Rajna partját”. 373-ban Africa helytartója, 384-85-ben Róma elöljárója (praefectus urbi). Az egyik lányát feleségül adta Nicomachus Flavianus szenátorhoz, ezt követően a szenátus első emberének számított. Tekintélye miatt őt bízták meg, hogy először Gratianusnál, majd II. Valentinianus császárnál járjon közben a Szenátus épületében álló, és Augustus által Kr.e. 29-ben emelt Victoria-oltár (ara Victoriae) eredeti helyén való megtartásáért. Ellenfele, Szent Ambrus azonban végül meggyőzte II. Valentinianust, hogy távolítsák el azt. Symmachus emiatt 388-ban támogatta Magnus Maximus trónkövetelőt, annak bukása után csak egy Theodosius császár számára készült panegyricusa mentette meg életét. Újra visszakerült a politika élvonalába, 391-ben consuli méltóságot töltött be. Kapcsolatban állt Ausonius költővel, aki neki ajánlotta a hármas számról írt költeményét. Irodalmi szervező képességét tanúsítja, hogy Macrobius Ambrosius Theodosius Saturnalia című művének egyik szereplője, Sidonius Apollinaris pedig őt tekinti mintának levelezése során. Egyik levelének tanúsága szerint szerepet vállalt Livius történeti könyveinek kritikai kiadásában, továbbá Szent Ágostonnak állást szerzett Mediolanumban. Másik levelében arról próbálja meggyőzni Eutropiust, hogy csak ő, Eutropius képes megírni Gratianus császár germaniai hadjáratának történetét. A pogány irányzatban betöltött központi szerepét jelzi, hogy a keresztény himnuszköltő, Prudentius is verset írt ellene, Contra Symmachum címen.
Kiállása a Victoria-oltár ügyében
Polübiosz azt állította, hogy "Róma páratlan sikereinek és más államokkal szemben megnyilatkozó fölényének legmélyebb oka: az istenekről vallott felfogásuk, az az istenfélelem, amely átjárja köz- és magánéletük minden megnyilvánulását. A köztársaság fennállásának utolsó éveiben Cicero hangoztatja: kegyességünkkel, vallásosságunkkal és azzal az egyetlen bölcsességünkkel múltunk felül minden népet, hogy felismertük: mindent az istenek akarata irányít és kormányoz."Hahn István: Római istenei. In: http://vmek.oszk.hu/05400/05422/05422.pdf Amennyiben viszont az istenhit tette lehetővé a birodalom létezését, úgy felmerült a kérdés a Kr.u. IV. század végén, hogy a birodalom hanyatlását nem éppen a régi istenektől való elfordulás, és az új istenhit, a kereszténység okozta-e. A hagyományos vallásosság hívei szerint mindenről a keresztények tehetnek, a keresztények szerint éppen Krisztus tette naggyá a birodalmat, hogy annak keretében elterjeszthesse tanítását.
A szenátus épületében álló oltár ügye a IV. században a keresztény-pogány szembenállás egyik központi témája volt. Az ekkörül zajló viták tétje annak eldöntése volt, hogy Krisztus vagy pedig Győzelem istennője tette lehetővé a Római Birodalom létrejöttét. Amennyiben ugyanis Krisztus mindenhatósága az oka, úgy nincs szükség, sőt blaszfémia a Victoria-oltár. Az oltárt Kr.e. 29-ben maga Augustus szentelte fel a senatus épületében, a Curia Iuliában, és a szenátorok rendszeresen áldozatot mutattak be előtte a Birodalom megmaradásáért. Az oltárt először 357-ben távolította el II. Constantius császár, azonban 361-ben Iulianus Apostata visszaállította a helyére. Gratianus császár 382-ben újra eltávolította az oltárt. Symmachus mint praefectus urbi 384-ben a III. relatiojában foglalt állást a szobor visszaállítása mellett. A mű továbbélését jórészt annak köszönheti, hogy hozzácsatolták saját unokatestvére, Ambrus püspök erre adott válaszához. A Victoria-oltár körüli vitába Prudentius is állást foglalt, aki Contra Symmachum című művében amellett érvelt, hogy a birodalmat a rómaiak erényei hozták létre, nem a pogány istenek – emiatt lehetőség van a birodalmat kereszténnyé tenni. Írásában Symmachus a „nemzeti” hagyományok, a dicső múlt emléke, illetve neoplatonikus érvek mellett hivatkozik a Constantinus által bevezetett vallási toleranciára is:
Noha Symmachus a vitában nem járt sikerrel, a Victoria-oltárt 394-ben visszaállították a helyére. 409-ben azonban végleg eltávolították a Curia épületéből.
"Symmachus és a pogány szenátorok harcát a régi római vallás megőrzéséért a régebbi elemzők összekapcsolták valamiféle kulturális küzdelemmel a két világ között, a két világnézet között, mintha a kereszténység felvételével a római vezető réteg tagjai egyszerre megtagadták volna a korábbi pogány irodalmi kultúra örökségét is. Ugyanakkor, mint azt a Victoria-oltár körüli küzdelem is mutatja, a küzdelem valójában megmaradt a vallás területén, és nem jelentett egészen eltérő viszonyulást a római irodalmi és történelmi hagyományhoz."Eutropius: Róma rövid története. Ford.: Teravágimov Péter. Helikon. 97. old.
Jegyzetek
Fennmaradt művei Beszédek: nyolc beszédéből maradtak fenn töredékek, kettő I. Valentinianus császár, egy pedig Gratianus számára készült. Levelek kilenc könyve Relationes: a praefectus urbi császárhoz intézett iratai. Az irodalomtörténészek a Relationes írásait – Ifjabb Plinius mintájára – a Levelek X. könyvének tartják.
Magyarul
Levelek X. könyvének a III.relatioja olvasható in: A császári Róma. Szerk. Révay József. Szépirodalmi Kiadó, Bp, 1981. 230 -237. old.
Tóth Orsolya: Levelek Praetextatushoz. In.:Antikvitás & Reneszánsz 8 (2021/2) . ISSN 2560-2659. Online elérés: http://acta.bibl.u-szeged.hu/74746/1/antikvitas_es_reneszansz_008_151-181.pdf
Tóth Orsolya: Symmachus. Levelek I. könyv 1-12. In.:Antikvitás & Reneszánsz 8 (2020/6) . ISSN 2560-2659. Online elérés: https://acta.bibl.u-szeged.hu/71852/1/antikvitas_es_reneszansz_006_179-202.pdf
Források Grüll Tibor: Az utolsó birodalom. Typotex Kiadó, 2007 Michael von Albrecht: A római irodalom története I-II. Ford.: Tar Ibolya.Balassi Kiadó. Budapest, 2003-2004. Castiglione László: Az ókor nagyjai, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978, Budai Balogh Tibor: Az utolsó kísérlet. I. Valentinianus császár és a birodalom határvédelme. In: Ókor. 2011.X. évfolyam, 1. szám, http://www.romaikor.hu/romai_elet/vallas/keresztenyseg_a_romai_birodalomban/az_uj_vallas Molnár Tamás: Én, Symmachus. Lélek és gép. Europa Kiadó, Budapest, Tóth Orsolya: Symmachus papi tevékenysége leveleinek tükrében.In: A levél mint történeti forrás. Szerk.: Kincses Katalin Mária, Károli Gáspár Református Egyetem : L'Harmattan, Budapest, 37-48, 2022. ISBN: 9789634149118
Kapcsolódó szócikkek Római irodalom Arius Szent Ambrus Szent Ágoston Közkincs
Kategória:Ókori római levélírók Kategória:A 340-es években született személyek Kategória:A 400-as években elhunyt személyek