Szirmai Béla (Pécs,Szirmai Béla – életrajz (KISZ Központi Művészegyüttes) 1931. február 7. – 2011. augusztus 7.) Erkel Ferenc-díjas (1975) magyar koreográfus, egyetemi tanár. A Ki mit tud? című tehetségkutató műsor zsűritagja volt.

Életpályája Szülei Szirmai Béla és Krivus Ilona voltak. Szülővárosában végezte alap- és középfokú iskoláit, itt ismerkedett meg a tánccal, még gimnazista korában, mint Regős cserkész a néptánc alapjait tanulta.

1948-ban az első magyarországi Néptáncfesztivál táncdöntőjébe került. Ugyanebben az időben hívta iskolájába Bártfai Márta művésznő, ahol a klasszikus balett és az orkesztika rendszerével ismerkedett.

1949-ben érettségizett a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban. Ugyanebben az évben, 18 évesen készítette élete első néptánc-koreográfiáját (saját ormánsági gyűjtésből), első színházi koreográfiáját (A Dohányon vett kapitány c. műben a Pécsi Nemzeti Színházban) és első revüjét a pécsi Diákszínházban.

1951–1955 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola táncpedagógus szakán tanult. 1957-1958 között a KISZ Központi Művészegyüttes tánckarának vezetője volt. 1958–1974 között az Állami Artistaképző Intézet tanára volt. 1964-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola oktatója, 1990-től tanszékvezető egyetemi tanára volt. 1988-tól a Talentum Tánckar művészeti vezetőjeként dolgozott.

Magánélete

1951-ben házasságot kötött Józan Mártával. Egy fiuk született, Béla (1952). 1965-ben házasságot kötött Kovács Máriával.

Színházi koreográfiái

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 56.2012. október 25-i lekérdezés

Breznay–Kövesdi–Poós–Szenes: Pesti lemezek (1965) Terry: Viet-rock (1968) Behár György: Éjféli randevú (1969) Móra Ferenc: Rab ember fiai (1970) Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő (1971) Friedman: Átléptem a tegnapot (1972) Frisch: Don Juan, avagy a geometria szerelme (1973) Carlo Goldoni: Nyaralni mindenáron (1975) Coster: Thyl Ulenspiegel (1976) Garcia Lorca: Don Perlimplin és Belisa szerelme a kertben (1976) Hill–Hawkins: Canterbury mesék (1976) William Shakespeare: Tévedések vígjátéka (1977) Gombrowicz: Operett (1978) Fehér András: Orfeo szerelme (1979) William Shakespeare: Julius Caesar (1979) Kander–Ebb: Kabaré (1979) Shaffer: Equus (1980) Congreve: Szerelmet szerelemért (1980) Kern: Komédiások hajója (1980) Capek: Két fűszál a világ (1980) Füst Milán: A sanda bohóc (1981) Novák János: Lumpáciusz Vagabundusz vagy a három jómadár (1981) Bolba Lajos: Csongor és Tünde (1981)

Schubert–Berté: Három a kislány (1982) Jékely Zoltán: Mátyás király juhásza (1982) Cseres Tibor: Parázna szobrok (1982) Thomas: Charley nénje (1982) Leigh: La Mancha lovagja (1984) Domokos Péter: Kell lenni valahol egy őshazának (1984) Krúdy Gyula: A vörös postakocsi (1986) Schönberg–Jeannot: A francia forradalom (1986) Bart: Oliver (1986) Szigligeti Ede: Liliomfi (1987) Gozdsu Elek: Lepkék a kalapon (1987) Hasek: Svejk, egy derék katona kalandjai a hátországban (1987) William Shakespeare: A windsori víg nők (1987) Jókai–Bőhm–Korcsmáros: A kőszívű ember fiai (1988–1989, 1991, 1993) Feydeau: Osztrigás Mici (1988) Maugham: Imádok férjhez menni (1988) Hervé: Nebáncsvirág (1989) Sobol: Gettó (1990) Patrick: Teaház az Augusztusi Holdhoz (1990) Erdélyi Mihály: Vedd le a kalapod a honvéd előtt! (1991) Frenkó Zsolt: Jobb, mint otthon (1991) Szép Ernő: Lila ákác (1992) Hollier: Egy est megér egy Pestet? (1992) Szabó Magda: Régimódi történet (1994)

Filmjei

Le a cipővel! (1976) Karancsfalvi szökevények (1976) Fekete gyémántok (1976) Naftalin (1978) Tévedések vígjátéka (1979) Futrinka utca (1979) Tüzet viszek (1981) Mephisto (1981) Kegyenc (1983) A Lórán (1983) A revizor (1984) Omega, Omega, Omega (1984) Kaméliás hölgy (1986) Charley nénje (1986) Hivatása színész volt (1986) Ciprián mester (1987) Zenés TV Színház (1989) Egri csillagok Süsü, a sárkány

Díjai, kitüntetései VIT-díj (1968) Kispestért Díj (2004)

Jegyzetek

Források

További információk Magyar színházművészeti lexikon Elhunyt Szirmai Béla koreográfus 80 éves korában elhunyt Szirmai Béla koreográfus

Kategória:Magyar koreográfusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Erkel Ferenc-díjasok Kategória:1931-ben született személyek Kategória:2011-ben elhunyt személyek