alt=Zsiborás Gábor síremléke a Farkasréti temetőben.|bélyegkép|349x349px|Zsiborás Gábor síremléke a Farkasréti temetőben.
Zsiborás Gábor (Budapest, 1957. november 12. – Budapest, 1993. szeptember 7.) magyar válogatott labdarúgó, kapus. A Ferencváros mezét 408 alkalommal viselte.
Pályafutása Klubcsapatban 10 évesen lett a Fradi igazolt játékosa (1967–1989), az ifiből kiöregedve nem kisebb nevek mellett lehetett a felnőtt keret tagja, mint Hajdú József és Géczi István. Az 1977/78-as bajnokságban, húszévesen kapta élete első NB1-es szerepét. Az ellenfél a Bp. Honvéd volt, a Fradi nyert 2:1-re, a kispestiek gólját maga Zsiborás szerezte – öngólként, egy kapufáról a hátára pattant labda csorgott be a kapuba. Ettől függetlenül parádésra sikeredett a bemutatkozás. Olyannyira, hogy még abban a bajnokságban sikerült Hajdú Józsefet végleg kiszorítania a kezdőből. Az 1980/81-es szezon nagy részét egy sérülés miatt kihagyta, a következő bajnokságban felváltva védett Kakas Lászlóval. 1983–1988 között viszont több mint 5 szezonon át megint övé volt az 1-es számú mez. 244 alkalommal szerepelt az FTC színeiben. 1988-ban megsérült a szöuli előolimpiai tornán az olimpiai válogatott kapusaként. Addigi helyettese, Józsa Miklós pedig szenzációs formába lendült. Így mire felépült sérüléséből, kiszorította a kezdőcsapatból. A Ferencváros vezetősége megbecsülve a Fradiban tett szolgálatait, hogy ne kelljen a fradista ikonnak a kispadot koptatnia, inkább elengedte a nagy rivális MTK-ba (1989–1993). Az átigazolásának pikantériája az volt, hogy új csapatában az első mérkőzése az Üllői úton volt. A Fradi 4–0-ra nyert, ennek ellenére Zsiborás hetes osztályzatot kapott a Népsporttól. Zsiborást 28.000 ember vastapsa fogadta, és minden megmozdulását hangos ováció kísérte. Az MTK-ban négy éven át védett 117 mérkőzésen, és szenzációs formája miatt innen került vissza a válogatott keretbe is első számú kapusként.
A válogatottban Négy alkalommal védett a magyar válogatottban. Az A-válogatottban 1979. október 17-én, Lakat Károly kapitánysága alatt debütált. Érdekes, hogy mind a 4 találkozóján más volt a szövetségi kapitány.A továbbiakon: Mészöly Kálmán; Mezey György és Verebes József. Napra pontosan 10 évvel halála előtt volt élete egyik legemlékezetesebb meccse, a vb-ezüstérmes NSZK elleni 1:1-es döntetlen.Dénes Tamás-Dlusztus Imre: Meggypiros mezben. A magyar válogatott játékosai 1902-2019. Nemzeti Értékek Könyvkiadó, 2019.
Halála Az oroszok elleni világbajnoki selejtezőre készülő labdarúgó-válogatott első számú kapusa, Zsiborás Gábor, egykori sikerei helyszínén, az Üllői úti stadionban az egyik edzés végén összeesett és kómába került. Majd szűk egyheti kóma után pont azon a napon távozott el végleg, amikor a nemzeti mezben játszott négy mérkőzése közül legnagyobb sikert hozó meccsének volt a tízéves évfordulója. Halálának pontos okáról évekkel később felesége nyilatkozott. Mint az a boncolás során kiderült, a kiváló kapus stroke-ot kapott.
Sikerei, díjai 1 x bajnok (1980-81) 1 x kupagyőztes (1978) 2 x Toldi-vándordíj győztes (1979-80, 1985-86) 1 x Golden Gate-díj győztes (1986-87)
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Jegyzetek
Források
Adatlapja a magyarfutball.hu oldalon
További információk Gyenes J. András: Mindhalálig a kapuban. In memoriam Zsiborás Gábor; magánkiadás, Budapest, 1994
Kategória:1957-ben született személyek Kategória:1993-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A Ferencváros labdarúgói Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Toldi-vándordíjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek