A Pokoli mesék a Pokolgép zenekar 2007-ben megjelent nagylemeze. Ez volt az egyetlen Pokolgép sorlemez Czébely Csaba dobos közreműködésével, aki ezen az albumon kívül az Oblatio című akusztikus válogatáslemezen és a 2010-ben kiadott Újratöltve néven futó koncertalbumon játszott. Ez volt továbbá az utolsó Pokolgép album, amelyen Rudán Joe énekelt, ugyanis Joe húszéves közös munka után 2010 tavaszán kilépett a Pokolgépből.

A lemezen hallható a Minden nap című dal, amely az egy évvel korábban megjelent Oblatio című albumon jelent meg először, azonban itt nem csak akusztikus hangszereken, hanem elektromos gitárral szólal meg a dal. A lemez érdekessége, hogy nyitószáma, Az én menyasszonyom Ady Endre azonos című versének megzenésítése, valamint a Sajtot oszt a róka című szám szövege nagyban merít abból a népmeséből, melyben a róka és a farkas egy sajt elosztásán ténykedik.

Az album dalai

Az én menyasszonyom – 5:31 Poklon is túl – 3:40 Sajtot oszt a róka – 4:42 Az adott szó – 4:13 Ordítom a nevem – 3:28 Minden nap – 4:25 Halálos ítélet – 4:57 Véredből születtem – 3:26 Az elesettekért – 4:33 Új biblia – 4:11

Közreműködők

Rudán Joe – ének Kukovecz Gábor – gitár, vokál Nagy Dávid – gitár, vokál Pintér Csaba – basszusgitár, vokál Czébely Csaba – dob

Források

Hivatalos honlap

Kategória:2007 nagylemezei Kategória:Heavy metal albumok